1p
A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság lazít a Bázel III programon: a bankoknak nem egy, hanem több lépésben kell elérniük a legalább száz százalékos likviditási fedezeti rátát, s 2015 helyett csak 2019-ben kell teljes mértékben megfelelni az új szabályozásnak. Módosult a likviditási fedezeti ráta meghatározása is. A testület döntése kedvező a hazai bankrendszer számára is.

A Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság 2013. januári ülésén a bankok likviditására vonatkozó sztenderd tartalmi módosításairól, annak fokozatos bevezetéséről és teljes alkalmazásának későbbi időpontra halasztásáról határozott.

A válság tanulsága

A 2008-ban kirobbant – és bizonyos mértékben máig tartó – pénzügyi válság rámutatott: a bankoknak a tőke mellett megfelelő minőségű és mennyiségű likvid eszközökkel is rendelkezniük kell. 2010-ben a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság már nagy jelentőségű döntést hozott az új, Bázel III-ként ismertté vált szabályozói rendszer legfontosabb elemeiről és paramétereiről, s az alkalmazkodásra rendelkezésre álló átmeneti időszakról.

A bizottság a rövid- és a hosszú távú likviditási kockázatok kezelésére is likviditási sztenderdeket alakított ki, azért, hogy a bankoknak stresszhelyzetben is elengedő likvid eszközállományuk legyen, és szélsőséges körülmények között se kelljen a központi bankokhoz (mint „végső mentsvárhoz”) fordulniuk forrásért. A likviditás-szabályozás a bank szabályozási reformok egyik legfontosabb újítása. Kialakítása azért jelentős, mert korábban globális banki likviditási minimum sztenderd nem létezett.

A likviditási fedezeti ráta (LCR) célja, hogy a bankok egy 30 napos sokk túléléséhez megfelelő likvid eszközállománnyal rendelkezzenek. Az LCR a jó minőségű, szabadon rendelkezésre álló likvid eszközök és a 30 napon belüli kumulált nettó készpénz kiáramlás arányát vizsgálja. Az LCR értékének a szabályozás szerint legalább száz százaléknak kell lennie.

2011-től a Bázeli Bizottság folyamatosan figyelemmel kísérte hatástanulmányok keretében a globális bankok likviditási helyzetének alakulását az új bevezetendő szabályozás tükrében és a tapasztalatokról konzultált az érdekeltekkel.

A magyar hatóságok megfogalmazták aggályaikat

Itthon a Magyar Nemzeti Bank, Nemzetgazdasági Minisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) konzultációs testülete, a Pénzügyi Stabilitási Tanács (PST) elemezte és rendszeresen megtárgyalta a globálisan bevezetni szándékozott új szabályozás várható hazai hatásait, köztük a bankok likviditását érintő kérdéseket.

A PST túl szűknek ítélte az új javasolt szabályozás szerint befogadható értékpapírok körét, hosszabb bevezetési időszakot tartott szükségesnek, s kiemelten kezelte, hogy a szigorú likviditási feltételek ne fékezzék a hitelezési aktivitás bővülését. A magyar hatóságok megfogalmazták aggályaikat, s eljuttatták javaslataikat a döntéshozókhoz és azt a nemzetközi szakmai fórumokon is képviselték.

A Bázeli Bizottság a tanulmányok és konzultációk eredményeként felülvizsgálta az eredetileg javasolt – és sokak által túl szigorúnak minősített – likviditási normákat. A 2013. januári döntés a rövidtávú likviditási sztenderdet érinti. Az LCR meghatározását illető friss változások kiterjesztik a figyelembe vehető likvid eszközök körét, s a feltételezett készpénz-beáramlási és kiáramlási rátákra vonatkozó néhány finomítást is tartalmaznak.

A mostani döntés nagy könnyebbség a magyar bankoknak is

A bevezetésére vonatkozó új menetrend szerint a bankoknak több idejük lesz, hogy feltöltsék likvid tartalékaikat, és így ellenállóbbak legyenek egy esetleges pénzügyi stresszhelyzetben. Így 2015-ben csak az előírt likvid eszközök minimum hatvan százalékával kell rendelkezniük, majd fokozatosan évi tíz százalékponttal magasabb értéknek kell megfelelniük, és 2019. január 1-én kell elérniük a legalább száz százalékos mértéket.

Az Európai Unió tagállamai számára a bázeli bizottság iránymutatása nem közvetlenül alkalmazandó, hanem azt átültetik majd az uniós jogba. Ez a nemzeti átvétel után itthon is kötelező lesz. Az irányelv és a rendelet most az Európai Parlament szavazására vár és az Európai Tanács végső jóváhagyását követően léphet hatályba. Az Európai Bankhatóság (EBA) 2013 vége előtt átfogó jelentést készít az uniós bankok LCR-jének alakulásáról. Ennek értékelése alapján alakítja majd ki az Európai Bizottság részletes javaslatát az európai szintű LCR szabályozásról.

A PSZÁF üdvözli a Bázeli Bizottság friss módosításait, amelyek figyelembe veszik a különböző országok eltérő piaci körülményeit is. Tekintettel a befogadható eszközök bővülésére, a lassabb bevezetésből adódó, hosszabb alkalmazkodási időszakra, s hogy ezek alapján úgy tűnik, hogy az új likviditási szabályok kevésbé fékezik majd a hitelezési aktivitás bővülését, megállapítható, hogy a témával kapcsolatos magyar igények teljesültek. Az új változások kedvezően érintik a hazai bankrendszert.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Érdekes új bejelentést tett az OTP Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 13:36
Új alap indul.
Pénzügyi szektor Vallott a Revolut
Privátbankár.hu | 2024. július 2. 08:44
Jelentősen nőtt a Revolut bevétele és a nyereség is. A haszonkulcs 19 százalékos. 
Pénzügyi szektor Csökkent a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2024. június 26. 15:20
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 21-én záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Svájcnak harangoztak? Ráfarag, aki kicsiben gondolkodik
Privátbankár.hu | 2024. június 23. 17:58
Ha egy ország a vagyonkezelés világában labdába akar rúgni, akkor nem szállhat be a versenybe szégyenkezve azért, mert van egy nagyra, erősre gyúrt pénzügyi szolgáltató vállalata.
Pénzügyi szektor Szép csendben híznak a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. június 14. 16:53
Több mint 1 százalékkal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon májusban.
Pénzügyi szektor Lecsapott a jegybank – szabálytalankodott egy szlovák cég
Privátbankár.hu | 2024. június 13. 09:58
Engedély nélkül vett követeléseket.
Pénzügyi szektor Szuper ATM-ek pótolhatják az eltűnő bankfiókokat
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. június 5. 11:43
A bankfiókok „kihalással fenyegetett” intézményeknek tűnnek, miután az internetes bankolás terjedésével egyre kevesebb van belőlük, ám van olyan napi ügyintézés, amiben gondoskodni kell a pótlásukról.
Pénzügyi szektor Valamiért még mindig sokan szeretik a magyar állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. június 4. 12:22
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Ön jó bankot választott? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2024. június 4. 09:00
A hazai bankok is közzétették a 2023-as számaikat, laptársunk, az Mfor mögéjük nézett.
Pénzügyi szektor Amerikai bankot vásárolt fel Romániában a CIB anyabankja
Privátbankár.hu | 2024. május 31. 16:43
Az olasz Intesa Sanpaolo megvette az amerikai érdekeltségű First Bankot bankot Romániában - írja az economedia.ro.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG