4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Komoly árcsökkenés volt a múlt héten az olajpiacon, ami az üzemanyagok árára is rányomta a bélyegét: a benzin ára egy hét alatt helyenként 6 százalékot is csökkent. A magyar autósok azonban nem a nemzetközi árupiacokra járnak tankolni - még az is előfordulhat, hogy mire a magyar benzinkutakra érünk, a jelentős árcsökkenés helyett áremeléssel találkozunk. Hogy lehetséges ez?

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A GKI Energiakutató ezúttal is megvizsgálta mindkét tényező alakulását.

Képtelenek leállni a túltermeléssel

A Brent típusú kőolaj ára a héten 40-44 dollár között ingadozott, heti átlagban 1,6 dollárral, közel 4%-kal csökkent az ár. Nem is annyira az amerikai elnökválasztás eredménye befolyásolta az árak alakulását, sokkal inkább az OPEC híradása, amely arról szólt: a tagországok kitermelése októberben tovább nőtt, s most már minimum 600-700 ezer hordó/nap csökkentést kell elérni ahhoz, hogy a célul kitűzött termelési szint felső határát elérjék.

Ráadásul az IEA novemberi olajpiaci jelentésében is az áll, hogy végig 2017-ben megmaradhat a túlkínálat. A november végi OPEC-értekezletet előkészítő tárgyalások során elindult a szervezés, hogy a szakértői tárgyalások ne november 25-én, hanem már 21-én kezdődjenek el, a GKI Energiakutató értékelés szerint ez is jelzi a hatalmas véleménykülönbséget a tagországok között.

Még mindig érzik a robbanás erejét

Az üzemanyagpiacokon, elsősorban a benzin piacán még mindig érződik az, hogy az Egyesült Államokban a múlt héten robbanás volt a keleti parti ellátást meghatározó Colonial üzemanyag-vezetéken, amely a Mexikói-öböltől viszi a finomított termékeket az észak-keleti partokhoz. Bár a szállítás már elindult, de nem teljes mértékben, s sok helyen készlethiány alakult ki. Emiatt erős maradt az Egyesült Államok felé menő benzinexport, de a dél-amerikai államok is ígéretes exportpiaccá váltak.

A Reuters adatközlése alapján a héten a benzin ára a mediterrán piacon heti átlagban 5,8%-kal csökkent, a gázolaj ára 2,4%-kal lett olcsóbb. Más európai piacokon is 6 illetve 2,5 százalék körüli csökkenést mértek.

A forint gyengülése sokat ront a képen

Eddig a jó hírek az autósoknak: a forint ugyanis gyengült - nagyjából 1 százalékkal emelkedett a dollár árfolyama. A gyengülés főképp a hét második felében volt erős. A dollárban kifejezett üzemanyagpiaci árcsökkenést a forint gyengülése jelentősen tehát ellensúlyozta.

Az USD/HUF árfolyam alakulása az elmúlt hétben.
Friss árfolyamok >>

Az árfolyam emelkedésének háttrében egyszerre látszik a dollár erősödése és a forint gyengülése. Azért még forintra-literre átszámolva is van árcsökkenés a nemzetközi piacokon: a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, az európai piacokon 4,9-6,2%-os árcsökkenés mutatható ki, a gázolajnál a heti átlagok szerint forintban számolva 1,5-1,8%-os volt az árak esése.

A végén még áremelés is lesz belőle?

Összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti átlagos árváltozások alapján a benzinnél 5-7, a gázolaj esetében 0-1 forintos csökkenés jelentkezett. Mivel azonban pénteken 4 forintos benzin- és szintén 4 forintos gázolaj-árcsökkenés már megtörtént, ezért hétfőn, november 14-én a GKI Energiakutató szerint nem valószínű további árváltoztatás. Szigorúan a számokat szemlélve esetleg még egy kisebb benzin árcsökkentés belefér a piaci mozgásokba, illetve egy kisebb gázolaj áremelés. Az előbbit a forint jelentős gyengülése nem valószínűsíti, az utóbbit pedig némileg megerősíti - írják a szakértők.

A benzin ára összességében 338, a gázolaj ára 350 forint/liter körüli szinten változhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Készítsd fel a bőröd speciális krémekkel a szoláriumozásra!
Márkázott tartalom | 2024. május 3. 08:43
Itt a jó idő, előkerülnek a szekrényekből a rövidebb ruhák, pólók és lassan már a fürdőruhákra is szükség lesz. Ha egészséges, szép, barna bőrszínnel szeretnél ezekben a ruhadarabokban megjelenni, látogass el alkalmanként a szoláriumba! Azonban úgy, mint a napozásnál, itt is oda kell figyelni néhány alapszabályra! 
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
Vásárló Prémium szoláriumcsövek a tartós barnulásért
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 08:28
Vannak, akik télen is szeretik a szép, barna bőrszínt, mások a jó idő közeledtével kezdenek el szoláriumba járni. Akár egész évben, akár csak időszakosan választja valaki a mesterséges barnulás lehetőségét, fontos, hogy megfelelő minőségű csöveket biztosítsunk számára a barnuláshoz. 
Vásárló Pénzügyi szempontok a beltéri lámpák kiválasztásánál
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:45
A világítás megtervezésénél és a konkrét beltéri lámpák kiválasztásánál az egyéni ízlés mellett számos más lényeges szempontot is figyelembe kell venni. Az egyes helyiségekbe szükséges lámpák típusa mellett az esztétikum, a tartósság és természetesen az ár-érték arány is meghatározó.  Egyik szempont sem lehet másodlagos, ezért a döntés alapos megfontolást kíván! 
Vásárló Újítás az online hirdetéskezelésben
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:07
A frissítésnek köszönhetően jóval könnyebb lesz vele a vállalkozások kezelése, illetve népszerűsítése a Google rendszerében. Ennek eredményeként várhatóan növekszik az ismertség, és nagyobb bevételnövekedést realizálhatnak majd a cégek. 
Vásárló Feliratozógépek: gyors, hatékony, gazdaságos!
Márkázott tartalom | 2024. április 30. 14:33
A feliratozógépek olyan hordozható eszközök, melyek a címkézési folyamatokat egyszerűsítik, jelentősen felgyorsítják, ezáltal segítik a még hatékonyabb munkavégzést. Az optimális munkakörnyezet megszervezésében nagy szerepük van, ahogy abban is, hogy maximálisan gazdaságossá lehessen tenni a címkézés folyamatát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG