Hirdetés
Hirdetés

Elege lett Trumpnak: ez az utolsó esély az atomalku rendezésére?

2018. január 13., 16:09

Irán továbbra sem hajlandó újratárgyalni a megállapodást.

Oroszország elutasítja Donald Trump amerikai elnök közleményét az iráni atomprogramról kötött hathatalmi megállapodással kapcsolatban. Az amerikai elnök bejelentése szerint egyelőre meghosszabbítja az Irán elleni szankciók felfüggesztését, de mint írta, "ez az utolsó eset", hogy kiterjeszti a szankciók felfüggesztését további 120 napra.

Amerika tovább büntet: újabb szankciókat hoztak

Hirdetés

Az iráni atomprogramban részt vevő vállalatokkal szemben rendeltek el intézkedéseket. További részletek >>>

Trump nyilatkozatában elmondta: az Egyesült Államok még nem vonul ki a megállapodásból, de a mostani igazolás jelentette az utolsó esélyt. Amennyiben viszont nem kerül elérhető távolságba az egyezmény módosítása, Washington a maga részéről azonnal felmondja azt.

A iráni kormány hivatalos közleményében elmondta: nem hajlandóak újratárgyalni a megállapodást. Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint az amerikai elnök buldózerrel próbálja megváltoztatni a megállapodást. Hozzátette: szerinte az amerikai kormány már eldöntötte, hogy a maga részéről felmondja a megállapodást, ami egy "nagy külpolitikai hiba" volt.

Az Európai Unió kimérten reagált a Trump indítványára Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője szerint az EU tartja magát az Iránnal kötött atomalkuhoz. Hozzátette: tudomásul vesszük az amerikai elnök nyilatkozatát, számunkra azonban a legfontosabb a megállapodásban foglaltak teljes és hatékony betartása.

Kísérteties párhuzamok: 1914 Németország, 2017 USA

Trump lépése az iráni atomalku felrúgásáról újabb mélypontra küldte Európa és az USA viszonyát. A német lapok már 1914-hez hasonlítják Trump lépését. Amerika egyik legtekintélyesebb biztonságpolitikai szakértője szerint is elképesztő párhuzamok vannak Trump és II. Vilmos német császár között, aki országát belevitte az első világháborúba. További részletek >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Fiatalokkal dolgozol? Ezekre figyelj, hogy ne váltsanak

Fiatalokkal dolgozol? Ezekre figyelj, hogy ne váltsanak

A dolgozó fiatalok majdnem fele, 44 százaléka érzi úgy, megbecsülik a munkahelyén, ez pedig új rekord. 36 százalékuk pedig előrelépési lehetőséget is lát - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatalok 67 százaléka arra számít, hogy a nettó fizetésük emelkedni fog, a külföldi munkavállalást pedig 27 százalékuk venné fontolóra.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)