Kína ijesztő feladat előtt áll: a világ népességének 22 százalékát a világ szántóterületének mindössze 0,7 százalékát művelve kell táplálnia. 1949 óta az óriási ország elveszítette szántóterületeinek egyötödét az urbanizáció, az iparosodás és a talaj szennyezése miatt. Jelenleg a területének csak körülbelül 10-15 százaléka maradt mezőgazdasági művelésre alkalmas (Szaúd-Arábiában ez 1 százalék, Indiában 50 százalék, Egyesült Államokban 20 százalék és Franciaországban 32 százalék).
Törékeny egyensúly
Nem véletlen, hogy Peking számára az élelmiszerellátás biztonsága folyamatos aggodalomra ad okot. Az idősebb generációk számára - köztük Hszi Csin-ping elnök - az 1950-es és 1960-as évek éhínségeivel kapcsolatos politikai instabilitástól való félelem mélyen bevésődött. Peking tisztában van azzal, hogy az élelmiszer-ellátás biztosítása a geopolitikai bizonytalanságok és az éghajlati sokkok közepette elengedhetetlen a kommunista párt egyeduralmának és legitimitásának fenntartásához.
Kína számos mezőgazdasági termék, köztük a hús, a tejtermékek, a szójabab és a kukorica legnagyobb importőre a világon. 2013 óta Peking nagyrészt kettős megközelítést alkalmaz élelmiszer-ellátásának biztosítására: önellátást valósít meg alapvető élelmiszerekből (rizs és búza) és kulcsfontosságú fehérjeforrásokból (különösen sertéshúsból), miközben a nem alapvető élelmiszerek - különösen a szójabab -beszerzésénél a nemzetközi piacokra támaszkodik.
Peking gyakran hangsúlyozza a hazai termelés növelésének fontosságát az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében számos szakpolitikai intézkedéssel, miközben Hszi nyilvánosan összekapcsolja az élelmiszerellátást a nemzetbiztonsággal. A főbb aggodalmak, mint például a vízhiány és az éghajlati sokkok (köztük az aszályok és a súlyos áradások) azonban jelentősen befolyásolják Kína mezőgazdasági termelését, tovább erősítve a hiánytól való félelmeket.
Külföldi terjeszkedés
Ennek eredményeként Peking kiterjesztette mezőgazdasági tevékenységét a tengerentúlra, és kulcsszereplővé vált a mezőgazdasági befektetésekben és a kapcsolódó infrastruktúrában. Például 2021-ben az Egyesült Államokban a kínai befektetők 155 370 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkeztek.
Ez azt eredményezte, hogy a helyi politikusok egyre jobban aggódnak az amerikai farmok kínai felvásárlása miatt. Az Egyesült Államoktól való függés csökkentésére irányuló szélesebb körű erőfeszítések részeként, valamint a Kína és a nyugati országok közötti kapcsolatok romlása közepette Peking az elmúlt években igyekezett diverzifikálni élelmiszer- és műtrágyaimport-forrásait az „Élelmiszer-Selyemút” révén.
Ez a különböző importországokat, kereskedelmi útvonalakat, valamint különféle élelmiszereket és terményeket használó stratégia célja, hogy elkerülje az egyetlen országra vagy régióra való támaszkodást, ugyanakkor kielégítse Kína terjeszkedő városi középosztályának növekvő igényeit.
Az afrikai látóhatár
Peking célja az Afrikából és Latin-Amerikából származó élelmiszerimport diverzifikálása, többek között szabadkereskedelmi megállapodások révén. Az elmúlt években Kína, annak érdekében, hogy megvalósítsa Hszi ígéretét, miszerint növeli az Afrikából származó, nem erőforrás-importot, egyre nagyobb mennyiségben importált mezőgazdasági termékeket, például avokádót, kesudiót és szójababot. 2021-ben Kína volt az afrikai mezőgazdasági export második legnagyobb célországa - az EU mögött -, és az Afrikából származó kínai import 2021-ben éves szinten 18,2 százalékkal nőtt.
A 2021-es Kína-Afrika Együttműködési Fórum során Hszi javasolta a Kína-Afrika „zöld sávok” létrehozását az ellenőrzés és a karantén felgyorsítása érdekében, valamint bizonyos vámok elengedését, hogy az import 2025-re elérje a 300 milliárd dollárt.
E megállapodás értelmében az olyan tartományok, mint Csöcsiang és Kuangtung, törvényjavaslatokat fogadtak el egy Afrika-központú szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról, vasúti-tengeri közlekedési kapcsolat kiépítéséről Hunan és Kuangtung között, valamint a kapcsolatok fejlesztéséről a főbb afrikai repülőterekkel és kikötőkkel.
A latin-amerikai piac
Latin-Amerikában a kínai vállalatok által tulajdonolt, vagy bérelt földek nagyságát - amelyeket gyakran „földrablásként” jellemeznek - valahol 300 ezer és egymillió hektár közé becsülik. Argentínában például Kínának tervet javasoltak 25 ipari „sertésüzem” építésére. Az összes farm felépítését követően a várható éves termelés 900 ezer tonna sertéshúsra becsülhető, ami 2,5 milliárd dollár éves exportot eredményezne.
A projektet azonban környezetvédelmi csoportok hevesen kritizálják, akik azzal érvelnek, hogy a sertéshústermelés tervezett mennyisége soha nem látott mértékű víz- és talajszennyezést eredményezne Argentínában.
A világ legnagyobb kukoricaimportőre
Kína ezenkívül több mint 100 mezőgazdasági együttműködési megállapodást írt alá az Új Selyemút (BRI) országaival, köztük Közép-Ázsiában és Kelet-Európában, amelyek életképes alternatíváknak bizonyulnak az olyan importnak, mint a búza, a kukorica és a szójabab. A világ legnagyobb kukoricaimportőrének, Kínának 2021-ben 28,35 millió tonnát kellett importálnia, ami 152 százalékos növekedés 2020-hoz képest.
Az import kukorica a hazai kukoricafogyasztás 9,4 százalékát tette ki. A legtöbb import az USA-ból, Ukrajnából és Brazíliából érkezett, az ukrán import a teljes mennyiség egyharmadát tette ki. Ennek eredményeként a kínai Élelmiszer-selyemút új élelmiszer-kereskedelmi útvonalakat hoz létre Kína, Európa, Oroszország, Közép-Ázsia és Dél-Ázsia, valamint a Közel-Kelet és Afrika között.
Erőteljesebb nemzetközi fellépés
Ezzel egyidőben a kínai központi hatóságok növekvő érdeklődést mutatnak a nemzetközi élelmiszerdiplomácia alakítása iránt. A kínai élelmezésbiztonságról szóló 2019-es Fehér Könyvében Peking kijelentette, hogy aktívan részt akar venni a nemzetközi és regionális élelmezésbiztonsági irányításban.
Belföldön az élelmiszer-biztonsági aggályokra és botrányokra reagálva Kína a nemzeti élelmiszer-biztonsági szabványok javítására törekszik. 2022-ben az ország Nemzeti Egészségügyi Bizottsága 36 új Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Szabvány kiadását jelentette be.
Qu Dongyu, Kína korábbi mezőgazdasági és vidéki miniszterhelyettesének az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatójává történő megválasztásával ő lett az első kínai állampolgár, aki ezt a posztot betölti. Ezenkívül Kína további 50 millió dollárt ígért a FAO Déli Együttműködési Alapjának, valamint számos élelmiszerrel kapcsolatos intézkedést javasolt a Globális Fejlesztési Kezdeményezés keretein belül.
Hosszú vita után. 
