1p
Nehéz összeállítani az ideális koktélt a gazdaságpolitikában, ha túl sok a megszorítás, visszaesik a gazdasági növekedés, ha túl kevés, az a hitelezőknek nem fog tetszeni. Ez az alapdilemma, minden gazdaságpolitikus más-más megoldást keres. A görög példa is azt mutatja, hogy a társadalom nem fogadja el a túlzott megszorításokat – hangzott el a K&H Alapkezelő előadásán.

Ami a piacokat illeti, a rally az utóbbi hetekben megtorpant – mondta Horváth István, a K&H Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója a cég befektetői konferenciáján. A koktél sehogyan sem akar összeállni, nem jön ki egy jó kombináció, ez a piacokat aggodalommal tölti el. Az EU-ban a legélesebb a probléma, aminek az a gyökere évekre nyúlik vissza, minden ország más és más. A most problémákkal küzdő országokban a munkaerő drága lett és kevéssé hatékony, például Németországhoz képest, miközben a feltörekvő piacok is komoly versenyt támasztottak. Ez vezetett a magánszféra, majd az államháztartások eladósodásához.

Négy út áll előttünk, de három járhatatlan

A tankönyvek négy megoldást ismernek: a deviza leértékelését, ami itt nem járható út. Lehet csődöt jelenteni és nem visszafizetni az adósságot, de ez sem látszik megvalósíthatónak, az országok túlzottan egymástól függenek, az egyik csődje másokat is csődbe vihet. A harmadik módszer az adósságok elinflálása, amit azonban a Bundesbank hagyományait követő EKB nem enged. A negyedik a versenyképesség növelésének és a megszorításoknak valamilyen kombinációja, ami nagyon fájdalmas lehet.

Hasonló folyamatok zajlanak Romániában, Írországban, Spanyolországban: belső leértékelés, a bérek leszorítása. A költségvetési kiigazítások azonban a választók ellenállását váltják ki, központi témává váltak több országban a választásokon.

Amerikában nyugi van

Az USA-ban sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet, de az őszi választásokig sok változásra már nem lehet számítani. A feltörekvő piacok egésze jól teljesít, a kérdés, hogy Kínában a puha lassulást sikerül-e megvalósítani, vagy kemény landolás lesz, például az ingatlanbuborék kipukkadásával, amely sokak szerint létezik, mások szerint viszont nem. A feltörekvő piacok hatalmas előnye, hogy sokkal alacsonyabb az államadósságuk, mint a fejletteké. Míg az amerikai kamatot már nincsen hová csökkenteni, a feltörekvő piacokon még bőven van ennek tere.

Jó, ha van egy kis nyersanyagja az embernek

Az alapkezelő szerint egy jól kiegyensúlyozott portfólióban a nyersanyagoknak is fontos szerepe van, jól diverzifikálják a portfóliót, terítik a kockázatot. A nyersanyagok kockázata a részvényekéhez hasonlít, egyes években együtt mozognak, más években ellentétesen.

A nyersanyagok vásárlása lehetséges különböző nyersanyagpiaci részvénytársaságok részvényein keresztül, a határidős tőzsdéken is, az utóbbiak azonban inkább nagybefektetőknek vannak kitalálva. A részvénytársaságok pedig egyrészt gyakran lefedezik a nyersanyagárak változását, másrészt sokféle más kockázatot is hordoznak magukban. A kisbefektetők számára a legkönnyebben járható út a befektetési alapokon keresztül kínálkozik.

Egy fecske nem csinál magyar nyarat

Ami a magyar gazdaság növekedési kilátásait illeti, a 2011-es év viszonylag jól sikerült, ami nem kis részben annak volt betudható, hogy az ipar is jól teljesített és a jó időjárás miatt a mezőgazdaság is. Erre az évre gyakorlatilag stagnálást jelez előre a kormány és az MNB is, Az ipart a nyugat-európai növekedés húzta, de most már lassul, egyes cégek ugyan növekednek, például az autóiparban, mások azonban csökkentik termelésüket. „Egy fecske nem csinál nyarat” – jegyezte meg Horváth István.

A magyar államadósság csökkentéséről rengeteg szó esett tavaly, de lényegében sikertelennek bizonyult, a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások átcsatornázása ellenére is, aminek a forintgyengülés a fő oka. Ha a nyugdíjpénztári pénzektől eltekintünk, akkor a hiány 2011-ben tovább nőtt, ezen próbál most a kormány segíteni.

A növekedésünknek alighanem lőttek

A Széll Kálmán terv 2.0 a szakember szerint túlságosan a bevételek növekedésére koncentrál, a kiadásokhoz alig nyúl, másrészt pedig a növekedésre is rányomja a bélyegét, tovább fékezi majd a gazdaságot. Viszont megnyugtatóan hatott a piacokra, és közelebb hoz bennünket az IMF-megállapodáshoz, a kohéziós alapok szűkítését is nagyobb eséllyel tudjuk elkerülni. Fontos lesz majd a folytatás, nagy kérdés, hogy mi valósul majd meg belőle, hogyan fogadja a tőkepiac és hogyan folynak majd az IMF/EU tárgyalások. Az igazgató szerint piaci finanszírozásra és IMF-hitelkeretre egyaránt szükségünk van.

Az IMF-megállapodás megkötése esetén lenne tere a kamatcsökkentésnek is. Jelenleg a magas infláció miatt erre kicsi esély látszik. Az alapkezelő úgy véli, hogy az év végéig az infláció már nem igazán fog csökkenni, így még az IMF-megállapodás esetén is kicsi a tere a kamatcsökkentésnek, csak óvatos csökkentés várható.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG