Az életbiztosítások adómentesek
Még nem tartunk ott, ahol például az USA polgárai, akiknek teljesen természetes, hogy egy húszas éveiben járó fiatal életbiztosítást köt, amivel évtizedekre előre megtervezi és bebiztosítja pénzügyeit - mondja Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője. A szakember arra számít, hogy a hosszú távú öngondoskodás fontos része lesz az életbiztosítás Magyarországon is. A piacon egyre több az új termék, így az ügyfelek nehezen igazodnak el a különböző biztosítási konstrukciók között. Érdemes tudni, hogy az életbiztosítások után nem kell adót fizetni, a biztosítási adó ezekre a termékekre nem vonatkozik. E mellé adunk még 10 tippet, mi alapján érdemes életbiztosítást választani.
Adunk 10 tippet
1. Lényeges tisztázni, hogy mi a célja az életbiztosításnak. Ha valaki szerettei megélhetését kívánja biztosítani saját munkaképtelensége vagy halála esetén, akkor a kockázati életbiztosítások között érdemes körülnéznie. Ezek bővíthetők egészség- és balesetbiztosítási fedezetekkel, sőt akár az egész családra kiterjeszthetőek. Ugyan lejárati szolgáltatással nem rendelkeznek, de kármentesség esetén némely biztosítás a díjak egy részét visszatéríti. Ha egyszerre szeretnénk megtakarítást és biztosítást, akkor a megtakarítási életbiztosítások között kell keresni az „igazit”.
2. A megtakarítási életbiztosítások közé tartoznak a hagyományos és befektetési egységekhez kötött (unit-linked) termékek. A hagyományos konstrukciókban általában erősebb a biztosítási jelleg, és a megtakarítási rész befektetéséről a biztosító dönt. A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások teljes szabadságot kínálnak a befektetések terén, és a döntést a biztosító az ügyfelekre bízza. Jellemzően sokfajta, kockázatosnak számító részvény eszközalap közül választhatunk, de a kínálatot színesítik konzervatív befektetési politikájú eszközalapok is. Napjainkban már találunk olyan alternatívát is, amely védelmet nyújt a tőkepiacok jelentős csökkenése esetén is.
3. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy mekkora összeget tud valaki rááldozni, és milyen értékű szolgáltatásra van szükség? Fontos a díjfizetés gyakoriságának meghatározása is: a díjat leróhatjuk egy összegben a futamidő kezdetekor, vagy különböző rendszerességgel, a havi díjfizetéstől az éves gyakoriságig. Amennyiben ez utóbbi mellett döntünk, olyan futamidőt válasszunk, hogy a vállalt befizetések erejéig annak teljes időtartama alatt várhatóan eleget tudjunk tenni.
4. A következő lépés az életbiztosítás biztosítási összegének, „értékének” megválasztása. Ha a család elveszti egy kereső tagját, akkor teljesen újra kell gondolni a házi költségvetést – ami nem megy pár hét alatt. Ezért a biztosítási összeget úgy érdemes meghatározni, hogy baj esetén körülbelül a kieső jövedelem mintegy kétévnyi összegét kapják meg a kedvezményezettek. Ha a betegség miatt tartósan kieső bevétel pótlása a cél, minimum fél éves összeggel számoljunk. A biztosítási összeg reálértéken tartása érdekében javasolt indexálást is kérni: a biztosítás díja meghatározott ütemben növekszik, de a biztosítási szolgáltatás növekedése ellensúlyozza az inflációt, így a biztosítás az évek elteltével is betölti funkcióját.
5. A biztosítás díját és költségeit a biztosítók szerződési feltételeikben közzéteszik, a szerződéskötés előtt kell ezekről tájékozódni. .
6. Mivel az életbiztosítás egy hosszú távú kötelezettséget jelent, nem szabad elhamarkodottan dönteni. A pénzügyi helyzetet és az egészségi kockázatokat érdemes alaposan kielemezni.
7. A biztosítás-típus kiválasztása után is érdemes minél több hiteles forrásból tájékozódni a biztosítók ajánlatairól. A pénzintézetek honlapján megtalálhatóak a biztosítások részletes leírásai és a szerződési feltételek. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapja is hasznos információforrás az életbiztosítás-típusokról készített összehasonlításaival. A unit-linked biztosítások egybevetését segítik a befektetési eszközalapok múltbeli teljesítményét tartalmazó összehasonlítások és a biztosítótársaságok Teljes Költségmutatói (TKM), amelyek folyamatosan frissülő összevetését a MABISZ oldalán mindig megtalálja. Ne feledje: a múltbeli eredmények nem nyújtanak garanciát a jövőbeni teljesítménye.
8. Az aláírás előtt érdemes végiggondolni, hogy elegendő információ áll-e rendelkezésre. A szerződés egyes részletei is tartalmazhatnak új információkat, amelyekkel szintén meg kell ismerkedni és mérlegelni, hogy vállalhatóak-e. A tájékozódásban a személyes konzultációk sokat segíthetnek.
9. Az egészséges életmód melletti elköteleződés jó befektetés egy ilyen hosszú távú döntés esetén! Életbiztosítások kockázati besorolásán, így a biztosítás díján is változtat az a tény, ha valaki nem dohányzik, rendszeresen sportol, csökkenti koleszterinszintjét és javít vérnyomásproblémáin. Magas biztosítási összeg választásakor a biztosítók a szerződést orvosi vizsgálatokhoz köthetik. Az egészségével kapcsolatos kérdésekre akár írásban a biztosítási ajánlat részeként, akár szóban az orvosi vizsgálaton érdemes őszinte és a pillanatnyi helyzetnek megfelelő választ adni, hogy a szolgáltatás esetleges igénybevételekor ne érje kellemetlen meglepetés a biztosítottat illetve kedvezményezettjét!
10. A már megkötött szerződés rendszeres díjfizetése mellett arra is figyelni kell, hogy az adott biztosítás lépést tartson annak céljaival. Évente egyszer felül kell vizsgálni, nincs-e szükség változtatásra. Ennek okai lehetnek például, ha bővül a család, vagy hitelt vett fel a biztosított.
Egy életbiztosítási szerződés - ha nem is feltétlenül egy életre szól - de hosszú távú döntés. Az elmúlt húsz évben az életbiztosítási piac óriási fejlődésen ment át, a piaci szereplők által kínált életbiztosítások köre rendkívül változatos, és számtalan lehetőséget nyújt. De pontosan melyiket érdemes választani? A K&H összegyűjtötte a tíz legfontosabb tudnivalót, amely segíthet eligazodni az életbiztosítások között.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Már a munkavállalók vannak jobb alkupozícióban, nem a munkáltatók – interjú Szimeiszter Sándorral, a JYSK vezérével
11 perce
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
10 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Robbanás lesz Kecskeméten, mert Lázár János is úgy akarja
11 órája
-
Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
11 órája
-
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
11 órája
-
A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
12 órája
-
Durva károkat okozott az egymás után elsüllyedt két orosz hajó
12 órája
Mfor.hu Top24
- Hátborzongató részlet derült ki Putyin észak-koreai katonáiról
- Eltévedt a forint, mint maci a málnásban
- Kiderült, kik szerették meg az egynapos matricát
- Menő motorosboltja eddig még nem volt a NER-nek, de most már van
- Hadházy Ákos újabb vérlázító felfedezést tett
- Erasmus-ügy: újabb helyről kértek segítséget a magyar diákoknak
- Szennyezés a palackban: aggódhatunk az ásványvizek miatt?
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt 2024. december 18. 05:42
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
A privátbankár ajánlja
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
Friss
Nemzetközi
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
10 órája
Nemzetközi
Donald Trump megint előállt egy szürreális ötlettel
A megvalósítására semmi esély.
11 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
A mostani gazdasági környezetben csak a legszükségesebb esetekben alapítanak új cégeket a vállalkozók
05:05
-
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
16:04
-
Idegesek a magyar menedzserek
15:03
-
Pont a magyar származású volt francia elnök kap nyomkövetőt
15:03
-
Összeolvad két magyar nyugdíjpénztár
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!
22:10
-
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban
13:01
-
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?
13:01
-
Magyar felhasználótól jött idén az ételkiszállító legnagyobb rendelése
12:12
-
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág
12:12
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről
2024. december 14. 18:05
-
Nukleáris védelem Oroszországtól, itt a bejelentés
2024. november 28. 11:31
top 24
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Csődöt mondott Putyin terve? Észak-koreai katonák tömegei fekszenek az orosz kórházakban
2024. december 18. 13:37
-
Egy országgal arrébb költözött milliónyi ukrán és megmozgatta a piacokat
2024. december 18. 15:11
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2024. december 18. 09:59
-
Zelenszkij elismert egy fájó igazságot
2024. december 18. 19:42