5p
Viszonylag szűk sávban mozognak az árak 2018-ban a magyarországi hipermarketekben: az előző havi áremelkedés után most kicsit olcsóbban tölthettük meg a kosarunkat a boltokban, bár tavalyhoz képest természetesen továbbra is magasabbak az élelmiszerárak. A chipsadót csak jövőre emelik, de máris sokat drágult a ropogtatnivaló - ráadásul egy kis trükkel.

2018. július 6-án ismét nyakunkba vettük három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, ahogy már bő 11 éve minden hónapban - megnéztük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ellenértéke. Markáns (éves összehasonlításban kétszámjegyű) áremelkedést januárban mértünk, és bár azóta is kisebb-nagyobb kilengéssel felfelé tartanak az árak, az ütem negyedik hónapja csökken.

Az előző havinál valamivel olcsóbban is bevásárolhattunk: 1,4 százalékkal, 284 forinttal kevesebbet kellett a kasszánál hagynunk, mint júniusban. Az éves áremelkedés 3,3 százalékos volt - 619 forinttal nőtt a számla végösszege tavaly júliushoz képest.

A három áruház közül az Interspar engedett a legtöbbet az áraiból egy hónap alatt, több mint 5 százalékot. A Tescóban gyakorlatilag stagnáltak az árak, az Auchanban is 1 százalék alatt maradt a havi áremelés. Tavalyhoz képest viszont épp az Interspar emelt legnagyobbat az árakon, 4,8 százalékot; az Auchan közel 4, a Tesco 1,2 százalékkal lett drágább.

Összességében az átlagos kosár-ellenérték 19 634 forint lett. Az Interspar visszavette a vezetést, de a mezőny nagyon összerázódott: a legolcsóbb és legdrágább hely között mindössze 1,7 százalék a különbség, azaz 330 forint.

Persze megúszhatnánk akár 18 ezer forint alatt is ugyanezt a beszerzést, ehhez viszont mindent ott kellene megvennünk, ahol a legolcsóbban adják - így 17 949 forint lenne a végösszeg. Persze ez komoly logisztikát, tripla utazgatást vagy tripla bevásárlócsapatot igényelne, ami nem teszi túl vonzóvá az átlagosan 1685 forintos spórolást.

Havi legolcsóbbak - újra a régi trükköt vették elő

Az előző hónaphoz képest az UHT tej és a cukor ára csökkent leginkább, 18 százalékkal; a rizs és a száraztészta ára is 10 százalék fölötti mértékben csökkent. 10 százalék fölött drágult viszont az alma és a liszt.

A legnagyobb havi áremelkedést (közel 20 százalékot) a chipseknél láttuk. Ez nem csak annak következménye, hogy átírták az árakat a polcokon, de az egyik kedvelt márkánál a régi áremelős trükköt is bevetették: a csomagolás mérete ugyanakkora maradt, de a "töltőanyag" mennyisége csökkent, 77-ről 70 grammra. Ez közel 10 százalékos mennyiségi csökkenés, vagy ha úgy tetszik, ugyanekkora áremelés (hiszen a korábbi mennyiség megvásárlásához ennyivel több pénzre lesz szükség). Ugyanezt persze már láthattuk joghurtnál, Túró Rudinál, párizsinál, tejfölnél, üdítőknél is, lisztből is van már 90 dekás kiszerelés a polcokon - a módszer tehát nem mai, így lehet árat emelni olyan módon, hogy ne legyen első ránézésre, közvetlenül a pénztárcán észrevehető. Külön érdekesség, hogy a 7 grammal könnyebb, minden másban ugyanolyannak tűnő kiszerelés mellé az "Új termék" címke is kikerült egy áruházban...

A jövő évi adótörvényekben egyébként szerepel a népegészségügyi termékadó emelése is - ezt nem véletlenül hívják közismert nevén chipsadónak; januárban érdemes lesz megnézni, hogyan változnak az árak, az sem kizárt, hogy ennek (nem is annyira) fokozatos beépítése is szerepet játszik a drágulásban. (Más kérdés, hogy az ebből befolyt befolyt bevételt mire költi az állam - nem igazán árulják el.)

Tavaly júliushoz képest az alma drágult a legnagyobbat, bő 40 százalékot. 20 százalék körüli éves áremelést mértünk a májasnál és chipsnél, ennél valamivel alacsonyabbat a krumplinál és egyes tömény szeszesitaloknál valamint jeges teáknál. 10 százalék fölött drágult a narancslé, a tejföl, a gyümölcsjoghurt is. Több mint 40 százalékkal olcsóbb lett viszont egy év alatt a cukor, közel 30-cal a kávé, negyedével csökkent a tojás ára. 10 százalékot meghaladó árcsökkenést mértünk a párizsinál és a sajtnál is egy év alatt.

Havi legolcsóbbak

Vegyszerre emlékeztető, idegen szag, opálos, úszó, lebegő darabok - a Nébih több körben, több ízben hívott vissza Jana ízesített vizeket a fogyasztói visszajelzések alapján, ezek el is tűntek a polcokról.

Megnéztük, mik a legolcsóbb (ám fogyasztásra sokkal inkább alkalmas) alternatívák a hipermarketenél. Nem meglepő módon mindenhol saját márkás termékeket kínálnak a legolcsóbban: 79 forint a sparos Sbudget és az auchanos Tuti Tipp másfél literes ízesített vize, 119 forint a Tesco Aquafruct - ezek több ízben is ennyibe kerülnek.

Dübörög a dinnyeszezon, az árak egyelőre látszólag afölött a szint fölött vannak, ami a termelőknek is megfelel: 119 forint volt ottjártunkkor a hazai görögdinnye az Intersparban és az Auchanban is, a Tescóban pedig 129 forint. A legolcsóbb sárgadinnyét a Tescóban találtuk (kilónként 299 forint, magyar), az Auchanban 399 volt kilója, az Intersparban épp nem volt.

Dinnyére nem jó a sör, dehát focivébé van - a legolcsóbb dobozos sört 149 forintért találtuk, az Auchanban ennyiért Holstent, a Tescóban De Heldert adnak. Az Interspar legolcsóbb dobozos fél literes söre a 179 forintért kínált Arany Fácán. (Gyümölcsös utánzatok és "light" sörök ebben a versenyben természetesen nem indultak.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG