1p
Az Otthonteremtési Tanácsadó Testület azt javasolja a nemzetgazdasági miniszternek, hogy használt lakásra ismét járjon félszocpol támogatás, az állami kamattámogatás ne 3, hanem 4-5 százalék legyen, illetve az energetikai felújításokhoz 20-50 milliárd forinttal járuljon hozzá az állam - mondta Gergely Károly, a testület vezetője.

Az állam nélkül nem megy

A lakáspiacot a mai állapotából csak állami segítséggel lehet kilendíteni, ehhez első lépés az, amelyet Gergely Károly vázolt - véli Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke.

Borsi László úgy vélte, hogy a kamattámogatásra egy hónapon belül igent mond az EU, és akkor elkezdődhet a hitelezés. (A kormány ennek részben elébe ment: ahogy arról beszámoltunk, építésre, új és használt lakás vásárlására, korszerűsítésre már igényelhető állami kamattámogatás.) A szocpol támogatás már él, de alig több mint 6 milliárd forintot lehet az idén erre fordítani, míg a csúcsidőben az éves támogatás összege meghaladta a 200 milliárd forintot.

Van még ötlet a tarsolyukban

Habár úgy volt, hogy a kormány megvárja az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát a teljes otthonteremtési kamattámogatásról szóló rendelet életbe léptetésével, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent módosítás a jogszabály bizonyos részeit kedden este 6 órától életbe léptette: építésre, új és használt lakás vásárlására, korszerűsítésre már igényelhető állami kamattámogatás. Részletek >>

Az elnök beszélt arról is, hogy a végtörlesztés miatt a 80-100 millió forintos lakások árai 40-50 százalékkal estek, de az olcsóbbaknál is 20-30 százalékos volt az árcsökkenés. Ez a folyamat még mindig tart.

Gergely Károly a használtlakás-piac fellendüléséhez kötötte a lakásépítés beindulását, ezt a piacot segítené a fél-szocpol bevezetése. Az építőipar kitörését segíthetnék az energetikai felújítások - tette hozzá az elnök-vezérigazgató, aki beszámolt az általa vezetett testület két további javaslatáról is.

Az első szerint 2,5-3 milliárd forintból az építészek felmérhetnék a középületeket, és megtervezhetnék azok energetikai felújítását. A másik javaslat szerint a már csődbe jutott építőipari vállalkozásokat - állami támogatással - a még talpon lévők vásárolhatnák meg. Ezzel nem veszne el az építési kapacitás, amelyre szükség lesz, ha fellendül az építőipar.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ennyire mozgatta meg a vevőket az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 14:54
Tavaly augusztusban elszabadult a lakáspiac. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG