Az OECD friss tanulmánya szerint Magyarország ott van a legkedvezőbb társadalmi mobilitással bíró államok között, már ami konkrétan a magasabb fizetésekhez való hozzáférést illeti. Ezt a megállapítást azonban erősen árnyalja, ha közelebbről is megnézzük a statisztikákat. A felmérés ugyan arra jutott, hogy a szegény családból származó gyerekek nálunk kerülhetnek be a legszélesebb körben a gazdagok közé - ebben olyan államokat előzünk meg, mint Németország, Ausztria vagy Belgium, az USA-ról nem is beszélve - az idő azonban, amíg egy szegény származású gyerek feltörhetne a csúcsra, már egyáltalán nem ilyen kedvező.
Apák és fiúk és fizetések
A felmérés a szocio-ökonómiai sajátosságok generációkon átívelő fennállását vizsgálta az OECD-tagállamokban, vagyis azt, hogy egy gyerekre mennyire lesz jellemző ugyanaz a gazdasági-társadalmi státusz, ami a szülői sajátja (a tanulmány apákkal és fiúkkal számol, feltehetőleg azért, hogy egyszerűsítsen, és kivegye az egyenletből az egyes tagállamokban a nemek közt fennálló eltérő fizetéskülönbségeket). Tehát azt nézték meg, hogy mennyire lehetséges egyes országokban a szegénységből való kitörés. A tanulmányban megállapítottak erre egy értéket, mely, ha nulla, akkor a gyerek helyzete egyáltalán nem fog függni a szülői helyzetétől, és a lehető legmagasabb a mobilitás, ha azonban 100 százalék, akkor az teljes mértékben meghatározza a kitörési lehetőségeit, és a legalacsonyabb a mobilitás.
Fizetés szempontjából ennek a mutatónak az átlagos értéke 40 százalék lett az OECD-államok közt. Éllovasok a skandináv országok, ahol 20 százalék alatti értéket mutatott ki a felmérés, a fejlődő gazdaságok esetében ez 70 százalék. Mindez azt jelenti, hogy OECD-átlaggal számolva, ha egy gazdagabb apának kétszer annyi a fizetése, mint egy másik apának, akkor a gazdag fiú 40 százalékkal fog többet keresni, mint a másik apa fia. Finnországban viszont csak 20 százalékkal keres többet egy szerencsésebb körülmények közé született fiú, míg Brazíliában 70 százalékos bérelőnyre tesz szert az, akinek az apja módosabb. Az apa fizetésbeli előnye tehát 20-70 százalékban öröklődik, attól függően, melyik OECD-országban járunk.
Generációkon átívelő felkapaszkodás
Idővel a gazdag családok keresete csökken, a szegények pedig felzárkóznak az átlaghoz, de ez sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint amit a fenti számok sugallhatnak. Az OECD-átlag szerint egy szegény gyereknek 4-5 generáció kellene ahhoz, hogy felkapaszkodjon az átlagos szintre (a szegény alatt a tanulmány a társadalom alsó 10 százalékát érti).
Ehhez a kisebb gazdasági különbségekkel és nagyobb mobilitással rendelkező skandináv országokban is négy generációra van szükség, ami önmagában több mint 100 év, de a fejlődő országokban - pl. Brazília, Dél-Afrika - ez akár kilenc vagy még annál is több generációnyi időbe telhet. A rekorder Kolumbia, ahol legalább 300 évre volna szüksége egy szegény gyereknek ahhoz, hogy felzárkózzon az átlaghoz. Generáció alatt a statisztikában nagyjából 30 évet értenek:
Magyarországon hét generáció kell a felzárkózáshoz, vagyis itthon ez 210 évbe telne.
Ezzel Indiával és Kínával vagyunk egy szinten az OECD számítása szerint. Közvetlenül Franciaország, Németország és Chile előz minket a maguk 180 évével.
Ragadós padló, ragadós plafon
A tanulmány megállapítja, amit amúgy is mindenki sejt: a szegényebbeknek kevesebb esélyük van a felkapaszkodásra, a gazdagabbaknak pedig nehéz leszakadniuk.
Ez természetesen nemcsak a bérek alakulásában nyilvánul meg, hanem mindenben, ami csak a fizetésekkel kapcsolatos. Jellemző az egészségügyi helyzetre - akinek nincs pénze arra, hogy orvoshoz menjen, az a gyereke ellátását se fogja tudni fizetni - és az iskolai végzettségre is. A tanulmány szerint az alacsony végzettségű szülők gyerekei között tízből négyen maguk is alacsony végzettségűek lesznek, százból csak tizenketten szereznek valamilyen felsőoktatási végzettséget, és százból csak ketten végeznek Master képzést vagy annál magasabb szintűt. De ez is csak a nagy OECD-átlag, Dél-Európában és a fejlődő gazdaságokban az arány ennél is kedvezőtlenebb.
Amiben lenyomjuk Németországot
A tanulmány kitér arra is, hogy a társadalom mekkora hányadának van esélye arra, hogy a szegénységből kitörve felkapaszkodjon a gazdagok közé. Ebben a statisztikában pedig Magyarország eléggé előkelő helyen végzett.
Konkrétan azt vizsgálták, hogy az alacsony, valamint a magas keresetű szülők gyerekei hány százaléka jut be a társadalom leggazdagabb 25 százalékába. Magyarországon ez a szegények kb. 20 százalékát és a gazdagok kb. 48 százalékát jelenti, amivel nagyjából Nagy-Britannia szintjét hozzuk. Ausztriában kb. 15-41 százalék az arány, Franciaországban 15-40, Németországban viszont 9-50, vagyis nálunk több mint kétszer akkora esély van a felkapaszkodásra - náluk pedig kicsit kisebb a sansz a leszakadásra. A hátránnyal indulók közül a legkevésbé az USA-ban férnek hozzá a javakhoz, ott a szegények mindössze 9 százaléka kapaszkodhat fel, míg a gazdagok 49 százaléka marad vagyonos. Az OECD-átlag 18 és 42 százalék.
Azt ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a szegénység és gazdagság minden államban mást jelent. A szegénységet-gazdagságot a statisztika összeállításához a társadalom legalsó és legfelső 25 százalékában határozta meg az OECD, az ennek alapjául szolgáló kereset-eloszlást pedig 16 tagállam adataiból átlagolták.
A tavaszi állampapír-lejáratok és az élénkülő infláció újra a megtakarítások felé fordította a figyelmet. A Klasszis Podcastben a részvénybefektetésekben gondolkodóknak adott támpontokat Liener Gábor, a Raiffeisen ügyvezetője. 
