7p
Az amerikai tőzsdék egyszerűen nem hisznek abban, hogy a koronavírus gazdasági problémákat okozhat, így újabb és újabb történelmi rekordot állítanak fel. Pedig egyre több szakértő ad ki figyelmeztetést a várható lassulás, illetve visszaesés miatt. Ráadásul vannak olyan szegmensek, ahol ezeket a kockázatokat árazzák is a befektetők.

Túlmutatnak a problémák Kínán

Egy jó elemző vagy egy dörzsölt szakíró természetesen mindig minden piaci folyamatot meg tud magyarázni, ami viszont a tőzsdéken folyik, arra egyre inkább unalmas paneleket és lózungokat lehet elsütni a valós indokok helyett. Az elmúlt hetekben a híreket egyértelműen uraló koronavírus-járvány ugyanis biztosan számottevő károkat okoz a világgazdaságban. Január közepén még úgy tűnt, hogy ennek hatásai elsősorban Kínára fognak korlátozódni.

Később már az is látszódott, hogy az események túlmutatnak az ázsiai országon, és egyes szektorok, így elsősorban az idegenforgalomhoz köthetők világszerte sérülni fognak. Két hete például már a magyar turisztikai szakma is jelezte, hogy egyre több a törölt foglalás, az Európán túli utazók jelentős számban mondják le az útjaikat. Igaz, még erre is lehetett azt mondani, hogy túl van lihegve, attól, hogy az ázsiai vendégek elmaradnak és a szállodák alacsonyabb kapacitással üzemelnek, a világgazdaság még nem sérül.

Azóta viszont számos más, fontos iparágról is kiderült, hogy nehézségekkel néz szembe, és szinte biztosan visszaesést fognak elkönyvelni az érintett vállalatok, ami nyilvánvalóan vissza fog ütni az országuk GDP-jére is. Így ellátási nehézségeket látnak a vállalatok és a szakértők is az autóiparban, az elektronikai cégek esetében is, de számos más területen is lehetnek gondok, hiszen Kína világgazdasági súlya rohamosan nőtt. Arról nem beszélve, hogy manapság ők lettek a globális gyártóbázis, számos, a fentieken túli termékek esetében is kihagyhatatlannak tűnik a részvételük.

Több autógyár függesztette fel vagy fogta vissza a termelését, mert nem kapnak Kínából alkatrészeket. Ahol a kormányzati támogatás megvan, ott sem biztosított ugyanakkor, hogy az üzemek működni tudnak. A Foxconn, amelynek egyik üzeme az Apple telefonok legnagyobb összeszerelő helye, hiába akarta hétfőn újraindítani a termelését, az üzemben alkalmazott többezer munkás helyett csak néhány száz jelent meg a reggeli munkakezdésre a gyárban.

A gyártás mellett a logisztikai szolgáltatások is nagyon visszafogottan működnek, ez nem csak a légijáratokat, de a tömegtermékeket továbbító tengeri szállítást is érzékenyen érinti.

Sok piacon lassulást áraznak

A fentiekből logikusan következik, hogy az elemzők felülvizsgálták a kínai gazdasági növekedésre tett előrejelzéseiket, és gyakorlatilag mindenki, aki az utóbbi hetekben publikálta a prognózisát, a korábbinál alacsonyabb növekedési kilátásokat jelzett. A legpesszimistább szakértők azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy Kína gazdasági növekedése az első negyedéven nulla körüli lesz, sőt olyan is volt, aki a technikai recesszió lehetőségét is megpendítette. Nem véletlenül szenved immár hetek óta az árupiac, hiszen ott már jelentkezett az, hogy a spekuláción túli valós szállításokkal járó rendeléseknél komoly visszaesést lehetett tapasztalni. Ennek révén a konjunktúra egyik legfontosabb árupiaci mutatójának tartott réz például (a koronavírus elterjedése előtti) a január közepén látott 2,873-as szintjéről bő 10 százalékot zuhanva 2,5-ig esett. Hasonló folyamatokat láthattunk az olaj piacán is, de a cseppfolyós földgáz ára is úgymond földbe állt, és két hét alatt óriási árfolyamveszteséget szenvedett el. Az árak változása alapján komoly gazdasági visszaesést áraznak a piacok, ami biztosan túlmutat majd Kínán.

Természetesen egy-egy nap erejéig elképzelhető, hogy az árupiacok mást árazzanak, mint a részvénytőzsdék, a több, mint két hete tartó ellentétes mozgás viszont finoman szólva sem szokványos. És ha mindez nem lenne elég, akkor érdemes megemlíteni, hogy az amerikai kötvénypiacon is egyértelműen lassulást áraznak a szereplők, hiszen komoly hozamesés volt az utóbbi hetekben. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a részvénypiachoz képest a kötvényeknél az intézményi befektetők súlya nagyobb, tehát elvileg a többségében professzionális befektetési szakemberek áraznak a kötvénypiaci mozgás alapján gazdasági problémákat.

Az elemzők szerint Amerika is érintett

A szakértők kis fáziskéséssel reagáltak a piaci mozgásokra, és immár az amerikai növekedési kilátásokat is felülvizsgálták. Ennek eredményeképpen a piaci konszenzus számottevő lassulással kalkulál. A CNBC által hétfőn publikált elemzői konszenzus szerint az USA gazdasága a 2019-es negyedik negyedévi 2,1 százalékos bővülést követően az idei első három hónapban már csak 1,2 százalékkal tud erősödni.

Pedig korábban a nagy járványok egyértelműen óvatossá tették a befektetőket, és a piacokon rendre visszaesést láthattunk. A legkisebb hatással a 2013 végén felbukkanó Ebola volt, amely a hírekbe kerülése utáni hónapban 5,8 százalékos visszaesést hozott. Ennél egy picit volt nagyobb a 2012 őszén a hírekben szereplő MERS-vírus (közel-keleti légúti koronavírus), amely a megjelenését követő két hónapban 7 százalék feletti visszaesést okozott.

Közel 13 százalékos esést eredményezett a Zika vírus 2015 végén, és a mostani koronavírus kapcsán sokat emlegetett SARS-vírus is. Utóbbi azért érdekes, mert annak áldozatainak számát a hétvégén meghaladta a most tomboló járványé, ennek ellenére az S&P 500-as index nem hogy esett volna, de az első esetek publikálása óta 100 pontot még nőtt is.

A pénznyomda mindent elfed?

Az amerikai gazdaság jó állapotban van, amit alátámaszt többek között a múlt heti munkaerőpiaci adat is, amely szerint januárban több, mint 200 ezer új munkahely jött létre. Emellett pedig a negyedéves vállalati gyorsjelentések is összességében kedvező képet festettek. A fentiek miatt egy nagy beszakadás talán nem lenne indokolt, de azt is nehéz racionálisan megmagyarázni, hogy az egyébként sem olcsó amerikai részvények miért száguldanak féktelenül.

Lehet persze azt állítani, hogy az árupiaci esés van túlreagálva, ezen az állásponton van Ray Dalio, a világ egyik legismertebb alapkezelője. A Bridgewater Associates vezetője szerint a nyersanyagárak esetében túlzott a pesszimizmus, és az áraknak korrigálniuk kellene, mert a koronavírusnak szerinte nem lesz komoly gazdasági hatása. Más kérdés, hogy a szakértő örök optimista a részvények kapcsán, a 2018-as év eleji megzuhanás előtt azt mondta, hogy csak a bolondok ülnek készpénzben. Néhány napja pedig az újabb tőzsdei rekordok láttán is úgy vélekedett, hogy csak részvényben szabad tartani a vagyont, mert szerinte a "cash is trash".

Ha viszont elfogadjuk azokat a szakértői magyarázatokat, hogy valóban lesz a koronavírus miatt gazdasági lassulás, akkor is kell hogy legyen valami oka a részvénypiaci rallynak. Erre talán az lehet a leglogikusabb magyarázat, hogy a befektetők ugyan elfogadják azt, hogy a növekedés üteme visszaesik, ám azzal számolnak, hogy erre reagálva a Fed további mennyiségi lazításokról (QE) dönt vagy kamatot csökkent.

Ezt ráadásul az is alátámasztja, hogy az amerikai jegybank hivatalosan azt jelezte, hogy tavaly ősz óta, amikor a repópiac megborult, csak szükségmegoldásként hajtottak végre átmeneti likviditásnövelést, valójában viszont az utóbbi hónapokban a korábbi QE programjaik legintenzívebb időszakát idéző pénznyomtatást folytatnak, a Concorde blog szerint havi 60 milliárd dollárt tolnak a piacra. Ez az óriási likviditás pedig a kedvező mikro- és makroadatokkal támogatva már elég lehet a féktelen rally folytatásához.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43210 42890 43400 +1,29% 43180 43210 6 596 115 260 HUF 2026-11-05 13:37:29
MOL 4988 4954 5090 -2,20% 4988 4992 2 884 226 750 HUF 2026-11-05 13:37:05
MTELEKOM 2920 2872 2938 0,00% 2914 2920 738 331 330 HUF 2026-11-05 13:37:21
RICHTER 12990 12850 12990 +0,70% 12980 12990 306 013 220 HUF 2026-11-05 13:35:15
OPUS 208 208 214 -3,26% 208 211 12 418 903 HUF 2026-11-05 13:19:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG