4p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

XPrime néven új szolgáltatást indít a BTel, amelynek lényege, hogy a felhasználóknak internetezés közben célzott témájú reklámblokkokat mutatnak, ami csökkenti a netezés költségeit. A tőzsdei cég emellett külföldön terjeszkedik és tizedszerre is kötvényt bocsát ki, 9,9 százalékos hozammal.

„Az ügyfél jelentősen csökkentheti, sőt alapesetben le is nullázhatja távközlési rezsiköltségeit azáltal, hogy a saját maga által választott témakörben célzott és interaktív reklámokat tekint meg” – ez a lényege a BTel (Business Telekom) új, XPrime nevű szolgáltatásának a társaság sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint.

Nézzünk reklámot lelkesen

A hirdetők szempontjából pedig azért nevezik forradalminak, lényegesen olcsóbbnak és hatékonyabbnak az újítást, mert a hirdetések többségével ellentétben célzottan érkezik a reklám a fogyasztóhoz, valamint nem kéretlenül, az ügyfelek motiváltak, hiszen maguk kérték azt. A cég szerint kevésbé vagy egyáltalán nem zavarja őket, mint a kéretlen reklámok.

Ezen kívül alkalmas a hirdetési forma a lokális – akár utcákra lebontva regionális szintű – reklámok elhelyezésére is. Akár a sarki fitness-terem is reklámozhatja magát csak a környező utcákban élők körében. A szolgáltatást február 1-től magánelőfizetők az ADSL-szolgáltatás keretében vehetik igénybe.

A felajánlott reklámblokkokat az ügyfél elfogadhatja vagy el is utasíthatja. A felhasználónak kevesebbet kell naponta átlagosan a reklámokkal tölteni, mint egy kereskedelmi televíziós csatornánál, ha az internetes költségeit nullára akarja szorítani. Az nem fordulhat elő, hogy nincs elegendő reklám, amit megnézhet – mondták el.

Tíz értékpapír-kibocsátás két év alatt

Itt a tizedik 9,9 százalékkal

A BTel még januárban tizedszer is kötvényt bocsát ki, 9,9 százalékos fix hozammal, intézményeknek és magánbefektetőknek egyaránt – jelentették be. A papírt január 27-e és 29-e között két brókercégnél lehet jegyezni (Buda-Cash, Reálszisztéma). Lejárata 2016 június lesz.

Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója szerint (képünkön) az új szolgáltatás átalakíthatja az internetezési szokásokat. Hosszasan sorolta a cég eddigi innovációit, és szerinte van egy biztonságos, öt éve működő, nyereséget termelő alapvető üzleti modelljük. A fejlődéshez, innovációkhoz azonban friss tőkére van szükségük, ehhez választották a Budapesti Értéktőzsdét, ahol kötvényt, majd részvény bocsátottak ki, vezettek be.

Két év alatt kilenc kötvénykibocsátást és egy részvénykibocsátást hajtottak végre, most jön a következő kötvény. A források bevonása hatására jelentős előrelépést ért el a vállalat, 2,5-szeresére nőtte ki magát néhány év alatt – mondta Takács.

Irány Ausztria, Németország, Szlovákia

Takács szerint ilyen még nincs a nemzetközi piacon sem, az egész világon egyedülálló, és próbálták alaposan levédeni a terméket. A számítások szerint akár 60 százalék is lehet azon internetezők aránya, akik hajlandóak önként reklámot nézni, ha ebből hasznuk származik.

Így bár február 1-től csak Magyarországon indítják el a szolgáltatást, januártól nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek, Szlovákia, Ausztria és Németország felé, megkezdődött a leányvállalatok megalapítása.

A franchise olcsóbb, mint a koppintás

Az operatív tevékenységet is el szeretnék indítani ezekben az országokban még az első negyedévben. Sőt, még idén további három országban is meg szeretnének jelenni, amelyeket még nem neveztek meg. Megkezdték több nemzetközi céggel a franchise-jellegű értékesítésről szóló tárgyalásokat is.

Az elnök-vezérigazgató szerint a konstrukció úgy van kialakítva, hogy olcsóbb legyen a Bteltől megvenni a franchise-jogokat, mint megpróbálni lemásolni a terméket. A terméktől egyébként az előfizetői szám gyors bővülését várják, a szolgáltatás profittartalma pedig magas.

Alulértékelt a részvény?

A részvények az elnök-vezérigazgató szerint 50-60 százalékkal a fair értékük alatt forognak, előbb-utóbb emelkedhetnek a cég eredményeinek fényében, Rövidebb távon ugyanakkor bármi lehetséges, az is lehet, hogy ha – a sajtótájékoztató időpontjában felfüggesztett – részvényeket visszaengedik a parkettre, valakinek az eladásai miatt esnek.

A standard kategóriában forgó részvényeket a BTel ambíciói szerint szeretnék a jövőben a legmagasabb rangot jelentő Prémium kategóriába és a BUX indexbe juttatni – hangzott el. Fiatal, ugyanakkor nagyra törő cégnek nevezte a BTelt Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, aki még sok ilyen társaságot kívánt a tőzsdének.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17400 17315 17500 +0,72% 17400 17405 1 709 069 725 HUF 2024-06-17 15:19:38
MOL 2814 2808 2830 -0,28% 2812 2814 325 401 766 HUF 2024-06-17 15:19:23
MTELEKOM 1028 1024 1038 -0,19% 1026 1028 149 821 854 HUF 2024-06-17 15:15:51
RICHTER 9265 9255 9380 -0,38% 9260 9265 278 937 230 HUF 2024-06-17 15:19:23
OPUS 426 426 431 -0,58% 426 427 89 596 493 HUF 2024-06-17 15:19:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Éles kanyart vett a forint, Marine le Pen nyugtatja a piacokat
Bózsó Péter | 2024. június 17. 12:33
Miután a francia szélsőjobboldali párt vezetője nyugtatta a piacokat, enyhe emelkedés látszik Európában az ázsiai mínuszok után. A forint is erősödni tudott korábbi gyenge teljesítményét követve. A Goldman Sachs bizakodó az S&P 500 index jövőjével kapcsolatban.
Részvény / Deviza / Áru A forint csak egy jó hírt tudott összehozni
Privátbankár.hu | 2024. június 17. 06:44
Az euró 398 forint feletti szinten kezdi ezt a hetet. 
Részvény / Deviza / Áru Gyógyszerhez nyúl, ha ránéz a forintra
Privátbankár.hu | 2024. június 14. 18:51
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Lejtőre került a BUX és nem tudott fékezni
Privátbankár.hu | 2024. június 14. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,41 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 69 536,56 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A bünti miatt esett a forint, rajongói segítettek Musknak
Eidenpenz József | 2024. június 14. 12:43
Rossz a hangulat az európai tőzsdéken, ez alól a BUX index sem tudja kivonni magát. A forint tovább gyengült, már 398 forint felett van az euró. Elon Musk úgy látszik, megcsinálta, 56 milliárd dollár vár rá fizetésként. Valamikor a nyáron talán engedélyezik az Ethereum ETF-et. Az Apple lekörözte a Microsoft-ot.
Részvény / Deviza / Áru Szanatóriumba vonul, ha megtudja, mennyit kérnek egy euróért
Privátbankár.hu | 2024. június 14. 07:43
Már péntek reggel többet, mint csütörtök este.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon elkeseredik, ha meglátja mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. június 13. 18:15
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas meglepetés történt a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. június 13. 17:34
 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,85 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 70 022,97 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Már 396-nál jár az euró, 200 millióan kriptóznak egy helyen
Eidenpenz József | 2024. június 13. 12:26
Európában megint elromlott a tőzsdék hangulata, az Egyesült Államokban azonban a technológiai részvényeknek köszönhetően emelkedés is kialakulhat. A forint gyengécske, a kőolaj esik, de a földgáz ára felfelé tart. A gyengébb forint is befolyásolhatja a jövő keddi MNB-kamatdöntést. Gyenge olajkereslettől tartanak a kereskedők, megrángatták a bitcoint.
Részvény / Deviza / Áru Inkább menjen vissza aludni, csak a forintra ne nézzen!
Privátbankár.hu | 2024. június 13. 07:54
Nem indult jól a csütörtök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG