4p
A lakásvásárlóknak fontosabb a lakószobák száma, mint a lakás alapterülete. Sőt, amióta az egekbe szöktek a lakásárak, a vásárlók minél több szobát szeretnének belezsúfolni minél kisebb alapterületbe. Ezt az igényt az építők is igyekeznek kielégíteni – gyakran áthágva a vonatkozó előírásokat is. Pedig nem árt odafigyelni a szobák szabályoknak megfelelő méretére.

A századforduló Budapestjének bérpalotáiban egyáltalán nem volt ritka az akár 40-50 négyzetméteres szoba sem. Sok lakásban még a konyhából nyíló és gangra néző cselédszobák mérete is meglepően nagy volt. A háború utáni lakáshiány közepette ezeknek az óriáslakásoknak a nagy részét aztán társbérletté alakították, vagy jobb esetben leválasztották.

Ezért lett népszerű a panel

A háború utáni lakásmizériában a lakhatással kapcsolatos igények is megváltoztak. A lakótelepi lakások a maguk 50-60 négyzetméterével belefértek volna egy régi bérpalota nagyobb szalonjába. A terek persze szűkösebbek, alaprajz szempontjából azonban nagyon ésszerűen alakították ki ezeket: vagy két külön-bejáratú szobával, vagy egy nappalival és 2 félszobával épült a többségük. Talán éppen ez a funkcionalitás is az egyik oka a panellakások utóbbi években megnövekedett presztízsének.

Maga a „félszoba” fogalma is a hatvanas-hetvenes évekből származik, amikor is a 6-12 négyzetméteres lakóhelyiségek megnevezésére alakult ki ez a kifejezés. A tágasnak éppen nem mondható kisszobák éppen elegendőek azonban gyerek-, vendég- vagy dolgozószobának. Ha nem is a legideálisabbak, azért elég jól kiszolgálják egy család igényeit. Éppen elfér benne egy ágy, egy íróasztal és egy szekrény, néhány polc.

Legalább 8 négyzetméternek kell lennie

2008 szeptembere óta az új építésű lakóépületekbe azonban nem lehet már ilyen „félszobákat” kialakítani. Azóta ugyanis az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) keretében a lakószoba minimális alapterülete 8 négyzetméterre módosult: új lakásba ennél kisebb lakószobát tehát nem szabad betervezni. Ugyanakkor a lakáscélú állami támogatásokat szabályozó kormányrendelet – bár a csok-nál már nem előírás a szobaszám – a méltányolható lakásigény meghatározásánál továbbra is használja a „fél lakószoba” elnevezést: ennek alapterülete egészen pontosan 6,01 és 12,00 négyzetméter közé esik.

„Új építésű lakások esetén nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen méreteket és elnevezéseket jegyeznek be a társasházi alapító okirat alapján a tulajdoni lapra. Az előírásokat figyelmen kívül hagyó megoldások később akár gondot is okozhatnak” – figyelmeztet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A túlságosan kicsi szobák lakószobaként történő elismertetése a lakás támogatási rendszer későbbi esetleges változása miatt lehet problémás, ezért érdemes tisztában lenni a szabályozással és, ha van rá mód, akkor még a tervezőasztalon módosítást kérni az építtetőtől.

Mi lesz a mamával? Hogyan dolgozok otthon?

A lakhatással kapcsolatos társadalmi igények folyamatosan változnak, így nem csoda, ha az emberek ma is igyekeznek élethelyzetükhöz igazítani lakásukat. Napjainkban a fő szempont persze a gyerekek megfelelő elhelyezése, de fontos lehet az is, hogy a gyerekekre rendszeresen vigyázó nagymamának is legyen saját helye; vagy, hogy tudjon hol dolgozni az a családtag, akinek megadatik a home office kényelme. Így azután a mostanában épülő új lakások esetén is a szobaszám a meghatározó. A többszobás lakás piacképesebb. Az új építésű lakások esetében azonban fontos tudni tehát, hogy a 8 négyzetméternél kisebb helyiség, még ha ablakos is, csak gardróbszobának vagy hálófülkének minősülhet.

A tervezőasztalon még lehet módosítani a helyiség arányain, az ajtók, és esetleg ablakok elhelyezésén – később már minden sokkal nehézkesebb és drágább.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG