2p
Ma kicsúcsosodott a török válság egy egész extrém lírazuhanás formájában, a török tőzsde is összeomlott, mindennek nyomában az európai bankpapírok és végül az OTP is, pedig nem is érintett az ügyben. Még Amerika is esik fél százalékot, ami mostanában szinte csoda. Azért az Apple és az Amazon a csúcson, ők megingathatatlanok.

A török elnök elég érdekesen reagált a válságra, arra bíztatva honfitársait, hogy valutáikat és aranyukat váltsák lírára, de hát a rémült polgárok ilyenkor pont az ellenkezőjét teszik: mentik, ami menthető, láttak ők már hiperinflációt és nulláig eső lírát a 80-as és 90-es években. Közben még Trump is rúgott egyet a törökökön, megemelve alumíniumukra és acéljukra kivetett vámot.

Euró/török líra

A líra ma már mindenesetre a reggeli 6,4-es nyitás után 7,6 is volt az euróhoz képest, és onnan csak 7,4-ig sikerült korrigálni, erre már az összeomlás is szerény kifejezés, talán a szabadesés a megfelelő.

Európában is úrrá lett a rettegés, de leginkább a csordaszellem dominált: nem csak azokat a bankokat szórták, amelyek érintettek Törökországban és nagyot bukhatnak egy török fizetésképtelenség esetén, hanem mindent, amit értek, még az OTP-t is agyonütötték, pedig neki van ugyan mindenféle balkáni bankja, na de török szerencsére nincs. Az árfolyam egy ponton több mint 5 százalék mínuszban volt, végül 4,2 százalékos mínuszban zárt 10 240 forinton.

A többi hazai részvény meglepően jól bírta, a Mol szinte nem is esett, a Richter megúszta egy százalékkal, 5140 forinton zárt, a Telekom, horribile dictu, még emelkedett is fél százalékkal, 408 forintig. A BUX így összesen két százalékot esett, amit szinte teljesen az OTP-nek köszönhet, és ez zajlott az európai indexeknél is: a DAX is két százalékkal került lejjebb, Milánó 2,5 százalékot zuhant főleg a bankoknak köszönhetően.

Amerikában is esnek bő fél százalékot az indexek, ott is leginkább a bankok esnek, de csak olyan egy százalék körül, nekik alig érezhető a török üzletág. Az Apple és az Amazon viszont továbbra is csúcs körül, amíg ők ott tanyáznak, a bika az úr, még ha egy két elrontott gazdaságpolitikájú ország közben be is dől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG