3p
Az előző hónapokhoz hasonló összeget, 63 milliárd forintot helyeztek el befektetési alapokban a befektetők augusztusban. Leginkább a rövid kötvényalapokat, a vegyes alapokat és az abszolút hozamú alapokat kedvelték. Az eurókészletükhöz alig nyúltak, de a dollárt adták.

Augusztusban 63 milliárd forint friss tőke érkezett a nyilvános hazai befektetési alapokba a Bamosz adatbázisa szerint. Ám ebből több mint hárommilliárd forint cseh koronában és lengyel zlotyban volt, tehát biztosan nem az itthoni ügyfelek műve. (Magyar alapkezelők már külföldi ügyfelek számára is kezelnek alapokat.) A közel ötezer milliárd forintnyi tőke tulajdonosai húszmilliárd forint hozamot is elértek.

Ezúttal mintha nem annyira devizáztak volna az ügyfelek, a magas euróárfolyam ellenére lényegében nem nyúltak az eurós befektetési jegyeikhez, ellentétben a korábbi hónapokkal. Kivettek viszont 2,6 milliárd forintnyi dollárt az alapokból, minden bizonnyal azért, mert a dollár nagyon régen, évek óta nem volt ilyen drága forintban.

A legkedveltebb alapfajta a rövid kötvényalap volt, 27,5 milliárd forintot helyeztek el ilyenekben. A második a kiegyensúlyozott vegyes alap, ahová 18,9 milliárd forint ment. A bronzérmesek az abszolút hozamú alapok 16,3 milliárddal.

Egyértelműen folyik az átrendeződés az alacsony, egészen minimális kockázatú termékek felől a magasabb, pontosabban inkább a mérsékelt-közepes kockázatú befektetések felé. Amire nyilván az alacsony kamatszint kényszeríti rá az ügyfeleket. Erre utal az is, hogy a pénzpiaci, illetve likviditási alapok tőkéje stagnált, illetve kissé csökkent. Visszaestek a szintén mérsékeltnek tartott rizikójú tőkevédett alapok is.

Nyilvános alapok vagyona (2014. augusztus)

Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 16,3 681,8 13,0
Árupiaci 1,1 12,1 0,2
Dinamikus vegyes 0,7 7,6 0,1
Egyéb értékpapír 1,8 32,7 0,6
Egyéb pénzpiaci -1,5 521,1 9,9
Hosszú kötvény -6,9 162,7 3,1
Kiegyensúlyozott vegyes 18,9 393,6 7,5
Közvetett ingatlan -0,3 28,5 0,5
Közvetlen ingatlan 1,6 434,5 8,3
Likviditási 0,3 1 042,3 19,8
Óvatos vegyes 6,2 134,8 2,6
Részvény 5,0 278,2 5,3
Rövid kötvény 27,5 912,2 17,3
Szabad futamidejű kötv. 2,4 80,4 1,5
Származtatott -0,2 18,1 0,3
Tőkevédett -9,0 523,0 9,9
Összesen: 64,1 5 263,6 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 17,4 2 998,6 57,0
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 23,0 997,8 19,0
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Eközben, ha nem is sok, de a kifejezetten kockázatos alapfajtákba is ment a forrásokból. Részvényalapokba ötmilliárd, óvatos vegyes alapokba bő hatmilliárd, árupiaci alapokba egymilliárd ment, és hasonló összeget fizettek be nettó az ingatlanalapokba is.

Akik most kissé aludni látszottak, azok az állampapír-piaci befektetők, augusztusban csak 11 milliárd forint friss megtakarítás ment lakossági állampapírokba. (Az év egészében azonban sok, 535 milliárd.) Az augusztusi adatot még nem ismerjük, de júniusban, júliusban a bankbetétek értéke sem változott sokat, mintegy 12-12 milliárddal csökkent.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +3,02% 0 0 23 381 247 800 HUF 2026-07-21 17:14:07
MOL 4328 4184 4328 +2,46% 0 0 5 815 432 100 HUF 2026-07-21 17:09:22
MTELEKOM 2664 2622 2674 +1,06% 0 0 1 047 109 464 HUF 2026-07-21 17:07:17
RICHTER 11780 11780 11990 -1,26% 0 0 1 495 271 330 HUF 2026-07-21 17:05:02
OPUS 358 358 372 -3,50% 0 0 35 223 250 HUF 2026-07-21 17:08:32
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG