3p

Jegor Gajdar volt szovjet miniszterelnök egyik előadása nyomán a Szovjetunió összeomlásának okairól ír Zsiday Viktor alapkezelő az Alapblogon. Az akkori szituáció valóban kísértetiesen hasonlít a putyini Oroszországéhoz, a kulcs a zuhanó olajár.

Az írás szerint a Szovjetunió azért bukott meg, mert egyetlen komoly exportcikke volt: az olaj, viszont nem tudott elég élelmiszert (gabonát) termelni. Tehát a szibériai olajkincset kenyérre cserélték. Mindaddig, amíg az olajárak magasak voltak, rendben is mentek a dolgok, de utána kezdett eldurvulni a helyzet.

Amikor 1985-ben a szaúdiaknak elege lett abból, hogy minden OPEC-tag titokban túllépi a kvótáját, és csak ők tartják be az egyezményt, elárasztották olajjal a piacot, aminek hatására 25-ről 10-re esett az árfolyam. „A szovjet reakció ugyanaz volt, mint amit Putyin is valószínűleg csinál mindenhol”, írja az alapkezelő, „Ukrajnában, Szíriában, Iránban”. Támogatták az arab terrorizmust, amely az olajkitermelő területeken folytatott támadásokkal magasan tartotta az energiaárakat.

Ám egyszerűen nem volt elég olajbevétel, ami fedezze a gabonaimportot, folyamatossá vált a hiány. 1985-től 88-89-ig még külföldi hitelekből életben tartották a rendszert (mint nálunk Kádár), de aztán jött az elkerülhetetlen összeomlás – írja Zsiday Viktor.

A Putyin-rendszert is az elmúlt sok-sok évben a növekvő olajárak tartották életben, ami folyamatosan növekvő jólétet hozott, így a lakosság támogatta Putyint. Most viszont Oroszország ördögi körbe került: az olajárak esése miatt nem tudja növelni a lakossági fogyasztást, ami miatt nő az elégedetlenség, „ami miatt keménykedni kell”. Emiatt elmegy a bizalom, ami tőkemenekítést indukál, így nem lesz elég befektetnivaló tőke otthon, ami az egyébként is összeomló növekedési kilátásokat még tovább rontja, recessziót okoz, ami miatt nő a lakossági elégedetlenség, nő a tőkemenekítés – így a blogbejegyzés.

A német Handelsblatt.com két legutóbbi tudósítása ezzel kísértetiesen összecseng: A hétfői újabb olajár-esést azzal magyarázzák, hogy hírek terjedtek el, Szaúd-Arábia és az OPEC nem fogják termelés-visszafogással magasan tartani az olajárat. Ezt azóta hivatalos helyeken is megerősítették. Sőt egyenesen arról írnak, hogy a szaúdiak és az oroszok küzdenek az uralomért az olajpiacon.

Gázvezeték Ukrajnában. Fotó: Wikipedia.

Szaúd-Arábiának eszerint a hetek óta csökkenő olajár miatt már régen csökkentenie kellett volna az olajkitermelését, ám nem tette, mert meg akarja tartani piaci részesedését. Ez az oroszoknak azért is nagyon fáj, mert komoly hadigépezetet tartanak fegyverben.

A múlt héten Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter már arról beszélt, hogy át kell alakítani az orosz hadsereg felújítására, modernizálására vonatkozó terveket „a megváltozott gazdasági szituációnak megfelelően”. A több éves program során 2020-ig a felszerelés 70 százalékát újították volna meg 576 milliárd dollárért.

Nemrég egy volt orosz gazdasági miniszter is a Szovjetunióhoz hasonlította Oroszország gazdaságát, az olajár mellett "szerkezeti problémákat" említve.

(Frissítés: az említett Alapblog-cikknek készült egy folytatása is.)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG