1p
Az első félévben mindössze 4400 lakás kelt el, ez 20 százalékos csökkenés, viszont Budapesten csak 780 talált gazdára, ez viszont már 50 százalékos visszaesés.

Az egyetlen igazán jó hír az, hogy a megyei jogú városokban viszont 34 százalékkal nőtt a lakásépítések száma, ha összevetjük 2011 és 2012 első félévét. Bár a nem megyei jogú vidéki városokban 13 százalékkal csökkent a használatbavételi engedélyek száma, ami ugyan országosan kisebb visszaesés, a megyei és nem megyei jogú vidéki városokat egyben vizsgálva már 5 százalékos növekedés mutatkozik a lakásépítésekben az idei első félévben a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

A KSH adatai szerint 2011-ben 87,700 adásvételt bonyolítottak le a hazai lakáspiacon. Ez mindössze 3 százalékos zsugorodás 2010-hez viszonyítva, így egyértelmű stagnálásról beszélhetünk. Az Otthon Centrum most kiadott elemzése szerint az adásvételek stagnálnak, az újépítésű lakás eladások pedig egyre kisebb részarányt tesznek ki az össz-eladásokból; 2011-ben az összes lakáseladás mintegy 4,4 százaléka volt újépítésű.

Lefeleződött a budapesti lakáseladás

Budapesten az első félévben mindössze 780 lakást adtak át és ez ötöde a 2009 első félévében mértnek. Ez az alig 800 lakás, 2011 első féléve és 2012 első féléve között összehasonlítva, 54 százalékos visszaesést jelent. A budapesti drasztikus csökkenés mögött az értékesítési célú lakások számának visszaesése, vagyis gyakorlatilag az  ingatlanfejlesztői aktivitás leállása húzódik meg. Amíg 2007 és 2008 első félévében is 80 százalék fölött volt az értékesítésre épített lakások száma, addig ez az arány 2012 első félévében 50 százalékra csökkent.

Állami támogatások - gyenge hatásfokkal

Az idén meghirdetett  szocpol és a lakásvásárláshoz igénybe vehető kamattámogatás eddig nem töltötte be a hozzá fűzött reményeket, egyelőre nincs keresletélénkítő hatásuk. A szocpol népszerűsége a szigorú feltételek, valamint a kis összegű támogatás miatt alacsony, míg a kamattámogatás rendszere a bankok számára előnytelen konstrukciók létrejöttét jelentette volna.  Komolyabb keresletbővítő hatással csak akkor lehet számolni, ha kedvezően változik  a gazdasági és finanszírozási környezet, nagy valószínűséggel legkorábban 2013-tól.

Építési telkek piaca

Budapesten leginkább a 10-15 millió forint közötti belterületi építési telkeket keresték, 500 és 900 négyzetméter között. Az ország keleti felében a 2 és 9 millió forint közötti építési telkeket keresték. A legtöbb érdeklődőt az 5 millió forintos, 500 négyzetméteres telkek érdekelték. Az ország nyugati felében a keleti országrészben tapasztalthoz nagyon hasonló kép rajzolódik ki, a keresők zöme itt is 2 és 9 millió forint közötti telkekről érdeklődik.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG