1p
Nem szakavatott kezekben a túl veszélyes befektetések sorában kiemelkedő helyet foglalnak el az úgynevezett tőkeáttételes formák, ahol az ügyfél megsokszorozhatja a vásárlóerejét, a nyerési esélyeit, de a veszteségeit is. Egész bankok és brókercégek is belebuknak néha.

A 2008-as pénzügyi válság kitörésének okai között is szerepeltek különböző tőkeáttételes (és derivatív) ügyletek, sok kisebb-nagyobb pénzügyi botrány során is előkerülnek, mint hatalmas veszteségforrások. Máskor viszont épphogy meggazdagodott tőzsdeguruk kapcsán említik ezeket. A tőkeáttételes befektetési pozíciók azért is nagyon veszélyesek, mert nagyon egyszerűen létre lehet hozni azokat: lényegében egyszerűen csak kölcsön kell kérni, lehetőleg jó sokat.

Jaj annak, aki veszít

Ha van egymillió forintunk, és azt OTP-részvényekbe fektetjük, akkor, ha duplájára megy fel a részvény ára, nyilván kétmilliónk lesz. Ha meg lefeleződik az ára, akkor csak félmillió. De vegyünk fel az egymillió mellé még egymilliónyi hitelt, és vegyünk abból OTP-t, tehát összesen kétmillióért. (Persze szerepet játszanak a brókerjutalékok és egyéb költségek, mint a kamat, és az időtáv sem mindegy, de ezektől az egyszerűség kedvéért most tekintsünk el.)

A cash, meg a kiszállás, ezek a legnagyobb problémák a tőkeáttételnél (tőzsdei rendezvény részlete)

Ha ez a második csomag megy fel a duplájára, akkor – ha eladtuk a négymilliónyi OTP-t és visszafizettük a hitelt – megháromszoroztuk a tőkénket. Ha viszont felére esik a részvények ára, akkor jaj nekünk, a kétmillióért bevásárolt csomag csak egymilliót ér, és abból még meg kell adni az egymilliós tartozást is, tehát lényegében elveszítettük mindenünket. Hát ez a tőkeáttétel, amelynek nagyon sokféle változata és fokozata van, akadnak például cégek (például hedge fund-ok), amelyek akár több tucatszoros áttétellel is dolgozhatnak időnként.

Rossz esetben még adósságot is begyűjthetünk

Még nagyobb a baj, ha a részvényeinket nem adjuk el időben, és még tovább is esnek. Ekkor, az előző példánál maradva, a kétmillióért vett OTP-pakett értéke, tegyük fel, már csak félmilliót ér (azaz harmadolódott, ez is előfordult már). Ekkor félmilliós részvénycsomag eladásából kéne megadnunk az egymilliós tartozásunkat, vagyis nemcsak elbuktuk a teljes tőkénket, de még összeszedtünk félmilliós adósságot is. Pedig ez csak sima „kétszeres” tőkeáttétel volt, mi lett volna, ha mondjuk ötszörössel játszunk, és egymilliónyi tőkénkre hatmilliónyi részvényt veszünk?

Márpedig a hasonló tőzsdei adósságokat is kötelezően ki kell fizetni, úgyhogy szerencsétlen esetben bizony elúszhat a ház, az autó vagy az üzlet.  A kilencvenes évek végén sok hazai kisbefektető szokott rá a BUX-olásra, általában a határidős BUX indexet vásárolták meg hasonló módon, tőkeáttétellel. Nem kevesen kerültek közülük nagy bajba, sőt egész brókercégek csődjében is szerepet játszottak az így keletkező nagy adósságok.

Segítünk!A kis- és középvállalatok számára komoly lehetőségek rejlenek az online devizapiaci és a CFD-kereskedelemben. Ahhoz azonban, hogy ezeket ki tudják aknázni, meg kell ismerniük a profitszerzési lehetőségeket, az elérhető termékeket, a különböző platformok működését, valamint pontosan ismerniük kell az ezekkel járó kockázatokat, azok felmérésének és kezelésének lehetőségeit.

A Privátbankár és a Piac & Profit közös konferenciáján szakértő előadók mutatják be a piacok működését, az elérhető termékeket, a kereskedési platformokat. A résztvevők megismerhetik a  tőkeáttételes ügyletekben rejlő lehetőségeket és kockázatokat, a kockázatok kezelését, az online devizakereskedelem költségeit.

Részletek >>

 

Hogyan kétszerezhetjük meg BUX-on a pénzünket?

Ami az egyik legegyszerűbb tőkeáttételes formát, a BUX-ot illeti, a jelenlegi gyakorlat úgy néz ki, hogy egy BUX-index értéke decemberre 17 800 pont körül van, amire tízesével lehet üzletet kötni. Tíz index összevonva egy kontraktust ad ki, egy ilyen kontraktus értéke tehát 178 000 forint körül ingadozik most, szeptember elején, feltűnően nyugodt piac mellett. Ehhez a brókercégek többségénél kétszer 16 500, azaz 33 000 forintot kell letenni biztosítékként. (Ennek fele az alapbiztosíték, a másik a változó vagy árkülönbözeti biztosíték, egyfajta mozgó puffer.)

A 178 ezer forintos kontraktusméretnek a 33 ezer forintos biztosíték majdnem az öt és félszerese, tehát  pénzünknek több mint ötszörösét tudjuk kockáztatni a határidős BUX-ok vásárlásával négy és félszeres a tőkeáttétel. Úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy ha 14 500 pontra esik a BUX – amire szintén volt már példa, utoljára 2009-ben -, akkor elveszítettük a teljes 33 ezer forintos befizetésünket. Ahhoz pedig 21 100-ra kell felmennie az indexnek, hogy megkétszerezzük azt. (Mert 211 000-33 000=178 000. Brókerjutalékok és kamatok itt is árnyalják a képet, a letét egy része lehet állampapírban is stb.)

Ha csökken a letét, be kell tolni még pénzt

De a változó biztosítékot menet közben is ki kell pótolni, ha csökken, úgy is mondják, hogy a befektetésünk ilyenkor bizony enni kér. Így ha először lezuhan a BUX, később felmegy, de a zuhanáskor nem tudtunk elég letétet időben befizetni, akkor megjártuk, a pozíciónkat kényszer-értékesítik (kényszer-zárják), kész, vége, nincs tovább, a hegymenet már nem érint bennünket. Sőt, ha így sem volt elég pénzünk az összes befektetési veszteség és költség fedezésére, adósságunk is keletkezhet.

 

Külföldi tőzsdéken vagy brókercégeknél sokféle más termékre ennél nagyobb tőkeáttétellel is lehet üzletet kötni, csak az említett kockázatok miatt nem biztos, hogy szabad. Ha az árfolyamok hirtelen és nagy mértékben elmozdulnak, a nekünk rosszabbik irányba, akkor vannak védekezési technikák, mint a sokat emlegetett stop loss (veszteségleállító) megbízás alkalmazása vagy a portfólió megosztása (diverzifikálás). De ezek sem csodaszerek és nem védenek meg minden esetben. Néha olyan sebességgel történik minden, hogy már a stop loss sem képes időben teljesülni.

 

Van, ami nem kér enni, de veszélyes

Mindezért érdemes először sokat, valószínűleg éveket is tanulnia a kisbefektetőnek, mielőtt ilyesmibe vág, és addig megmaradni a sima, mezei részvény- és kötvényvásárlásnál. Tőkeáttételes üzlet pedig lehet nagyon sok minden, lényegében bármi, ami jelentősebb mértékű hitelfelvétellel vagy azzal egyenértékű kockázatviseléssel jár. Igen, a hitelből, különösen a devizahitelből történt (befektetési célú) ingatlanvásárlás is az, ezt talán ma már nem sokat kell senkinek magyarázni.

A certifikátok, opciók, warrantok és egyéb opciós termékek annyiban jobbak, hogy a befizetett tőkén felül nem kötelezhetik a befektetőt újabb összegek befizetésére, így legalább adósságot nem hagy maga után. De a befizetett összeg erejéig igencsak felel az ember, a nagy áringadozások miatt – tőkeáttételtől függően – az árfolyam változásának többszörösét, sokszorosát produkálhatják ezek az eszközök is mindkét irányba, és könnyen elveszíthetik teljes vagy majdnem teljes értéküket.

Augusztusban megjárhatta, aki forintgyengülésre játszott

Az egyik legutóbbi példa erre augusztusban az EBEURHUFTL14 nevű euró/forint turbó certifikát volt, amely akkor szűnt meg, és futott ki, amikor egyszer napon belül rövid időre 275 forint alá süllyedt az euró ára. Azóta sem volt olyan alacsony az ár, aki pedig ilyen certifikátokkal rendekezett azon a szinten, az sok pénzt veszíthetett, „kirázták a pozíciójából”, ahogy a brókerzsargonban mondják.

(A hasonló turbó certifikátok tőkeáttétele az árfolyammal együtt változik, az említett euró/forint 275 forint körüli eurónál már mintegy 80-90-szeres volt. A certifikát kiütődésekor 27 forint maradványérték jutott egy értékpapírra, ez a korábban jellemző árfolyamoknak töredéke, körülbelül ötöde-tizede.)

Sorozatunk előző része:

A pilótajáték ezer formában éled újjá

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45130 45010 46150 -1,53% 45120 45130 10 253 671 750 HUF 2026-09-24 15:24:44
MOL 5235 5125 5240 +0,77% 5230 5235 1 712 844 470 HUF 2026-09-24 15:25:04
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 2544 2546 515 248 952 HUF 2026-09-24 15:22:14
RICHTER 12530 12530 12680 -1,10% 12530 12580 233 425 330 HUF 2026-09-24 15:23:18
OPUS 285 283 294 -2,40% 281 284 8 286 020 HUF 2026-09-24 15:01:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Jó napja volt a Molnak, felülteljesített a BUX
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 659,49 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 152 002,25 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Drágul az olaj, mínuszban indítottak az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:59
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemás napja van a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:54
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ma mindenkinek jó napja van eddig a tőzsdén, forognak a milliárdok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 12:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,45 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG