2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az év hátralevő részében felfuthatnak a beruházások: érezteti majd a hatását a csok, számíthatunk állami beruházásokra és az autóiparra is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 2007-2013-as EU ciklus által támogatott beruházások lezárásával 9,6 százalékkal csökkentek a beruházások az első negyedévben. A korábbi negyedéves GDP- és építőipari adatok tükrében nem lepődtünk meg a lesújtó eredményen. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője közölte a Privátbankárral: a beruházások éves alapon számolt visszaesése döntően a magasabb bázis eredménye.

A szakértő szerint a feldolgozóipari beruházások 3,6 százalékkal csökkentek, azonban újabb autóipari kapacitások építésével a közeljövőben újra élénkülhetnek a beruházások.

A lakásépítések egyelőre még visszaesést mutattak, de az új lakás áfájának csökkentése és a CSOK kiterjesztése nyomán ugrásszerűen emelkedő építési engedélyek, illetve fejlesztői tervek hatására jövőre a lakásberuházások már érdemben hozzájárulhatnak a beruházások növekedéséhez.

A 2014-2020-as EU ciklus, valamint az állami beruházások felfuttatása pedig már az idei második félévben gyorsíthatják a beruházásokat, így az év hátralevő részében jelentősen mérséklődhet a visszaesés üteme, jövőre pedig újra jelentős, akár 5 százalék feletti növekedés várható a beruházásokban.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kommentárjában felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi négy évben a mostani volt a legrosszabb beruházási adat. Kedvezőtlennek tartja, hogy a vállalkozásoknál csaknem 5 százalékkal csökkent a beruházások volumene. Kérdés szerinte, hogy a vállalati beruházásoknál egyszeri visszaesésről van-e szó vagy tartósabbá válik a folyamat.

Úgy vélte, a következő negyedévekben vannak olyan területek, ahol nagyon valószínű a növekedés, a lakáscélú beruházások terén például bővülésre lehet számítani. Németh Dávid elmondta azt is, hogy a dráguló munkaerő hozzájárulhat a beruházások volumenének növekedéséhez. A szűkös munkaerőpiac miatt több cég dönthet úgy, hogy beruházásokkal, gépekkel váltja ki a dráguló munkaerő egy részét és ezzel növeli hatékonyságát - mondta.

Mindez pedig a gazdaság egészére nézve kedvező, mivel javítja a termelékenységi mutatókat és növeli a hozzáadott értéket - mondta a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG