A szerda hajnalban felrobbant és részben összeomlott Tímár utcai társasház minden, az eseményhez köthető kárát megtéríti a biztosító, miután a társasháznak van biztosítása. A károsultaknak a ház közös képviselőjéhez kell fordulniuk, ő tudja ahhoz a biztosítóhoz irányítani őket, ahol a kárbejelentést meg kell tenniük - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.
Papp Lajos szerint a robbanás pontos oka csak a szakértői jelentésből derül ki, néhány általános tanulság azonban már most levonható. Hasonló esemény bármikor bekövetkezhet, olyan épületben is, amelyre nem kötöttek biztosítást - figyelmeztetett az elnök.
MTI Fotó: Máthé Zoltán |
A Pacsirtamező utcai gázrobbanásban nemcsak egy társasház, hanem a szomszédos óvoda is megsérült, az intézményt a Generali biztosította. A robbanásban közvetlenül érintett házban két olyan lakás is volt, amelyek egyéni lakásbiztosítása a Generalinál található, ezeknél a becsült kár lakásonként 4-4 millió forint. |
1. Ha van biztosítás
A társasházak jelentős részére még ma sem kötnek megfelelő vagyon- és felelősségbiztosítást a lakók. Fontos tudni, hogy az épületben lévő lakásokra kötött biztosítás csak abban az esetben téríti a kárt, ha a kárt okozó esemény a biztosított lakásból ered. Egy lakóközösség akkor jár el gondosan, mondta Papp Lajos, ha megfelelő kártérítési limittel bíró vagyon- és felelősségbiztosítással köt biztosítást a társasházra, a lakók pedig az ingóságaikat biztosítják lakásonként megkötött vagyonbiztosítással.
A kárfelmérést ahol lehetett, a biztosítási szakemberek már elvégezték, de a robbanás helyszínén napokba is beletelhet, míg a hatóságok engedélyt adnak a házba való belépésre. A biztosító az ügyfeleknek azonnali kárelőleget folyósít. Részletek>> |
Ha sem az épület, sem a lakás nincs biztosítva, a következő lépés annak tisztázása, hogy a károsodott vagyontárgyra (például az ott parkoló autóra) kötöttek-e biztosítást. A megrongálódott autó esetén ilyenkor a casco, míg a szemben lévő ház betört ablakaira az adott lakás biztosítása alapján fizethető kártérítés. Ezt követően a biztosító fog eljárni a kárt okozó magánszeméllyel vagy társasággal szemben, ezzel kapcsolatban a károsultnak már nincsen semmi tennivalója.
2. Ha nincs biztosítás
Nehezebb a helyzet, ha magára a károsodott vagyontárgyra sem kötött biztosítást a vétlen károsult, aki ilyenkor a károkozótól követelhet csak kártérítést. Ehhez a kártérítéshez a tapasztalatok szerint legtöbbször csak polgári peres eljárás keretében, hosszadalmas procedúra után lehet hozzájutni. Ugyanez a helyzet például a casco esetében a károsult által fizetendő önrészt illetően is.
„A fenti áttekintésből is világosan látszik, hogy felelősségbiztosítással mindenképpen célszerű rendelkeznünk, hiszen egy akár önhibánkon kívül okozott kár esetén is akár sokmilliós kártérítési felelősség szakadhat a nyakunkba. Emellett pedig potenciális károsultként érdemes a saját vagyontárgyainkat is biztosítani, legalább addig, amíg biztosak nem leszünk abban, hogy rajtunk kívül már mindenki más is kötött felelősségbiztosítást” – tanácsolta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke.