6p

Tavaly ősszel drasztikusan emelkedtek a bankköltségek a céges bankszámlák esetében, amit megelőzött két kemény inflációs év díjemelési hatása. Így a vállalkozók bankszámlával kapcsolatos költségei drámai mértékben megemelkedtek, amit a lakosság megnövekedett bankköltségeivel ellentétben nem kompenzál az állam. Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak a bankköltségek csökkentésére?

A vállalkozói számláknál könyörtelenül érvényesítették a bankok a tranzakciós illeték emelésének, és persze az inflációnak a hatásait. Ez a kettő ugyanis az a költségnövekedési hatás, amit a bankok érvényesíthetnek a díjaikban.

Mennyivel emelhették a bankok a díjaikat?

Mivel az inflációs díjemelésre évente egyszer, az előző évi, Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt éves infláció arányában van mód, az elmúlt két év inflációs díjemelése kimagasló banki drágulást eredményezett. Az idei díjemeléssel együttesen ez nagyjából 40 százalékos díjemelkedést okozott 2023. január 1. óta.

Ezt tetézte a pénzügyi tranzakciós illeték miatti, a bankok által tavaly ősztől érvényesített drágulás, amely 50 százalékos volt és szinte minden pénzügyi műveletet terhelt. Ahol csak az illetéket kellett fizetniük a vállalkozásoknak az egyes műveletek esetében, ott az inflációval együtt a banki díjak drágulása 40 helyett a 109 százalékot is elérhette a 2023. január elsejei árszinthez képest.

Ahol az illeték mellett banki díj is terheli az adott pénzügyi műveletet, ott a drágulás mértéke valahol 40 és 109 százalék között volt, attól függően, hogy a felszámított díjban mekkora az illetékrész mértéke.

Mit tehetnek a hazai vállalkozások az egyre dráguló banki díjak ellen?

Jó hír, hogy ezzel együtt elérhetők költséghatékony megoldások a hazai piacon. Sőt, még nulla forintos számlavezetési díj sem elérhetetlen a céges számláknál.

Nem a havidíj vagy a bankkártya éves díja a meghatározó költség a céges bankszámlák esetében, hanem az átutalások után fizetendő díjak. Régóta léteznek olyan számlakonstrukciók, amelyeknek az átutalási művelet során csak a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat kell kifizetni. A számlavezetés havidíja pedig a forgalommal arányosan, lépcsőzetesen emelkedik.

Ilyen például az új vállalkozó ügyfeleknek kínált Erste Vállalkozói Extra Számlacsomag. Ráadásul, a vállalkozói számlanyitás után most 40 000 forint összegű jóváírás is jár az új ügyfeleknek, emellett 6 hónapon át ingyenes a számlavezetés havidíja. Nyilvánvaló, hogy ezzel súlyos tízezreket spórolhatnak az induló cégek. A díjcsomag a szerződéskötés tárgyévét követő harmadik év március 1-ig érvényes. Sőt, akár ingyenes értékpapírszámla vezetést és 80 000 forintos ajándék pénzt is bezsebelhetnek a vállalkozások Erste Vállalkozói L, XL vagy XXL csomag megnyitásakor, ha a vállalkozói bankszámla mellett céges értékpapírszámlát is nyitnak és azon legalább 400 000 forint értékben befektetnek a Vállalkozói Pénzpiaci csomagba.

Olyan konstrukció is létezik a piacon, amely az illetékért történő utalást fix, 25 000 forintos havidíj ellenében biztosítja a bank. Ez a Gránit Fix számlacsomag, mely évi 300 millió forintos kimenő számlaforgalomig vehető igénybe a Gránit Banknál. A számlavezetési díj akciósan visszavonásig ráadásul 25 000 forint helyett csak 15 000 forint, a számlához kapcsolódó bankkártya első éves díja pedig 0 forint. A kimenő számlaforgalomba a bankon belüli és bankon kívüli elektronikus eseti forint átutalások számítanak bele.

Két vállalkozás egymás közt akár ingyen is utalhat

De nem csak ez lehet a vállalkozások banki számlaköltség-csökkentésének az útja.

A tavalyi évben üstökösként robbant be a hazai piacra az első magyar neobank, a BinX, mely a hazai vállalkozások számára kínál olcsó, fix havidíjas bankolást. Ilyen konstrukciót csak a BinX kínál Magyarországon, köszönhetően annak, hogy nem hagyományos bankszámlapénzt, hanem az Európai Unióban hivatalosan meghonosított e-pénzt használ a pénzügyi műveletei teljesítésekor. Ez azonban csak egy technikai részlet a háttérben, a pénzforgalmi számlát a BinX-nél is pontosan ugyanolyan módon használhatják a vállalkozások, ahogy azt a hazai bankoknál már megszokhatták.

Az e-pénz tagadhatatlan előnye által ugyanakkor a vállalkozások korlátlanul, teljesen ingyen utalhatnak egymás között, ha mindketten a BinX-nél vezetik a pénzforgalmi számlájukat. Ráadásul az integráció révén a BinX összekészíti a Számlázz.hu-hoz beérkezett számlákat kifizetésre, és megjelöli a hozzá beérkezett kifizetéseket a Számlázz.hu rendszerében kibocsátott számlák esetében.

Fix díjas kimenő átutalások

A BinX azonban nem csak az egymás között utaló vállalkozásoknak kínál kedvező bankolást, hanem minden hazai vállalkozásnak. Ugyanis tetszőleges hazai bankhoz fix díjért kínál belföldi átutalást.

Az ingyenes havidíjú csomagjában átutalásonként fix 399 forintos díjért, a havi 2 990 forintos csomagjában átutalásonként fix 299 forintos díjért, míg a havi 9 990 forintos csomagjában átutalásonként fix 199 forintos díjért kínál tranzakciókat, korlátlan számban.

Elérhetők költséghatékony megoldások
Elérhetők költséghatékony megoldások
Fotó: Depositphotos

Ilyen kedvező díjazás, mint a BinX-nél, nem érhető el Magyarországon, egyetlen hazai banknál sem. Ráadásul egyelőre kizárólag a BinX kínál szelfivel megnyitható céges bankszámlát idehaza, így a vállalkozók akár az irodájukból vagy az otthonukból is megnyithatják az új pénzforgalmi számlájukat az első magyar neobanknál.

A lehetőség az egyéni és a társas vállalkozások (cégek) számára is nyitva áll. Egyedül a bejegyzés alatt álló új cégek nem választhatják első bankszámlájuknak a BinX-et, mert a szelfis számlanyitáshoz meglévő cég adatai szükségesek. Ezért ők egy bármely magyarországi banknál elvégzett hagyományos bankszámlanyitást követően csatlakozhatnak a BinX-hez, miután a cégük bejegyzésre került. Az egyéni vállalkozók viszont új számlanyitáshoz is regisztrálhatnak a BinX-nél.

Céges bankszámlák nulla forintos havidíjért

Azok a vállalkozások, amelyek viszonylag csekély forgalmat bonyolítanak le, ezért nem szeretnének magas havidíjat fizetni, akár ingyenes havidíjas vállalkozói bankszámlát is választhatnak Magyarországon.

Ilyenek például az Erste Bank Erste Vállalkozói S(tart), M, L, XL és XXL számlacsomagjai. Ezeknél az egyetlen fix díj, amit fizetni kell, az a bankkártya jelenleg évi 8 314 forintos díja.

A Gránit Banknál havidíj-mentes konstrukció a Gránit Alapszámla 2, melynél csak az évi 8 000 forintos bankkártya díjat kell fixen fizetni.

De a vállalkozóknak a bankkártya összesen évi 9 168 forintos fix díján felül nem kell fizetniük pénzforgalmi számlavezetési díjat a MagNet Bank Általános számlacsomagjában sem.

Aki pedig a bankkártya éves díját szeretné megúszni vállalkozóként, minél alacsonyabb havidíj mellett, az választhatja a K&H Bank K&H Start extra számlacsomagját, havi 1 267 forintos díj ellenében, vagy az MBH Bank META Szolgáltatáscsomagját havi 724 forintért. De rendelkezésükre áll az OTP Bank Vállalkozói SPRINT csomagja is, 1 000 forintos havidíj ellenében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A JP Morgan 330 millió dollárt fizet Malajziának korrupciós ügye miatt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 17:20
A JPMorgan Chase 330 millió dollárt fizet a malajziai kormánynak egy olyan megállapodás részeként, amely az 1MDB állami alap több milliárd dolláros botrányában betöltött szerepével kapcsolatos összes ügyét rendezi – közölte mindkét fél pénteken.
Vállalat A Waberer's nyerte az MVM logisztikai tenderét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 16:20
A Waberer’s Logisztikai Szegmense új, három évre szóló stratégiai együttműködést indít az MVM Csoporttal, amelynek célja egy egységes, hatékony és magas színvonalú logisztikai és szállítási rendszer kialakítása az energetikai szektorban.
Vállalat A Duna House erős negyedévvel készül az Otthon Startra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 14:05
A tisztított adózott eredmény 915 millió forintot tett ki a második negyedévben, ami 32 százalékos növekedést az előző év azonos időszakához képest.
Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG