1p
Tavaly év végén a nyilvános kibocsátású befektetési alapok piacának több mint a felét stabilan ugyanaz a három nagy cég uralta, súlyuk kissé még növekedett is. Eközben multinacionális csoport is tudott több milliárdnyi piacot veszíteni és független hazai vállalkozás is képes volt tízmilliárdos nagyságrendben növekedni.

Tavaly nehéz évük volt a hazai nyilvános befektetési alapoknak, az év elején - főképp a végtörlesztés miatt – százmilliárd forint feletti tőkekivonás volt tapasztalható, az év közepén inkább stagnáláshoz közeli volt a helyzet, az év harmadik harmadában viszont dinamikus növekedés indult. (Lásd grafikonunkat korábbi cikkünkben.) Ennek ellenére az alapkezelők mezőnye alapvetően stabil maradt, sokuk piaci részesedése nem változott jelentős mértékben, a piacvezetők sorrendje változatlan, bár a kisebbek közül többnél volt komolyabb átrendeződés.

Az OTP stabilan első

A nyilvános, az alapkezelők szervezetének, a Bamosznak az adatbázisában is szereplő alapok vagyona számításaink szerint tavaly 3000,5 milliárd forintról 3254,6 milliárdra emelkedett, ami 8,5 százalékos bővülés. Ez lényegesen magasabb az inflációnál  (5,0 százalék) vagy az év eleji alapkamatnál (évi 7,0 százalék), de kissé magasabb az akkori egy éves kincstárjegyhozamnál is (7,8-8,0 százalék). (A zárt körű alapokat is tartalmazó hivatalos statisztikáról itt írtunk.)

A legnagyobb piaci részesedése egy éve is és 2012 végén is az OTP-nek volt, az értékpapír-alapokat kezelő OTP Alapkezelő piaci részesedését 21,22 százalékról 22,16-ra tudta növelni. Ehhez jön még az OTP Ingatlan Alapkezelő kevéssel egy százalék feletti részesedése. A K&H-csoport húsz százalékot súroló aránya minimális mértékben, pár ezrelékkel csökkent, hasonlóan a harmadik helyen álló Erstéhez.

Megvan a kétharmad az első ötnek

Mindez forintban azt jelenti, hogy az OTP-sek 85, a K&H 40, az Erste mintegy 29 milliárd forinttal több tőkét kezelt év végén, mint 2011 végén. Ebben az elért hozam és a friss tőke hatása egyaránt benne van. A három nagy cég az összes alapokban levő vagyon 56,4 százalékát kezelte, enyhén növekvő volt a súlyuk, azaz nőtt a piac koncentrációja. Az első öt cégé együtt pedig megközelítette a 69 százalékot, kétharmad feletti volt. (Lásd táblázatunkat.)

Forintban a tízmilliárdos nagyságrendet elérő növekményt ért még el a CIB, a Concorde és a Generali. Jelentősebb, egymilliárd feletti vagyoncsökkenés a Raiffeisennél, az ING-nél és a Carionnál volt. Sok az annyira kicsi cég, amelyek a piac 1-2 százalékát vagy pár ezrelékét tudják csak magukénak, némelyik a Bamosz-ból is kilépett, ezért már nincs róla friss adat az adatbázisban.

Bye, bye, nyugdíjvagyon

Az alapok alapkezelési díjai pár ezreléktől – a likviditási, pénzpiaci alapok, alapok alapjai esetében – körülbelül két százalékig terjednek évente (ez utóbbi a kockázatosabb részvényalapokra és ingatlanalapokra jellemző). Ennek alapján nagyon hozzávetőlegesen úgy becsülhetjük, hogy néhány tízmilliárd, valószínűleg 20 és 40 milliárd forint közötti éves bevétel származik a nyilvános alapok kezeléséből. Más tételekkel együtt – letétkezelői díj, számlavezetési díj, forgalmi jutalékok – azonban a pénzügyi csoportok bevétele további, akár 5-10 milliárddal is növekedhet.

Megjegyzendő, hogy ezek az adatok csak a nyilvánosan kibocsátott befektetési jegyeket tartalmazzák. A zárt körben kibocsátott konstrukciókról a Bamosz statisztikáiban közöl összevont adatokat. Az alapkezelők egy része ezen kívül nyugdíj- és egészségpénztári portfóliókat, biztosítói vagyonokat és úgynevezett egyéni (vállalati, önkormányzati és egyéb) portfóliókat is kezel, amik szintén befolyásolják bevételeiket. Bár a nyugdíjpénztárak korábban jelentős szerepe az államosítással erősen csökkent.

Nyilvános alapok vagyona és nyilvános alappiaci részesedés



Vagyon, 2011 Vagyon, 2012 Vagyonvált. Piaci részesedés Piaci részesedés

(millió forint) (millió forint) (százalék) 2011 (százalék) 2012 (százalék)
7fa Befektetési Alapkezelő 4 103 -
0,14 -
Aberdeen Asset Management
28 997 31 672 9,2 0,97 0,97
Access Befektetési Alapkezelő 4 453 3 650 -18,0 0,15 0,11
Aegon Magyarország 134 670 141 802 5,3 4,49 4,36
Allianz Alapkezelő 5 086 9 473 86,2 0,17 0,29
Biggeorge's-NV Ingatlan 3 061 2 784 -9,0 0,10 0,09
Budapest Alapkezelő 215 723 223 531 3,6 7,19 6,87
Carion Befektetési Alapkezelő 11 355 8 851 -22,0 0,38 0,27
CIB Befektetési Alapkezelő 138 611 171 516 23,7 4,62 5,27
Concorde Befektetési A.
143 900 165 718 15,2 4,80 5,09
Dialóg Alapkezelő 8 961 8 328 -7,1 0,30 0,26
Diófa Alapkezelő - 10 342 - - 0,32
Erste Alapkezelő 440 062 469 153 6,6 14,67 14,41
Equilor Alapkezelő - 1 444 - - 0,04
Európa Alapkezelő 16 942 14 813 -12,6 0,56 0,46
Finext Befektetési Alapkezelő 8 724 8 040 -7,8 0,29 0,25
Generali Alapkezelő 38 470 59 751 55,3 1,28 1,84
Hold Alapkezelő - 6 786 - - 0,21
ING Befektetési Alapkezelő 12 768 7 232 -43,4 0,43 0,22
K&H Alapkezelő 605 882 645 969 6,6 20,19 19,85
Macrogamma 832 320 -61,6 0,03 0,01
MKB Befektetési Alapkezelő 112 189 119 692 6,7 3,74 3,68
OTP Alapkezelő 636 853 721 191 13,2 21,22 22,16
OTP Ingatlan 36 382 37 209 2,3 1,21 1,14
Pioneer Alapkezelő 100 118 102 114 2,0 3,34 3,14
Quaestor Alapkezelő 4 078 3 446 -15,5 0,14 0,11
Quantis Investment Management 86 729 88 078 1,6 2,89 2,71
Raiffeisen Alapkezelő 173 513 156 943 -9,5 5,78 4,82
Reálszisztéma 1 655 - - 0,06 -
Takarék Alapkezelő 26 388 34 795 31,9 0,88 1,07






Mindösszesen: 3 000 507 3 254 643 8,5 100,00 100,00
Első három együtt: 1 682 798 1 836 313 9,1 56,08 56,42
Első öt együtt: 2 072 033 2 231 360 7,7 69,06 68,56
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)



Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG