6p
A Concorde Alapkezelő saját befektetésijegy-forgalmazó társaságot hozott létre, hogy több lábon álljon. Az alacsony kamatszint egyik következménye lehet az alapok költségeinek csökkenése. Az új online felületen elengedik a forgalmazási jutalékokat. Interjú Bilibók Botond vezérigazgatóval.
Bilibók Botond

Privátbankár (P): Alapforgalmazó Zrt. néven új céget hoztak létre ez év elejétől. Ritkaság, de nem egyedülálló, hogy egy alapkezelő a saját befektetési jegyeit, saját számlavezetési szolgáltatás során forgalmazza.

Bilibók Botond (B. B.): Próbálunk ezen túl is minél inkább diverzifikálni. Ebből a tekintetből nem állunk rosszul, a forgalmazói körünk elég diverzifikált, azonban mi vagyunk azok, akiknek semmilyen saját forrásgyűjtő helyük nincs. A 2011-es magánnyugdíjpénztár-államosítást eléggé megéreztük, egyik napról a másikra kiment a teljes kezelt vagyon 20 százaléka.  A Concorde Értékpapír pedig nemrég létrehozott egy saját alapkezelőt, így a vele folytatott kiemelt stratégiai együttműködés, ami 20 évig végigkísért bennünket, lényegében megszűnt.

A harmadik ok, hogy az elmúlt két évtizedben azt láttuk, a modern technológiák korábban jól működő üzleti modelleket tesznek tönkre. Mint például Amerikában a könyvforgalmazásnál az Amazon emelkedése és tündöklése nyomán már a könyvesboltokat temették. Valószínű nem ennyire egyszerű a helyzet, az azonban egészen biztos, hogy az internetes forradalom nem hagyja érintetlenül a vagyonkezelői szektort sem. A vagyonkezelői szektorba a modern technológia még nem érkezett meg igazán, csak korlátozottan, mint például az algoritmusokon alapuló befektetési stratégiák. De a klasszikus alapkezelői szektorban még nem voltak nagy változások. Nem ördögtől való viszont azt feltételezni, hogy ide is meg fognak érkezni.

P.: Mi történik, ha megérkezik a modern technika ebbe a szektorba is?

B. B.: Elképzelhető, hogy az alapkezelők egyfajta szoftvercégekké válnak, miközben a vagyonkezelési munka nagy részét automatizálják, azonban egy dolog még biztosan sokáig marad – a portfóliókezelők személye döntő lesz.

Az biztos, hogy nem árt egy saját értékesítési csatorna. Szerintem erre ma a leglogikusabb az online mód. Erős meggyőződésem az, hogy az online-nak komoly szerepe lesz a következő 10-15 évben. Erre alig vannak példák Magyarországon, de a nemzetközi példák között sem sikerült olyat találnunk, amit érdemes lenne lemásolni, adaptálni.

P.: Úgy tudom, az alacsony kamatkörnyezet sem könnyíti meg az alapkezelők dolgát.

B. B.: A korábbi hét bő esztendő után az alappiacon szerintem hét szűk esztendő jön, főleg az alacsony kamatkörnyezet miatt. Az alacsony hozamkörnyezetre a szektornak elvileg muszáj reagálnia. Olyan a kamatkörnyezet az alapkezelőknek, mint az olajcégeknek az olajár: ha magas az olajár, magas az árrésük, ha alacsony, akkor alacsony. Itt is, ha magas a kamat, magas a margin, alacsony a kamat, alacsony a margin.

Ezt egyelőre nem akarja figyelembe venni a szektor, nem akarja csökkenteni az alapkezelési díjakat, de előbb-utóbb a piac ezt ki fogja kényszeríteni. De az is lehet, hogy én ezt rosszul látom és tévedek.

P.: Már megindult az alapok vagyonának csökkenése.

B. B.: Igen, kérdés, hogy mennyire lesz ez tartós. Megjelent egy nagyon kemény versenytárs: az állam. Az alapkezelői szektornak fel kell kötni a gatyáját és keresnie kell a lehetőségeket. Az elmúlt hét esztendő, amint mondtam, bő esztendő volt. Tartalékokat kellett gyűjtenünk – mint ahogy a medve tartalékol a közelgő télre – és ezeket a tartalékokat kell majd használnunk a jövőben.

Az új generációk rengeteg mindent interneten rendelnek meg, ebbe az irányba alakulnak, változnak a szokások. A banki tanácsadók azonban jelenleg még nagyon fontos szerepet töltenek be és szerintem rájuk szükség lesz a jövőben is, ők hidat képeznek az alapkezelő és az ügyfél között.

P.: Az Alapforgalmazó Zrt. hagyományosan, irodán keresztül, személyesen is árul befektetési jegyet, vagy csak online?

Bilibók Botond

B. B.: Befektetési jegyeket alapkezelőként is forgalmazhattunk volna, de mivel privát ügyfeleink egy részének nemcsak befektetési jegyei vannak a számláján, ezért hoztunk létre egy befektetési szolgáltatót. Az Alapforgalmazónak így kettős célja van, egyrészt az online felület kiszolgálása, másodsorban a privát ügyfeleinknek is szolgáltatni tudunk.

P.: A számlanyitáshoz sem kell személyesen megjelenni?

B. B.: Nem kell, megy az is online, lehet, hogy ebben mi voltunk az elsők. Személyesen eddig a pillanatig egy ügyfél volt bent, miközben a számlanyitások online zajlanak.

P.: Ha jól tudom, a legkisebbek kivételével erősen nyereségesek a hazai alapkezelők. Ez most csökkenni fog?

B. B.: Igen, masszív nyereségtermelő a szektor, jók voltak arra az elmúlt sikeres évek, hogy a cégek tartalékokat gyűjtsenek, zsírt szedjenek magukra. A válság, a hitelezés csökkenése nyomán felértékelődtek a jutalékbevételek, a befektetési alapok értékesítésének ez nem tett rosszat, csakúgy mint a csökkenő hozamkörnyezet.

P.: Kik veszik igénybe az online szolgáltatást?

B. B.: Az online szolgáltatást a képzettebb befektetők veszik igénybe, akik tudják, mit is szeretnének. Az átlagembernek  tanácsadóra van szüksége, és az ő szerepük meghatározó és a jövőben is az marad.

Az online tehát csak a legképzettebb ügyfeleket szolgálja ki, ők azonban nagyon kevesen vannak. Az online ugyanakkor helyesen vagy helytelenül „retailnek” tekintett. A retail és a privát vagyonkezelés között van egy rés.  A prémium ügyfeleké. Betöltendő ezt az űrt, elindítottunk egy prémium vagyonkezelési szolgáltatást.

P.: Milyen összeghatártól lesz valaki prémium ügyfél?

B. B.: Ezen még gondolkodunk, a privátbanki szolgáltatás 60 millió forintnál kezdődik nálunk. Az átlagos vagyonméret egyébként 250 millió forint, de azt tapasztaltuk, hogy ha valaki elkezdi hatvanmillió forinttal, és elégedett velünk, akkor általában több pénzt csoportosít át hozzánk. A prémium határát pedig valahol 20 millió forint körülre tervezzük elhelyezni.

P.: A mezei online ügyfelek számára az online felület olcsóbb a bankhálózatokhoz képest?

B. B.: Annyiban nevezhetjük olcsóbbnak, hogy nem kérünk díjat a számlavezetésért és nincs az alapoknak vételi jutaléka, akkor igen.

A díjakban, jutalékokban levő különbségeket egyébként tapasztalataim szerint az emberek túlnyomó többsége nem érzékeli. A nettó hozamok érdeklik őket, hogy mögötte mekkora díj van, arra nagyon kevesen érzékenyek.

P.: Nemrég kiszámolták, hogy a reálhozam, reálkamat is ritkaság lesz mostanában, a jelenlegi rövid távú kamatok már alatta maradnak a várható inflációnak.

B. B.: Az egész világ szeretné elinflálni a hatalmas adósságokat. Hogy a nagyvilágnak sikerül-e, nem tudom, de Magyarországnak elég jó esélye van rá.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40870 40770 41140 +1,16% 0 0 21 018 525 930 HUF 2026-02-03 17:08:52
MOL 3950 3860 3978 +2,44% 0 0 3 936 062 422 HUF 2026-02-03 17:05:26
MTELEKOM 2040 2040 2075 0,00% 0 0 1 814 910 145 HUF 2026-02-03 17:06:41
RICHTER 11100 10850 11130 +2,02% 0 0 4 221 820 800 HUF 2026-02-03 17:06:26
OPUS 550 547 553 +0,18% 0 0 295 009 095 HUF 2026-02-03 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG