5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A részvénypiacok felélénkültek a kedvező amerikai gyorsjelentések hatására, ma nagy fontosságú inflációs adat érkezik. A BUX-ot az OTP húzza, a forint alig mozdul egy péntek esti bejelentés előtt. Újra megindult az arany, a réz pedig átlépett egy több éve nem látott határt.

Az európai indexek csinos, többnyire fél-egy százalékos emelkedést mutatnak péntek délelőtt, pedig előző nap Amerika még mínuszban zárt. A piacokat ugyanis csütörtökön lehangolta, hogy az első negyedéves amerikai GDP-adat alaposan alulmúlta az elemzői várakozásokat, 1,6 százalék lett 2,5 százalék helyett. Ráadásul a lakossági fogyasztás javulása is csak 2,6 százalék volt, elmaradva a 3,0 százalékos becslésektől.

Az amerikai határidős indexek viszont pénteken már szépen emelkednek, főleg a technológiai papírok miatt. Az Aphabet és a Microsoft részvényei ugyanis zárás után megugrottak, miután a cégek éjszaka kedvező gyorsjelentéseket publikáltak. Ma amerikai inflációs adatra figyelnek a részvénypiacok (PCE, a személyi fogyasztási kiadások árindexe). Ez az inflációs és kamatvárakozások szempontjából igen lényeges mutató.

A Microsoft és az Alphabet árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
A Microsoft és az Alphabet árfolyama. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Nagyon húz az OTP

Budapesten a BUX index is szépen emelkedik, 1,2 százalék körüli mértékben. Az OTP 2,0, a Mol 1,0, a Richter csak 0,1 százalékkal megy fel jelenleg. Kissé süllyed a Telekom, 1,2 százalékkal drágul az Opus.

A forint alig változik, 393,60 az euró árfolyama. Az európai földgáz is stagnál ezúttal, az olaj szolidan emelkedik, az arany és az ezüst pedig egy százalékkal megy felfelé.

Ezek a dolgok mozgathatják meg a forintot

A péntek reggel kijött hazai munkanélküliségi adatok kedvezően alakultak, este pedig a Standard & Poor's hitelminősítő mond véleményt Magyarországról – írta az Erste Befektetési Zrt. Várakozásuk szerint a hitelminősítő nem változtat majd sem a besoroláson, sem a kilátásokon. Emellett a tengerentúli infláció (PCE) okozta hullámok lesznek fontosak a feltörekvő piacokon is.

Árfolyam

Közgyűlési szezon van itthon

A Mol csütörtöki közgyűlésén a részvényesek elfogadták az igazgatóság által javasolt osztalékot, így részvényenként 250 forintot fizethet ki az olajcég a 2023-as üzleti éve után. Ami 8,3-8,4 százalékos osztalékhozamot jelent – írta a K&H Értékpapír. Ezen kívül az olajcég bejelentette, hogy 15 százalékos részesedést szerzett a Waberer’s-ben.

A Richter közgyűlésén a részvényenként 423 forintos osztalékot fogadták el, ez 4,6-4,7 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Itt június 4-én lehet utoljára az osztalékszelvényt is tartalmazó részvényt megvásárolni.

Mitől emelkedik az olaj?

A héten a Brent típusú olaj eddig 2,5 százalékkal emelkedett, részben valószínűleg azért, mert a múlt héten a vártnál nagyobb mértékben csökkentek az amerikai olajkészletek. Ez némi kínálati szűkösséget jelzett a globális olajpiacokon. Az esetleges közel-keleti ellátási zavarok kapcsán is újra jobban aggónak, mivel Izrael fokozta a Hamász elleni csapásait a Gázai-övezetben.

Végül Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter megjegyzései is segítettek, mivel szerinte a csütörtöki, csalódást keltő előzetes első negyedéves amerikai GDP-adatot magasabbra módosíthatják. A növekedés szerinte valószínűleg erősebb volt, mint azt az adatok sugallták.

Remekelt az Alphabet és a Microsoft

Az Alphabet, a Google anyavállalata a vártnál jobb első negyedéves bevételről számolt be, és most első alkalommal osztalékot is fizetne, részvényenként húsz centet. A kaliforniai székhelyű keresőóriás bevétele 80,5 milliárd dollárra duzzadt az egy évvel ezelőtti 69,8 milliárd dollárról, és meghaladta a Wall Street 78,7 milliárd dolláros elõrejelzését. (Az 1,89 dolláros részvényenkénti nyereség is túlnőtt az 1,51 dolláros konszenzuson.) Az Alphabet többet kíván költeni az AI-képességek fejlesztésére.

A mesterségesintelligencia-szektor erősítette a versenytárs Microsoft felhőrészlegét is. (Amely a ChatGPT-t készítő OpenAI-ba történt 13 milliárd dolláros befektetésével már korán beszállt az AI-sztoriba.) Ez a cég is megdöntötte a bevételi és eredményvárakozásokat. Az amerikai tőzsdezárás utáni kerekedésben az Alphabet 11, a Microsoft négy százalékkal drágult.

Tízezer dollár felett a réz

Londonban tízezer dollárra emelkedett a réz ára, ami több éves rekord, és mintegy hét százalékra van a mindenkori csúcstól. Egyes elemzők már évek óta mondogatják, hogy az iparban, az ingatlanoknál, lakásokban, járművekben, az elektronikában, a megújuló energiában, a hadiiparban, röviden szinte mindenhol használt ipari fém hiánycikké válhat.

A réz 30 éves árfolyamgrafikonja. Forrás: Stooq.com
A réz 30 éves árfolyamgrafikonja. Forrás: Stooq.com

Ennek oka, hogy a kereslet folyamatos bővülése mellett új bányákat alig nyitottak az utóbbi években, sőt a régiek egy részét is bezárták. A BHP ráadásul éppen javaslatot tett a válságban levő Anglo American feldarabolására és egyes eszközeit megvásárolná, amivel egy óriási rézbánya-konglomerátum jöhet létre. (Általában nem az árak csökkenése irányába hat, ha a piaci koncentrálódik, bár monopólium kialakulásáról nincs szó.)

Nagyot ugrott a Snap

A Snap részvényei is óriásit ugrottak a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, 24 százalékkal, hála a várakozásokat meghaladó negyedéves bevételi és felhasználószám-adatoknak. A közösségimédia-csoport 1,2 milliárd dolláros háromhavi bevételt jelentett, ami 21 százalékos növekedés a 2023-as év hasonló időszakához képest, nagyrészt a hirdetési szolgáltatásai javulásának köszönhetően. Elemzők 1,12 milliárd dollárt vártak. A bevételi előrejelzése is magasabb volt a vártnál.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46340 46210 46680 +0,11% 0 0 7 319 423 530 HUF 2026-08-13 17:05:01
MOL 4868 4844 4906 -0,25% 0 0 3 823 679 752 HUF 2026-08-13 17:06:33
MTELEKOM 2630 2620 2654 +0,15% 0 0 812 502 694 HUF 2026-08-13 17:09:51
RICHTER 12800 12800 13000 -1,77% 0 0 3 391 601 930 HUF 2026-08-13 17:12:02
OPUS 359 353 359 +1,41% 0 0 44 728 069 HUF 2026-08-13 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 19:07
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 18:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:23
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban szédelegnek a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:24
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,63 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Tovább csökkent a Richter, már 13 ezer forint alatt van az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 12:07
Csökkent a BUX-index és a vezető részvények is egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
Czwick Dávid | 2026. augusztus 13. 11:03
Újabb nagy fordulat látszik kibontakozni az aranypiacon az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb adatai szerint: néhány szűk hónapot követően újra magukhoz tértek az arany hátterű tőzsdén kereskedett alapok (ETF). Júliusban élen járt az európai kontinens, ami az ETF-ekbe áramló tőkét illeti: a vén Európa aranyban fürdőzött a hőhullámok idején. A régóta folyamatosan zajló jegybanki vásárlások és az arany világpiaci jegyzésének jelenlegi alakulása miatt tehát újabb kedvező trend jöhet. Mutatjuk a részleteket!
Részvény / Deviza / Áru Nem akármilyen célárat kaptak a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 09:21
A UBS elemzője továbbra is vételre ajánlja a magyar olajcég papírjait.
Részvény / Deviza / Áru Ismét 316 felett a dollár, az euró viszont olcsóbb, mint szerda este
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:50
Minimálisan erősödött csütörtök reggelre a forint az euróval szemben, a svájci frankhoz viszonyítva szintén erősödés történt.
Részvény / Deviza / Áru A SpaceX kilőtt az amerikai tőzsdén, a Nasdaq is pozitív napot zárt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 06:35
Az iparvállalatok mutatója minimális csökkenéssel, az S&P 500 és a Nasdaq növekedéssel zárta a szerdai napot.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcson zárt a BUX és a Mol is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 17:47
A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG