Szabó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) főosztályvezetője ideiglenes tárcaálláspontként jelezte, hogy az NFM egyelőre nem támogatja a két kormánypárti javaslatot, mert azok költségvetési hatását egyelőre nem tudták felmérni.
Habis László (KDNP) azt javasolta, hogy könnyítsék tovább a Nemzeti Eszközkezelő rendszerébe kerüléshez szükséges feltételeket, így a 2013. január elsején fennálló késedelmes tartozás követelménye csökkenjen 180-ról 120 napra.
Talabér Márta (Fidesz) indítványa szerint Budapesten és a megyei jogú városokon kívül Pest megyében is 20 millió forintos értékhatárig vásárolhasson ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő. A képviselő az indoklásában kifejti: Budapest agglomerációjában - elsősorban Budapest közelsége miatt – magasak az ingatlanárak, így több egyébként jogosult család, illetveháztartás nem tud élni a Nemzeti Eszközkezelő által biztosított lehetőséggel. A javaslat ezt szeretné orvosolni.
Az Országgyűlés elé a kormány terjesztette be azt a törvényjavaslatot, amely több ponton módosítja az eszközkezelőről szóló törvényt, hogy szélesítse azok körét, akik igénybe vehetik szolgáltatását. Egyebek között 5 millió forinttal, a fővárosban és a megyei jogú városokban 20 millió forintra, máshol pedig 15 millió forintra emeli azt a határt, amekkora összegig a Nemzeti Eszközkezelő segíteni tud a bajba jutott deviza jelzáloghiteleseken.
Az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottsága nem támogatott a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslathoz benyújtott egyetlen módosító indítványt sem, a szerdai ülésen elutasított javaslatok között két kormánypárti indítvány is volt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szakértő: a mostani rezsicsökkentés hosszú távon nem fenntartható
12 perce
-
Friss hírek jöttek Fico álapotáról
körülbelül 1 órája
-
Ausztria döntött: újra támogatja a palesztinokat támogató szervezetet
körülbelül 1 órája
-
Vészhelyzet miatt leállt a müncheni reptér
2 órája
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2 órája
-
Ez nem hiányzott a Boeing-nek
3 órája
-
Bulgária bemutatott a Gazpromnak
3 órája
Mfor.hu Top24
-
A PDSZ a polgármesterek segítségét kéri
-
Megint aggasztó hírek érkeztek a kelet-ukrajnai frontról
-
Van egy munkahely Budapesten, ahol ingyen járhat pszichológushoz
-
Új lehetőségek a hazai szülészeti ellátásban
-
Androidosok figyelem! Masszív pajzsot kap mindenki
-
Kunetz Zsombor: "10 napja sunyít az Országos Mentőszolgálat"
-
Putyin hekkerei miatt rendkívüli ülést szeretne az ellenzék az Országgyűlésben
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Célpont lett Vecsés, Gyál, Ecser, Üllő és Ócsa is
Mester Nándor | 2024. május 15. 19:29
Idén az agglomeráció még megfizethető települései kifejezetten jó beszállási pontot kínálnak azoknak, akik önálló családi házat keresnek. A drága északi, déli és nyugati körzetekhez képest a délkeleti városokban, községekben lehet és érdemes is nézelődni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan
Amerikában kiváló biznisz lett az idősotthon
Mester Nándor | 2024. május 11. 17:31
Az átlagéletkor növekedésével a fejlett világban „kitermelődnek” az újfajta, erre alapozó üzleti lehetőségek. Az egyik ilyen az idősotthon, mint ingatlan típus, ami manapság befektetésnek sem rossz. Amerikában biztos nem, ahol már több évtizedes múltra tekint vissza. Az ingatlanfejlesztők is kiemelten figyelnek a demográfiai folyamatokra és ennek alapján döntik el, hogy az ország melyik alpiacán vágnak bele ilyen ingatlanok felépítését célzó beruházásba.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? A NER és a mini-Dubaj mindent felforgatnak Zuglóban
Mester Nándor | 2024. május 8. 18:42
A kormány és a NER úthengerként halad Zuglóban. Már parlamenti jóváhagyás is van a mini-Dubajra és ütemesen zajlik a Bosnyák téri óriásberuházás, amit a NER egyik oszlopos tagja, a Bayer Construct végez. Mindkettő jelentős hatással van az egész ingatlanpiacra, benne a lakásokéra is.
Ingatlan
Most beelőzhetjük a befektetőket a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 15:01
Egyelőre nem szállják meg a terepet, de egy-másfél év múlva már más lehet a helyzet. Főleg azért, mert az állampapírok által kínált előnyök folyamatosan fogynak.
Ingatlan
Hihetetlen: ismét emelkednek a fővárosban az ingatlanárak
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 14:46
Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.
Ingatlan
Tömeges áruházbezárások éve az idei - az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 14:39
A tengerentúlon nagyon megszenvedik az online előretörését.
Ingatlan
Ki fog újépítésű lakást venni ilyen hitelkamatok mellett?
Privátbankár.hu | 2024. május 4. 10:19
Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel ezelőtt. Közben 2023-ban jelentősen csökkent a kereslet az új lakások iránt is, aminek eredményeként a kínálat felduzzadt - több új lakásból válogathatnak most a vevők, ez pedig az áremelkedést is jelentősen lelassította. A lakosság és a fejlesztők számára is a kamatkörnyezet jelenti a legnagyobb kihívást.
Ingatlan
Nem hisszük el, mennyibe kerül egy balatoni újépítésű lakás
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 15:32
Változatlanul Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, amit az áremelkedés sem tört meg. Az Otthon Centrum mérése szerint a tóparton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések újépítésű projektjei között. A rekorder egy fővároshoz közeli község, 3,2 millió forintos négyzetméterárral.
Ingatlan
Életre kel a rajzfilm varázsceruzája, megoldást hozhat a lakhatási gondokra
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 18:08
Házakat, hidakat, hajókat és szélturbinákat is lehetne nyomtatni az új gigaberendezéssel. A tervek szerint.
Ingatlan
Így lehet pályázni a felújítási ingyen milliókra
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 16:19
Megjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei.
Heti top
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 13. 07:24
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
- "Szégyenteljes hallgatás" - újra botot dugott az Orbán-kormány az uniós küllők közé 2024. május 15. 11:53
Havi top
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió 2024. május 8. 05:39
A privátbankár ajánlja
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet miatt leállt a müncheni reptér
Három órára le kellett zárni a müncheni repülőteret klímaaktivisták miatt.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Új információk Robert Fico állapotáról
13:01
-
A magas adóterhelés miatt a hazai napelemcégek komoly versenyhátrányban vannak a külföldiekkel szemben
12:12
-
Száguld a magyarországi filmgyártás
12:12
-
Egyre többen akarnak polgármesterek lenni
10:10
-
A világ egyik legszebb szigetén a legboldogtalanabbak a fiatalok az idősekhez képest
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Málta - a sziget, ahol a főszereplő nem csak a tenger
10:10
-
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
19:07
-
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
18:06
-
Arisztokratikus, prémium minőségű natúrkozmetikumok modern embereknek
12:12
-
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
09:09
A vidék hírei
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
-
Ungár: Vitézy Dávidot szándékosan hallgatják el
13:55
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
2024. május 17. 18:35
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Sorra foglalja el a településeket az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában
2024. május 17. 19:46
-
Nem kéne itthon is eljutni odáig, mint Szlovákiában – A hét videója
2024. május 17. 19:07
-
Hiba volt Fico testőreit vádolni?
2024. május 18. 08:04