Az IMF nem világkormány, egy kormányközi szervezet, mely a fizetési mérleghiánnyal küzdő országoknak nyújt külső pénzügyi segítséget. Az IMF egy sírásó, az előző gazdaságpolitika sírjának megásásához járul hozzá. Nem lehet rajta számon kérni, hogy "miért nem járul hozzá a népesedéshez", az nem a "sírásó" dolga. Egyetlen dolga van, hogy kevés legyen az ügyfele - mondta bevezetőjében Csaba László a Corvinus Egyetemen.
A válság előtt a Valutaalap közel volt a megszüntetéshez is, azóta bebizonyosodott, hogy szükség van rá, 2008-ban például akkora pénzeket volt képes megmozgatni, amire az EU sem volt képes - mondta a CEU professzora.
2011-ben eszmélt a piac: a kormányok nem voltak őszinték
2008-ban azt gondoltuk, közel a válság vége, Magyarország finanszírozható a piacról, a kamatszintek lecsökkennek - mondta Csaba. Az IMF-fel csak annyi dolgunk lett volna, hogy tartsuk a kapcsolatot az alappal az előző szerződésünk miatt, és a IV. cikkely szerinti konzultációban részt vegyünk. Nem így lett, az optimizmus ok nélküli volt. 2011 júniusában a piacok rájöttek, hogy "a kormányok megvezették őket". A különböző nemzeti kormányok ugyanis nem akartak erősen tenni az adósság lecsökkentése ellen, a piac viszont racionális szereplőkből áll. Az Egyesült Államok például folyamatosan a likviditás hiányára hivatkozik és nyomja a pénzt a gazdaságba mind monetáris mind fiskális oldalról - holott valójában hitelezési kedv nincs. Hasonló a helyzet Európában is - magyarázta Csaba László.
Növekedési problémák jelentkeztek a világgazdaságban, Kínától az USA-ig. Látszik, hogy nagy a bizonytalanság, így újra beállt az a görcsös állapot, miszerint a piacon van ugyan pénz, de a hitelezési aktivitás nagyon alacsony - mondta Csaba László. 2011 őszére nagyon kiszolgáltatottak lettek azok az országok, melyek főleg külső forrásból adósodtak el, így járt Magyarország is. Csaba László szerint ekkora már a gazdasági fundamentumok nem annyira, inkább az adósságszerkezet volt a meghatározó tényező.
Magyarország ugyan "csak" a GDP 80%-ában adósodott el, de adóssága több mint 50%-a külföldi kézben van. Ezzel szemben Olaszországgal szemben a piac sokkal türelmesebb volt, az olasz államadósság a GDP arányában a 100%-hoz közelít, de 80%-a belföldi kézben van, vagyis Olaszország kevésbé kiszolgáltatott, mint mi.
Meg kell győznünk a partnereinket - de ehhez cselekedni is kell
"A világos gazdaságpolitika Olaszországban is lenyomta a kamatszinteket, jó lehetőség, hogy Magyarország is támaszkodhat az IMF és az EU szakértelmére és tapasztalataira. Nem azt mondom, hogy náluk van a bölcsek köve, de fontos tapasztalatokat oszthatnak meg velünk" - így a szakértő. László Csaba egyetért azzal a vélekedéssel, hogy nem az a fontos, hogy egy államnak mennyi pénzre van szüksége, hanem az számít, hogy vissza tud-e térni a magánpiacokra és ott utd-e maradni. Ehhez fontos a hitelesség, amit a kormány a cselekedeteiben tud megalapozni és a kommunikáción keresztül erősítheti a róla kialakított képet. Nem elég tehát mondani, hogy reformokat hajt végre a kabinet, neki kell vágni a munkának - azt pedig el kell tudni "adni". Fontos, hogy az üzleti partnerek megértsék azt az üzenetet, amit a kormány a gazdaságpolitikáján keresztül megjelenít, hogy a kommunikáció egy irányba mutasson - magyarázta a professzor.
Ki se ejtsük a szánkon, azt hogy csőd
"A csőddel való játék, a tűzzel való játék" - vallja Csaba László. Gondoljunk bele, egy csőd a cégek esetében is komoly megrázkódtatás, még ha egy csődbe vitt cég egy újba menekítve meg is menekülhet, sikerül konszolidálni - a beszálítók, a munkavállalók biztosan megérzik az átalakítást. Ugyanígy van ez az államok esetében, csak hatványozottan. Pusztító egy államcsőd, főleg a társadalom alsó harmadát érinti - ennek a lehetőségéről csak beszélni is nagyon káros, meg kell szüntetni ez erről való diskurzust a nyilvánosságban - érvelt a közgazdász.
Mit várhat az IMF? Leginkább egy 2013-14-re írt üzleti tervet - válaszolt a kérdésre a közgazdász. "De ilyen üzleti terve magyar kormánynak nincs egyelőre. Számok és tervek - ezt nagyon szeretik, nemcsak az IMF-nél, de a piacok is. Ennek hatására lemehetnek a kamatszintek". Az IMF-fel való megállapodásról még annyit mondott, "a legjobb hitel, amit nem kell lehívni".
Csaba László szerint az IMF a sírásó szerepét tölti be mindig, ez Magyarország esetében annyit jelent, hogy búcsút inthetünk a matolcsyzmusnak. A közgazdász szerint 2011 nyarán eszméltek a piacok, hogy a kormányok valójában nem tesznek semmit az adósságok leépítéséért, ekkor indultak el azok a folyamatok, ami miatt az IMF-hez kell fordulnunk. A közgazdász szerint nem okos dolog kiejteni a szánkon azt a szót, hogy "csőd". A CEU tanára minderről hétfő este, a Corvinus Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen beszélt.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
15 perce
-
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
30 perce
-
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
2 órája
-
Kinevezték a hazai titkosszolgálatok új vezetőit
2 órája
-
Itt a lista: ők lettek az új kormánybiztosok
3 órája
-
Lépett Magyar Péter: fejcserék a magyar titkosszolgálatoknál (frissítve)
4 órája
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
4 órája
Mfor.hu Top24
- Fű alatt oldódik meg az olajpiaci dráma?
- Jövő héten indulhat a Mediaworks létszámleépítése
- Madarat lehet fogatni Mészáros Lőrinccel
- „Engem terhel a felelősség” – Orbán Viktor megnevezte a választási bukás okait
- Magyar Péter: hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között
- Hoppon maradtak a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program informatikai beszállítói
- A plazmaközpont 155 milliós lakását árverezi el a NAV
Makro / Külgazdaság
Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben.
Makro / Külgazdaság
Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság
Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság
Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság
„Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság
Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt.
Makro / Külgazdaság
Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.
Makro / Külgazdaság
Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság
Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Heti top
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban 2026. június 8. 05:44
Havi top
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett.
2 órája
Nemzetközi
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Piac&Profit cikkei
-
Mennyire ugorhat meg a lakáshitelesek törlesztőrészlete?
14:08
-
Itt is kongatják a vészharangot: mihez kezd a szektor a vendégmunkások nélkül?
13:02
-
Cserben hagyják a dolgozókat a magyar cégek az AI-korszakban
12:03
-
Döntés születetett: eddig maradnak a rögzített üzemanyagárak Magyarország szomszédjában
11:04
-
Baj van a Velencei-tónál: de mi lesz az ingatlanokkal?
10:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Orbán Viktor röpiratban magyarázta a Fidesz választási vereségét
09:18
-
Aki mindig siet, nem biztos, hogy tovább él
08:04
-
Magyar Péter leváltotta a négy nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
07:14
legolvasottabb
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
top 24
-
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
2026. június 13. 07:41
-
Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
2026. június 12. 18:46
-
Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
2026. június 13. 09:51
-
Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
2026. június 13. 10:16
-
Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
2026. június 12. 18:05
Beindult az újabb szócsata. 





