Olcsó, olcsó - de jó-e?
Az idei kötelező kampány is részben a díjcsökkentésről szól, akárcsak minden évben, de a reflektorfényből jut a kiegészítő-biztosításokra és a kgfb mellé kínált egyéb biztosításokra is. Ez összefüggésben van azzal, hogy látványosan már egyik biztosító sem tudja lejjebb nyomni a kötelező díját, sőt, volt ahol ezt az anyavállalat meg is tiltotta. Az ügyfelek ettől még árérzékenyek maradtak, főleg, hogy újabb megszorítások következnek.
Az idei évben így az ár mellett ezek a kiegészítők lehetnek a slágertermékek. A kgfb-díjunkat úgy is csökkenthetjük, hogyha (jellemzően) lakás- vagy egyéb biztosítást is vásárolunk. De mit várhatunk ezektől a termékektől? Valós védelmet jelentenek majd?
"Több társaság ajánl lakásbiztosítást a kötelezője mellé, mely által ún. együttkötési kedvezményt kaphatunk. Ettől függetlenül mindenkinek azt javasoljuk, hogy az ajánlatok korrekt összehasonlítása érdekében külön, erre létrehozott online felületeket használjon, melyek lehetővé teszik a különböző lakásbiztosítási termékek teljes körű, mindenre kiterjedő összehasonlítását" - mondta el kérdésünkre dr. Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatója.
Csikós Dániel |
Csikós Dániel, a Genertel Biztosító vezérigazgatója szerint mindenképp érdemes egy rövid kalkulációt elvégezni, ha a kgfb mellé akarunk mondjuk egy lakásbiztosítást kötni.
A Genertelnél például szimplán a lakás méretének megadásával is érvényesíthetünk kedvezményt a kötelezőnkben.
A magyar piacon jelenleg a kötelező mellé kínált lakásbiztosításokkal azonban nem árt vigyázni.
Üvegkárra, villámcsapás okozta kárra fizetnek, de...
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kötelező mellé kínált olcsó biztosításokra gyakorta jellemző a hiányos fedezeti kör vagy az alacsony, sokszor nem is életszerű térítési limitek. Nem árt tehát alaposan végigolvasni ezeket a biztosításokat. Ráadásul az ajánlatokban sokszor vannak olyan irreális kitételek, melyek amellett, hogy nem életszerűek, leginkább a biztosítót védik, nem az ügyfelet...
A szövetség például tud olyan üvegkár-biztosításról, ami nem terjed ki biztonsági üvegre, ezzel a biztosító gyakorlatilag kibújik minden tíz éven belül épült lakás újraüvegezésének költségtérítése alól. A kedvencünk viszont az az ajánlat, amiben villámcsapás okozta kárt nem térít a biztosítás, ha az ügyfél két napnál hosszú időre hagyja el lakását anélkül, hogy áramtalanítana. Jóformán tehát egy hosszú hétvégére nem tudjuk elhagyni a lakást, anélkül hogy le ne olvasztanánk a hűtőnket - könnyen belátható, hogy ez nem valami életszerű.
Szabja személyre a vagyonbiztosítását!
Holott az elmúlt évek egyértelmű tendenciája, hogy egyre több fajta biztosítási termék van a piacon, aminek köszönhetően biztosításainkat akár teljesen személyre is szabhatjuk. A Groupama Garancia Biztosító szerint éppen ezért is érdemes folyamatosan felülvizsgálni a meglévő lakásbiztosításunkat, ilyenkor vegyük figyelembe, hogy nőtt-e a lakásunk értéke (például valamilyen beruházás miatt), hogy milyen ingóságokkal gyarapodtunk (hiszen erre is védelmet nyújthat a szerződésünk) illetve, hogy saját életvitelünkben milyen változások történtek (ha például vállalkozónak állunk időközben, akkor e tevékenységünkre is köthetünk biztosítást, de az sem mindegy, hogy mennyit utazunk, stb.).
A kgfb-piacon is felpörögtek a termékfejlesztők, a kiegészítő biztosításokkal így egészen személyre szabottá is varázsolhatjuk a kötelezőnket.
Vass Gábor |
"Amennyiben sokat járunk vidéken, mindenképpen javasolt a vadkár-biztosítás, illetve egy asszisztencia termék megkötése, hiszen ezeken a hosszabb utakon komoly problémát jelenthet egy vaddal való ütközés, vagy egy olyan műszaki meghibásodás, mely miatt otthonunktól akár több száz kilométerre kell eltöltünk néhány kellemetlen órát, vagy akár egy éjszakát" - mondja Vass. "Rendszeres autópályán való közlekedés esetén a szélvédő biztosításra mindenképpen gondoljunk - folytatja a szakértő -, míg jellemzően városon belüli utazások esetén nagyon hasznos lehet egy parkolás- vagy egy kátyú biztosítás, ismervén néhány sofőrtársunk vezetési stílusát, illetve a városok rossz állapotú úthálózatát".
A Genertel saját kutatása szerint az ügyfelek 68 százaléka fontosnak tartja a kiegészítő szolgáltatásokat, szívesen igénybe is venné azokat, míg 32 százalékuk csupán a díj alapján dönt. A kedvezmények mellet kiegészítő termékek jelennek meg a piacon, így a fókusz a szolgáltatások irányába fog tolódni.
Papp Lajos |
A piacon sok az újdonság, így például két biztosító is ajánl bónuszvédelmi fedezetet, ami azt jelenti, hogy kisebb károk esetén sem veszítjük el a bónuszfokozatunkat. De számtalan kiegészítőtermék van még, ami valamilyen jellegű (de nem teljes értékű) casco-biztosítást nyújt nekünk. Ez főleg az idősebb gépjárművel rendelkezőknek jelenthet megoldást, akik drágállják amúgy a cascót. Itt sem árt figyelembe venni, hogy mire van szükségünk, milyen autóvezetési szokásaink vannak, hol lakunk, mennyit autózunk a városban, fontos-e, hogy márkaszervízben javítsák autónkat, stb. Éppen ezért mondja Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke, hogy ilyen szerződések megkötésekor legyen ott a fejünkben, hogy nem teljes értékű védelmet vásároltunk.
Ezeknek a biztosításoknak a szabályzatát nem árt ugyanakkor tüzetesen átnézni, főleg ami a térítési limiteket illeti, itt ugyanis érhetnek minket meglepetések, egy-egy társaság ugyanis nagyon alacsony limitekkel ajánlja kiegészítő casco-termékeit, ami tulajdonképpen nem is jelent valós védelmet.
Ezek a biztosítások nem eleve rosszak: azoknak, akik korábban nem rendelkeztek casco vagy lakásbiztosítással, a csökkentett díjú és szolgáltatású biztosítások is növelik a védettségüket az alapvető kockázatokkal szemben.
Fontos, azonban, hogy ezek a biztosítások nem eleve rosszak: azoknak, akik korábban nem rendelkeztek casco vagy lakásbiztosítással, a csökkentett díjú és szolgáltatású biztosítások is növelik a védettségüket az alapvető kockázatokkal szemben - hívja fel rá a figyelmet Papp.
o Az üvegkár-biztosítás nem terjed ki biztonsági üvegre (ezzel a biztosító gyakorlatilag kibújik minden tíz éven belül épült lakás újraüvegezésének költségtérítése alól)