3p
Egy hónap alatt 84 milliárd forintot vontak ki a magyarok a befalapokból - persze még így is 5600 milliárdot kezelnek.

1,5 százalékkal csökkent az összvagyon

84 milliárd forintot vettek ki a magyarok a befektetési alapokból júniusban (legalábbis ennyivel több pénzt vettek ki, mint amennyit betettek). A befektetők ebben a kamatkörnyezetben továbbra is szabadulnak a pénzpiaci alapoktól, ahonnan 63 milliárd forint áramlott ki, viszont keresik, az ingatlan és a származtatott alapokat. Ebbe a két kategóriába sorrendben 14 és 5,5 milliárd forintnyi tőke érkezett.

A befektetéseken is vesztettek valamennyit az alapkezelők a hónapban (a fejlett világ tőzsdéi gyengültek, a fejlődőek kisebb emelkedést mutattak, a pesti börze indexe a kettő közötti átlagot produkálta, a forint gyengült). Így a tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként a BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 85 milliárd forinttal, azaz 1,5 százalékkal csökkent júniusban.

A hónap végén a BAMOSZ tagok mindösszesen 5 632 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Privátbankár.hu-val a szövetség.

Így teljesítettek az egyes kategóriák

A pénzpiaci alapok vagyona 5,9%-kal csökkent köszönhetően elsősorban a hazai likviditási alapoknak. A tőkekivonás csak ebben az alkategóriában megközelítette a 48,5 milliárd forintot. Gyakorlatilag csak az euró övezeti likviditási alapokba érkezett friss tőke, megközelítve a 4 milliárd forintot. A kategória egészét tekintve a tőkekiáramlás 62,8 milliárd forint lett.

A kötvényalapokból 9,1 milliárdnyi tőkét vontak ki a befektetők. A rövid futamidejű kötvényből 11,5; a hosszú futamidejű kötvényalapokból 11, milliárdnyi tőke távozott. Ezzel szemben a szabad futamidejű kötvényekbe 3,5 milliárd forint tőke áramlott. A kötvényalapok összvagyona a hozamok és a tőkeáramlások eredőjeként 0,1 százalékkal lett kevesebb.

Ami most nagyon megy: az állampapír

Hat hónap alatt 960 milliárd forinttal nőtt a lakosságnál lévő állampapírok állománya - ezzel ki is pipálhatja az évet a költségvetés >>

A vegyes alapokból 11,2 milliárd forintnyi tőke áramlott ki az elmúlt hónapban. A hozamok sem hoztak ezúttal eredményt, így a vagyon ebben a hónapban 1,6%-kal csökkent.

A részvényalapokból 8,8 milliárdnyi tőke távozott, a hozamoknak azonban ezen javítani nem tudtak. Összességében a részvényalapok vagyona 4,5%-kal lett kevesebb, mint az elmúlt hónapban.

A tőkevédett alapokból 5,2 milliárdnyi tőke távozott, viszont a hozamok itt kedvezően alakultak, így a vagyonváltozás az átlagosnál jobb lett, a mínusz 1%.

Az abszolút hozamú alapokból ebben a hónapban a befektetők 6,2 milliárdnyi tőkét vontak ki. A hozamok nem alakultak kedvezően, így a kategória vagyonváltozása mínusz 1,1 százalék lett.

A származtatott alapokba 5,5 milliárd forint friss tőke érkezett, a kategória vagyona összességében 3,3%-kal változott pozitív irányba.

Az ingatlanalapoknál ebben a hónapban is tőkebeáramlást tapasztalhattunk, amelynek nagysága 14 milliárd, ami a legmagasabb érték a hónapban. A hozamok ehhez még hozzá is tettek, így a kategória vagyonváltozása elérte a plusz 2,5%-ot.

Az árupiaci alapoknál a kategória méretéhez képest is jelentéktelen, mindössze 71 millió forintos tőkebeáramlás volt. A hozamok azonban igen kedvezően alakultak, aminek köszönhetően a kategória vagyona 6%-kal növekedett.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban kisebb tőkekiáramlás volt tapasztalható. A hozamok pozitívan alakultak, így a nettó eszközérték stagnált.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG