A magyar gazdaság teljesítménye valószínűleg nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve, és az éves összevetésű visszaesés is jóval kisebb lehetett, mint 2012 negyedik negyedében - közölték a szerdán esedékes becslés előtt adott előrejelzéseikben londoni makrogazdasági elemzők.
A citybeli konszenzus ugyanakkor változatlanul az, hogy a magyar gazdaság az év egészét recesszióban tölti.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai közölték: felülvizsgált prognózisuk alapján a magyar GDP szezonális kiigazítással, negyedéves összevetésben 0,4 százalékkal bővülhetett az első három hónapban. A ház szakelemzői korábban még kisebb szekvenciális visszaesést vártak az első negyedévre.
A JP Morgan szakértői szerint éves összevetésben valószínűleg 1,3 százalékkal csökkent a GDP-érték az első negyedévben a 2012 záró három hónapjában mért 2,7 százalékos éves visszaesés után.
A ház az év egészére 0,2 százalékos GDP-mínuszt vár az általa korábban jósolt 0,7 százalékos csökkenés helyett.
London szerint nőtt a magyar gazdaság az elmúlt hónapokban, ugyanakkor az egész évre továbbra sem jósolnak semmi jót. Csak talán kevésbé rosszat. Szerdán jönnek a konkrétumok.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Spanyolország bezárja kikötőit az Izraelnek fegyvert szállító hajók előtt
14 perce
-
Mire játszanak az oroszok Harkivnál - lehet, hogy van egy csavar a történetben?
körülbelül 1 órája
-
Súlyos a helyzet Harkivban, de nem tudnak tovább nyomulni az oroszok?
11 órája
-
Benzinár: ijesztően közömbösek az autósok
12 órája
-
Szívhatja a fogát, ha várt a pénzváltással
12 órája
-
Megvillantotta a foga fehérjét a Magyar Telekom
13 órája
-
Robert Fico élete még mindig veszélyben van
13 órája
Mfor.hu Top24
-
Semjén Zsolt megcáfolta Menczer Tamás EP-jóslatát
-
Miközben Rogán Antalra várnak, sorra kötik a "Nemzeti Patikák" gyógyszerszerződéseit
-
Szakértő: Orbán Viktor védelmét is megerősítik, eddig is golyóálló mellényben járt
-
Fordulat Harkivban, hátrálnak az oroszok
-
Tarthatja a markát: érkeznek a milliárdok, erre adnak pénzt
-
Vajon ez az adat mennyire befolyásolja a budapesti választás eredményét?
-
Mi történt? Elmeszelték a magyar kormány egyik adószabályát
Makro / Külgazdaság
Benzinár: ijesztően közömbösek az autósok
Buksza blog | 2024. május 16. 18:53
Hiába érzik az emberek egyre jobban a klímaváltozás hatásait és hiába próbálja az OPEC+ olajkartell minél magasabban tartani a fekete arany árát, az emberek tovább növelik az üzemanyag-fogyasztásukat.
Makro / Külgazdaság
Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt?
Csabai Károly | 2024. május 16. 05:53
Átmenetinek bizonyult az Európai Unióban viszonylag hosszabb időn át sereghajtó hazai infláció nemzetközi összevetésben való előrelépése. Míg márciusban még tizenöt európai országban volt magasabb az éves fogyasztóiár-index, mint nálunk, addig áprilisban már csak nyolcban az adataikat cikkünk megjelenéséig közzétett 38 állam közül – derül ki a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság
Ez nem „bezzegrománia”
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 14:43
Az ikerdeficit okozza a legnagyobb fejfájást keleti szomszédunkban.
Makro / Külgazdaság
Nagy Márton lefordulna a székről: ahol örülnek a 289 százalékos inflációnak
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 10:53
A jegybanki alapkamatot 40 százalékra lehetett így visszavágni, az IMF is dicsér, hitelt is ad, miközben a kiskereskedelmi forgalom 20 százalékkal zuhant.
Makro / Külgazdaság
Lélektani határ felé közelednek a benzinárak - ne tankoljon péntekig, akinek kedves a pénztárcája
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:59
Mutatjuk, mennyivel lesznek olcsóbbak az üzemanyagok.
Makro / Külgazdaság
Már megint irigykedni kell Romániára?
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:48
Itt vannak az első negyedéves adatok a szomszédból.
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor barátai is egyre szorosabb orosz és kínai fogásban
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 09:34
Az új szerb kormány május 2-án tette le az esküt. Összetétele azt mutatja, hogy Belgrád még inkább elkötelezte magát a Moszkvával és Pekinggel való szorosabb kapcsolat mellett. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Javítgatja a KSH az ipari termelés adatait, de az összkép ugyanolyan sötét
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 08:51
Tovább finomítottak a márciusi számokon, a lényeg azonban nem igazán változott.
Makro / Külgazdaság
Ezzel sem fog kampányolni a kormány: szabadesésbe fordult az építőipar teljesítménye
Privátbankár.hu | 2024. május 15. 08:31
Még az előző rossz hónapot is alul tudta múlni a márciusi adat.
Makro / Külgazdaság
Elviheti a lottóötöst Orbán Viktor dél-amerikai barátja?
Litván Dániel | 2024. május 15. 05:43
Hatalmas kincs rejlik az argentin föld alatt, az új elnök külföldi tőkét bevonva pörgetné fel a termelést olyan szintre, hogy a világpiacon is komoly játékost csináljon országából. Vannak azért akadályok is a nagyszabású tervek útjában.
Heti top
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 13. 07:24
- "Szégyenteljes hallgatás" - újra botot dugott az Orbán-kormány az uniós küllők közé 2024. május 15. 11:53
- Mit szól majd Orbán Viktor, ha meglátja ezt? 2024. május 16. 05:53
Havi top
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
A privátbankár ajánlja
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Változtatni kellene a mostani nyugdíjmegtakarítások rendszerén
05:05
-
Elkaszált egy magyar gyakorlatot az Európai Unió Bírósága
17:05
-
Napelemes pályázat: elindultak a kifizetések
16:04
-
A hazai cégek harmada fordít innovációra, most ezen változtatnának
16:04
-
Nem jött be a trükk a motorokkal, elbukott a cég a NAV-nál
15:03
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ön szerint melyik polgármesteri ígéret valósult meg 2019 óta? - SZAVAZÁS
18:47
-
Mostantól e-könyvet is lehet kölcsönözni a Bródy Sándor Könyvtártól!
12:22
-
Mikor van szükség lángálló és antisztatikus munkavédelmi ruházatra? (X)
09:42
-
Polgármesteri vita nem lesz, de akkor egy vita a Hajdúhegyen?
09:32
-
Kritikus állapotban van a szlovák kormányfő, aki szerdán merénylet áldozata lett
08:41
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal
2024. április 18. 05:41
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Sprintelni fog a pénzváltóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. május 16. 07:17
-
A nap képe: Magyar Péter nem akármilyen fotót lőtt
2024. május 16. 17:06
-
Megvillantotta a foga fehérjét a Magyar Telekom
2024. május 16. 17:56
-
Zelenszkij a front közelében tűnt fel – súlyos a helyzet
2024. május 16. 14:08
-
Szívhatja a fogát, ha várt a pénzváltással
2024. május 16. 18:24