1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az OTP Alapkezelő adatai szerint az év eleje óta az abszolút hozamú alapok több mint 25 milliárd forintot vonzottak, a normál részvényalapokból viszont folyamatos a tőkekivonás. Az abszolút hozamú alapok vagyona már 170 milliárd forint körül van, az év elején még csak 135 milliárd volt (azóta a tőkeáramlás és a hozam együtt növelte).

Kétszámjegyű hozamok itt is, ott is

Az OTP EMDA nevű alap mérete például hárommilliárdról ötmilliárdra emelkedett az idén, hozamot is termelt és hárommilliárd forint friss tőke is érkezett az alapba. Az OTP Supra közel hétmilliárdról húszmilliárdra nőtt, ezen belül 12 milliárd a friss tőke és hozam is szépen keletkezett. A Supra, a G10 és az EMDA egy, három évre visszamenőleg és indulástól egyaránt két számjegyű, egyes esetekben az évi 20, 30 százalékot is elérő hozamokat értek el. Eddig az OTP-n kívül hét másik forgalmazási hely is értékesítette a cég alapjait, ez a szám reményeik szerint az év végére tízre fog emelkedni.

Szalma Csaba befektetési igazgató, a Supra kezelője szerint az alap jegyeinek árfolyama az indulástól több mint háromszorosára emelkedett, az idén is 26 százalék feletti volt a növekedés. Az alap 17 lezárt negyedév közül 14-ben ért el pozitív hozamot és háromban negatívat. Az alapot azonban mindenképpen csak hosszabb távra ajánlják, mert rövid távon elképzelhetőek a veszteségek.

Szalma Csaba

Amikor öntötték a magyar államkötvényeket

Az év elején az EKB előírásainak változása miatt rengeteg magyar deviza-államkötvény ömlött a piacra, hozamuk a forinthozamokat is meghaladta, Az alapkezelő úgy gondolta, hogy ez egy egyszeri alkalom volt, és vásárlásra használta fel, ami be is jött, ma már jóval alacsonyabb, 4-5 százalékos hozammal forognak ezek a kötvények. A devizás magyar vállalati kötvényeket is vásárolták, ezen is szép hozamokat tudtak elérni.

Harmadszor több térségbeli ország bocsátott ki az év első felében kötvényeket, amelyek kockázati felára, hozama azóta sokat csökkent, a papírok árfolyama több mint 25 százalékot emelkedett. Április végén-májusban volt egy megingása ebben a folyamatban az eurozóna válsága miatt, de ezt sikeresen átvészelték. Mivel ugyanis a kötvények sokszor illikvidek, nem érdemes gyakran kereskedni velük, ezért kerestek egy olyan eszközt, amelynek mozgásával lehet védekezni az áresések ellen. Az alapkezelő e célból dollár/forint long pozíciót nyitott.

Bíztak a svájci jegybank erejében

Nyitottak EUR/CHF longot is, mert úgy gondolták, hogy nincs oka arra, hogy a svájci jegybank feladja az árfolyamküszöböt. Ez bejött, szeptemberben eltávolodott az árfolyam a küszöbszinttől, és ez még a közeljövőben is várható. Az alapnak csekély részvénykitettsége is lehet, jelenleg 6-7 százalékot tartanak ilyen papírokban. Az egyik a Unicredit részvényeire szóló long pozíció.

Tavaly szeptemberben átpozícionálták az alap szórását – csökkentették a portfólió kockázatát -, mert azt tapasztalták, hogy a jó hozamok ellenére nem áramlott be a várt mennyiségű tőke. A portfóliót úgy alakítják, hogy ne mozogjon együtt egyik nagy eszközosztállyal sem, és a lejtmenetek idején lehetőleg kimaradjon az esésből – mondta Szalma Csaba. A MAX index-el való korreláció például jelenleg minimális, de voltak időszakok, amikor együtt, máskor ellentétesen mozgott az alap árfolyama a magyar állampapírokkal. Hasonló a helyzet az EUR/HUF, a BUX vagy a nemzetközi részvényindexek esetében.

A túlzott optimizmus elmúlhat

Büki András befektetési igazgató emlékeztetett arra, hogy milyen várakozásokról számoltak be a cég tavaly decemberi sajtóbeszélgetésén, szerinte azok szépen bejöttek. Így bíztak a kelet-európai államkötvényekben, az európai banki értékpapírokban, az eurós magyar állampapírokban.

Büki mostani várakozása szerint piaci korrekció következik a világ kockázatos eszközeinek piacain, a túlzott optimizmus el fog múlni. Az ausztrál dollár szerinte kirívóan túlértékelt, mert azoknak a nyersanyagoknak az áremelkedése megállt, amelyeknek az ausztrál gazdaság különösen ki van téve. Az ausztrál dollár vásárlóerő-paritáson 32 százalékkal túlértékelt az amerikai dollárhoz képest.

Magyar állampapír, te drága

A magyar állampapírok szerinte már nem hordoznak komoly felértékelődési potenciált magukban. Azokat a hozamszinteket, ahol tavaly elindult a hozamemelkedés, már elérték. Más kötvényekben még látnak fantáziát, például vásároltak az OTP és a Mol devizakötvényeiből. Bár lehet, hogy az IMF-megállapodással még tovább csökkennek a magyar állampapírhozamok, de a kockázatok is sokasodnak. Akkor szeretek vásárolni, amikor mások eladják, és eladni, amikor mások keresik. Most nagyon keresik a magyar állampapírokat – mondja Büki.

Akár IMF-megállapodás nélkül is

Szalma Csaba ugyanakkor még lát fantáziát a magyar eurós államkötvényekben. A 2018-2019-es lejáratú papírokkal carry trade-el (fedezeti ügyletekkel) még mindig évi 9-10 százalékos hozamot lehet elérni, többet, mint a forintos állampapírok hét százalék körüli hozama – mondja. A magyar állampapírok hozama egyébként is még mindig több mint kétszerese például a lengyel hozamoknak, óriási éhség van magas hozamokra a világban, a külföldi befektetők ugrásra készen állnak.

Megfelelő körülmények között akár IMF-megállapodás nélkül is finanszírozhatják a magyar államadósságot – mondja Szalma. A magyar hozamoknak hosszabb távon még van útja lefelé. Az OTP portfólió-kezelőinek keze egyébként nincs megkötve, akár egymással ellentétes pozíciókat is felvehetnek. Nincs központi álláspont a cégen belül – mondták el.

A kisbefektetőknek külön becsomagolják

Az ország második legkeresettebb terméke a vasérc után az állampapír, a devizaválság miatt az ausztrál állampapírok 80 százaléka van külföldiek kezében. Így nagy jövőt jósolnak az ausztrál dollárt shortoló (határidőre eladó, a deviza esésére játszó) pozícióknak. Az igazi QE (quantitative easing, mennyiségi könnyítés) nem Amerikában, hanem Kínában zajlott az elmúlt években, a világ gazdaságára így várhatóan inkább a kínai gazdaság gyakorol majd hatást – hangzott el.

Gáti László értékesítési igazgató szerint az abszolút hozamú alapok elsősorban intézményi termékek, nem tipikusan a kisbefektetőknek valók, bár ők is vásárolhatják ezeket. A nemrég indult OTP Szinergia I. és a most induló OTP Szinergia II. alapok mögöttes befektetése az abszolút hozamú alapok egy kosara, az első még csak hat, a második már nyolc ilyen OTP-alapot tartalmaz. A kettes számú alapban nagyobb súllyal, 27 százalékkal a Supra szerepel. Az alap a futamidő végén nyolc százalékos (évi 2,23 százalékos) minimális hozamot fizet, de legfeljebb 72 (évi 16,81) százalékot.

Alaposítás után kötvényesítik

Az alapkezelő a biztosítók felé igyekszik nyitni, az abszolút hozamú alapjait a Szinergia-alapokhoz hasonló arányban kötvényesíti a biztosítók számára, hogy a jogszabályoknak megfelelően származtatott eszközök ne kerüljenek a portfólióba - mondta Gáti.

Az alapkezelő alapjaiban vannak E-Star-kötvények, a cég helyzete eléggé reménytelennek látszik. A kötvények már most is csak a névérték 30-40 százalékán forognak a tőzsdén, de bíznak abban, hogy egy esetleges felszámolás során ennél többet kapnak majd - mondta el Szalma Csaba.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17030 17030 17580 -3,79% 0 0 8 603 633 855 HUF 2024-04-16 17:13:25
MOL 2968 2968 3056 -2,62% 0 0 2 705 978 872 HUF 2024-04-16 17:06:03
MTELEKOM 916 906 928 -0,43% 0 0 511 170 553 HUF 2024-04-16 17:05:58
RICHTER 9035 8790 9360 -3,21% 0 0 4 385 623 600 HUF 2024-04-16 17:08:26
OPUS 390 388 396 -1,52% 0 0 40 874 756 HUF 2024-04-16 17:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG