2p
Őrizetbe vették hétfőn a Franciaországban korábban betiltott Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatás két vezetőjét.
2015. június 25-én eldurvult az Uber elleni tüntetés Párizsban. Fotó: EPA/Ian Langsdon

Az Uber France szóvivője megerősítette, hogy Thibaud Simphal vezérigazgatót és Pierre-Dimitri Gore Coty nyugat-európai igazgatót jelenleg a bűnügyi rendőrségen hallgatják ki.

Az amerikai központú Uber ellen 2014 novemberében indult előzetes vizsgálat, miután a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik, de a felhasználók nem fizetik be a kötelező járulékokat és adókat.

2014-ben elfogadott törvény szerint - amelynek nevében eljárás indult az Uber ellen - a nem regisztrált sofőrök egy év börtönbüntetéssel és 15 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatók, jogosítványuk felfüggeszthető, a gépkocsijuk pedig lefoglalható. Az Uber ez ellen a törvény ellen az Európai Bizottságnál élt panasszal.

Párizsban a napokban kocsikat borítottak fel és gyújtogattak a taxisok. Magyarországon átírták a szabályozást - a jövőben csak taxis vezethet sárga Uber-autót - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Felkészülés a legrosszabbra: fordulat a cégeknél
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 12:05
Az Egyesült Államok vállalatvezetőinek többsége arra számít, hogy Donald Trump elnök gazdaságpolitikája miatt recesszióba süllyed az amerikai gazdaság. Márciusban még a kisebbség gondolta így.
Vállalat Donald Trump elintézte: durva drágulást jelentett be a Sony
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 15:37
A Sony 25 százalékkal emelte a PlayStation 5 árát, részben a Trump-féle vámok hatására
Vállalat Tradíció és minőség a pékségben
PR | 2025. április 14. 14:29
A Pécsváradon alapított Aranycipó Kft. immár több mint harminc éve készít magas minőségű pékárukat. A családi vállalkozás napjainkban megfelel a legmagasabb élelmiszeripari sztenderdeknek, miközben a hagyományos kézműves technikákat is alkalmazza. A cég jelenleg több mint 20 kemencével rendelkezik, és közel 150 féle termékének elkészítésében 270 munkatárs vesz részt. A minőség iránti elhivatottságukat a frissen elnyert Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy is igazolja.
Vállalat A nők vezetői szerepköre a magyar vállalati szektorban
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 13:26
A női vezetők aránya világszerte még mindig alacsony, noha egyre több kezdeményezés születik a nemek közötti egyensúly előmozdítására az üzleti életben. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Szuromi-Kovács Ágnes, a Will Foundation alapítója osztotta meg tapasztalatait és gondolatait a női szerepek változásáról, a karrier és a magánélet közötti egyensúly kihívásairól, valamint a mentorprogramok és támogató közeg kiemelt szerepéről.
Vállalat Innovatív ágyhuzatokat kezd gyártani Erdélyben az Ikea és a Volvó beszállítója
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 08:54
Szerdahelyen nyit üzemet a holland Innofa.
Vállalat Reszkethet a Mercedes? Saját gyermeke támadhat rá Európában – jön a Denza
Litván Dániel | 2025. április 13. 14:41
Még a Mercedesszel közösen alapította a BYD azt a márkát, amely most Európába érkezik, letarolni a prémiumautók piacát – van erre esélye a Denzának?
Vállalat Az OTP megváltoztatja a mobilos netbankhoz való hozzáférést
Privátbankár.hu | 2025. április 13. 12:45
Csak mobilos alkalmazásból lesz elérhető a szolgáltatás, mobilos böngészőből nem.
Vállalat Példátlan akcióban mentik meg a brit acélipar zászlóshajóját
Privátbankár.hu | 2025. április 13. 11:37
A szombati rendkívüli parlamenti ülésen fogadták el a British Steel kormányzati ellenőrzését lehetővé tevő jogszabályt.
Vállalat Csúnyán megdrágultak a céges bankszámlák, de lehet faragni a költségeken
Gergely Péter | 2025. április 11. 15:03
Tavaly ősszel drasztikusan emelkedtek a bankköltségek a céges bankszámlák esetében, amit megelőzött két kemény inflációs év díjemelési hatása. Így a vállalkozók bankszámlával kapcsolatos költségei drámai mértékben megemelkedtek, amit a lakosság megnövekedett bankköltségeivel ellentétben nem kompenzál az állam. Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak a bankköltségek csökkentésére?
Vállalat Óriási felvásárlás a divatpiacon: megvette a Prada a Versace céget
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 19:49
Olasz luxusmárkák bútoroztak össze.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG