2p

A most megjelent rendelet szerint nem kevesebb, mint 62 termék került az állami árfigyelő rendszerbe.

A kormány közzétette a honlapján azt a rendelettervezetet, amely tételesen felsorolja, mely élemiszerek kerülnek be az állami árfigyelő rendszerbe. Összesen 62 termék árváltozása kerül górcső alá július elsejétől.

Az árfigyeléssel a kormány az év eleji 25 százalék feletti szintekkel szemben májusban ugyan már "csak" 21,5 százalékos, ám az Európai Unióban még így is még bőven a legmagasabb éves szintű inflációt és a még ezt is jóval meghaladó, 33 százalék körüli élelmiszerár-drágulást kívánja fékezni. S elérni, hogy az éves fogyasztóiár-index decemberben már csak egyszámjegyű legyen - ahogy azt Orbán Viktor még tavaly előírta.

Ez már a harmadik próbákozása a kabinetnek. Az első, a tavaly február 1-jétől ketyegő árstop intézménye semmilyen eredményt nem hozott, sőt kontraproduktív volt, még a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György is elismerte, hogy csak még inkább hozzájárult az infláció növekedéséhez.

Visszajön a népi ellenőrök kora. Fotó: Pixabay
Visszajön a népi ellenőrök kora. Fotó: Pixabay

Emiatt írta elő a kormány az élelmiszereket árusító üzleteknek a kötelező akciókat, ám mivel ez csak mindössze tíz napja, június 1-jétől hatályos, hatása még nem mérhető.

A jövő hónaptól ketyegő állami árfigyelő rendszerben a 100 milliárd forintos éves nettó árbevételt meghaladó üzletláncok termékeit hasonlítják össze, e körbe tartozik az Auchan, a Tesco, a Spar, az Interspar, valamint a diszkontláncok, az Aldi, a Lidl és a Penny Market. Nekik napi szinten kell feltölteniük a rendeletben neveseített 62 termék, termékcsoport árát, hogy azok a Gazdsági Versenyhivatal által működtetett honlapon összehasonlíthatók legyenek.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
Agrár Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG