4p
A lakásbiztosítás drága dolog, egyébként se éri megkötni, nem is jó semmire, ha mégis kell valami, ott a társasház biztosítása, de baj esetén úgyse fizet a biztosító - persze mi baj is történhetne? A lakosság körében számos tévhit kering a lakásbiztosításokról - lássuk a tényeket!

A Netrisk korábbi kutatása során kiderült, hogy a lakosság körében számos tévhit kering a lakásbiztosításokról. Leggyakrabban az alábbi téves érvek bukkannak fel a témában:

1. „A lakásbiztosítás drága. Egy lakásbiztosítás havi 5-10 ezer forintos kiadást jelent.” Távolról sem. Az elmúlt években sokat csökkentek a díjak. Egy átlagos paraméterekkel rendelkező lakás teljes körű biztosításának havi díja a Netrisk adatai szerint mindössze 1500-2500 forint között van.

2. „Minek kössek lakásbiztosítást, úgysem fizet a biztosító…” A MABISZ 2014-ben kiadott éves jelentése szerint a biztosítók Magyarországon több mint 3 millió lakásbiztosítási szerződést kezelnek és közel 700 ezer káreseményben több mint 37 milliárd forint kártérítési összeget fizettek ki. Tény, hogy a biztosítók alaposan megvizsgálják a káreseményeket, de ez kötelességük is, hiszen nem a saját pénzükből, hanem díjfizető ügyfeleik pénzéből fizetik ki a kártérítéseket.

Hogyan védjük meg otthonunkat?

Mielőtt a biztosítóra szükség lenne, érdemes megnézni, melyek egy ház vagy lakás leggyengébb pontjai, ahol a tapasztalatok szerint a betörők leggyakrabban bejuthatnak. Mitől számít egy lakás biztonságosnak, vagy a biztosító szemszögéből mi minősül zártnak?

1. rész: családi házak >>

2. rész: (panel)lakások >>

3. „Nincs olyan érték a lakásban, amit érdemes lenne biztosítani.” A sok kicsi sokra megy. Egy egyszerű beázás is könnyen okozhat jelentős anyagi kárt, hiszen ilyenkor nem csak a fal rongálódhat meg. Az ajtók, az ablakok, a padló, a szőnyeg, a bútorok, bármilyen elektromos berendezés, amit elér a víz és zárlatos lesz. Könnyen összejöhet akár többszázezres kár is, amit egyben kifizetni bizony súlyosan megterhelné a családi kasszát.

4. „Minek kössek biztosítást, úgyis csak a gazdagokhoz törnek be.” Tévedés. Naponta olvashatjuk a híreket a lakótelepi, a családi házas és nyaralóövezeti betörésekről. Tény, hogy a milliomosoknál nagyobb lehet a „zsákmány”, de a milliomosok jobban is védik az otthonukat, ezért a betörő rizikója is nagyobb.

5. „Társasházban lakom. Nem kell lakásbiztosítás, a társasházi biztosítás mindent fedez.” Sajnos ez nem így van. Egyrészt a társasházi biztosítás a lakásban lévő ingóságokat eleve nem védi. Másrészt azt is meg kell mindig nézni, hogy a társasház által kötött biztosítás milyen jellegű fedezetet nyújt. Olyan esetben, amikor – a költségek leszorítása érdekében – csak bizonyos kárelemekre (például csak tűzre, viharkárokra) kiterjedő alapbiztosítást köt a lakóközösség, egy csőtörés esetén semmilyen védelmet nem nyújt az adott biztosítás.

6. „Alig valamire jó egy a lakásbiztosítás…” Egy modern lakásbiztosítás alapvetően többféle káreseményre kínál kártérítést a beázástól és a csőtöréstől kezdve a tűzkáron, az üvegkáron, a jég- és viharkáron át a betöréses lopásokig, a rablásig és a felelősségbiztosításokig.. Akinek pedig különleges igényei vannak, számtalan olcsó kiegészítővel szabhatja testre a biztosítását (pl. jogvédelem biztosítás, baleset-, betegségbiztosítás, zárcsere, fagyasztott élelmiszer- ebtartói biztosítás, kertbiztosítás, bővített üvegtörés, besurranó tolvajlás, segítségnyújtások, stb.)

7. „Egy lakásbiztosítás megkötése órákat vesz el az ember életéből és egy csomó hercehurcával jár.” A lakásbiztosítást ma már ugyanolyan könnyen, pár perc alatt meg lehet kötni az interneten, mint egy kötelező biztosítást. A biztosítás lecserélése is ugyanúgy megy. Ha találunk számunkra kedvezőbb biztosítást, a meglévő biztosítást legkésőbb 30 nappal a szerződés évfordulója előtt fel lehet mondani és újat lehet kötni – hasonlóan a kötelező biztosításhoz.

+1: „Ha már van lakásbiztosításom, nincs vele több dolgom." A lakásbiztosításokkal egyébként nem is áll olyan rosszul a magyar lakosság más biztosításokhoz képest: a több mint 4 milliós magyar lakásállomány háromnegyede biztosított (ez persze részben az ingatlanfedezetes devizahitelek elterjedtségének köszönhető, amelyekhez a bankok megkövetelik a lakásbiztosítás meglétét). Ha azonban egyszer megkötöttük a biztosítást, onnantól nem foglalkozunk vele: a friss adatok szerint a lakásbiztosításoknak csak harmadát kötik olyan ingatlantulajdonosok, akiknek eddig is volt biztosításuk, de lecserélik - olcsóbbra, vagy kedvezőbb feltételűre. Ennek is örülni kell: tavaly még sokkal rosszabbul álltunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG