Gyerekjáték lett a kémkedés
Nem is olyan régen, pár évtizede az igazi hidegháború idején roppant körülményes volt az ellenségtől kényes dokumentumot szerezni. Be kellett építeni egy embert, aki könnyen lebukhatott, vagy be kellett szervezni egy ott lévőt, aki persze rögtön kettős ügynökké válhatott. Ha mégis sikerült a megbízható embernek hozzáférni az adatokhoz, azt ki kellett juttatnia az országból. És ha mindez megvolt, az anyagot nem lehetett bármire felhasználni, főleg nem nyilvánosan, hiszen ezzel rögtön veszélybe is kerültek volna az ügynökök, és vége a további kémkedésnek az adott területen.
Most bezzeg mindez milyen egyszerű. Ül az ügynök az irodájában vagy bárhol, ahol megfelelő infrastruktúrája van, és feltöri az ellenség számítógépeit, szervereit, ha tudja. Az ellenség országába sosem lép utána, így kockázata nincs, a szerzett információt rögtön és nyilvánosan fel lehet használni. Sőt, nemcsak információt lehet szerezni, hanem az adott ország polgárai körében lázítani, befolyásolni őket mondjuk parlamenti-, vagy elnökválasztásokon.
Destabilizálás
A technika egy korábbi szintjén pl. rádión lehetett ezzel próbálkozni, ott volt a Szabad Európa, amelyik az 56-os forradalomban tüzelte a harcolókat, hitegette őket, noha ők is tudták, hogy ezzel csak emberek fölösleges halálát okozzák, hisz a nagyhatalmak semmit nem szándékoztak tenni, talán nem is tehettek volna a szovjet beavatkozás megállítására.
A mostani események már azt mutatják, hogy az ellenséges államok akár egymás többé-kevésbé demokratikus választásait is megpróbálhatják befolyásolni, azaz beszállnak a kampányba, mégpedig az internetes kémkedés eszközeivel. Hillary Clinton most ezzel vádolta meg az oroszokat: szerinte ők törték fel a demokraták szervereit, szerezték meg az emaileket, hogy azok nyilvánosságra hozatalával a republikánus elnökjelöltet, Trumpot segítésék, illetve közvetlenül magát Clintont lejárassák, hogy nem vigyázott korábbi levelezésére.
Hazaárulás?
Kétségkívül Trumpnak számtalan meghökkentő elszólása között a napokban olyan is volt, hogy, „oroszok, találjátok meg az eltűnt emaileket”, emellett nem győzte Putyint dicsérni több ízben. Ezek alapján Clinton már meg is fogalmazhatta a hazaárulás vádját. A máris eldurvult választási kampány nagyban zajlik, és így nemcsak az elnökjelöltek részvételével, hanem adott esetben az ellenséges nagyhatalom is beszáll.
Kölcsönös felforgatás
Ám ez sem feltétlenül egyoldalú. Oroszország azt állítja, hogy az ő kormányzati rendszerét is professzionális cybertámadás érte. Konkrétan nem nevezték meg, ki a támadó, de a BBC szerint azt elmondták, hogy a támadás módszere sokat elárul a cyberkémkedés módszereiről. Profin tervezett és kivitelezett volt, állami szerveket, tudományos és védelmi cégeket célzott. Nem is akárhogy: bekapcsolta a gépek kameráit, mikrofonjait, screenshotokat készített és figyelte, milyen karaktereket ütöttek le a billentyűzeten.
Oroszország már korábban is vádolta Amerikát azzal, hogy ilyen eszközökkel próbálja befolyásolni az orosz parlamenti választásokat, sőt 2011-ben még magát Clintont, mint akkori külügyminisztert vádolta azzal, hogy így próbál Putyin ellen tüntetéseket szervezni. A Reuters szerint maga Putyin úgy gondolja, hogy Washington így destabilizálta Ukrajnát, Líbiát, Egyiptomot és Szíriát. Ezek alapján úgy gondolhatja, hogy ha a másik oldal ilyen módon avatkozik be több állam, köztük Oroszország ügyeibe, akkor ő miért ne tehetné ugyanezt, mintegy válaszképpen, európai és amerikai ügyeket illetően. A mostani Clinton-féle vádat tagadták, de kétségtelen, hogy a kölcsönös cyberháború már zajlik.
A tagországok tavaly a korábbi évhez képest hét százalékkal több védelmi státuszt biztosítottak. 
