3p
Az albérletbe költözés az egyik fontos mérföldkő a felnőtté válás során, így persze rengeteg kérdést felvet. Van-e például internet? Milyen a közlekedés? Hova járok majd bulizni? A bohóságban azonban a fiatalok könnyen megfeledkeznek az egyéb fontos dolgokról, például a biztosításról. Nem mindegy ugyanis, hogy ki fizet az esetleges károkért egy eldurvult házibuli után – ahogy az sem, ha az előző lakó után kell saját zsebből takarítanunk.

Ahogy azt már korábban írtuk, a ponthatárok kihirdetése újabb hullámot hoz az egyébként is pezsgő albérletpiacon, a hirtelen rohamban így könnyen megfeledkezhetünk a legfontosabb kérdésekről – például az albérlet biztosításáról, ezt közölte a Groupama  a Privátbankár.hu-val. Így már a bérleti szerződés megkötésekor érdemes lehet tisztázni, hogy van-e egyáltalán biztosítás a lakáson, és amennyiben igen, úgy ki fizeti ennek a díját, ez ugyanis számos jövőbeni kellemetlenségtől megkíméli az embert.

Nem csak a tulajdonos kötheti meg

Óriási a verseny

A diákoknak az Airbnb-vel és az elszálló ingatlanárakkal is meg kell birkózniuk, így aki nem lép időben, annak jó eséllyel már csak a híd alatt marad hely. >>>

„A bérelt lakásban élők közül sokan azt hiszik, hogy nem is köthetnek lakásbiztosítást, mert azt csak a tulajdonos kötheti meg. Pedig a bérlő is köthet magára az ingatlanra is, de akár csak a saját vagyontárgyaira is biztosítási szerződést” – hangsúlyozta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója. Amennyiben nincs biztosítás, úgy erről mindenképp érdemes gondoskodni, akár csak a személyes vagyontárgyakra is, az egyetemisták ugyanis rengeteg – sokszor drága – dolgot, például laptopot vagy hangszert visznek magukkal az albérletbe, a tulajdonos kötötte lakásbiztosítás azonban nem mindig terjed ki a lakó ingóságaira.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenkinek megéri, ha van a lakásra és az albérlő tulajdonaira is megfelelő biztosítási védelem, mivel egy hétköznapi csőtörés vagy egy rövidzárlat esetén is hosszas vita kezdődhet a bérlő és a tulajdonos között, hogy ki állja a károkat. Egy megfelelő lakásbiztosítás azonban a bérlők által okozott károk mellett akár a kiesett bérleti díjat is megtérítheti, ha a lakás lakhatatlan lesz egy rövid időre.

Szólni kell a biztosítónak

A biztosítási szerződést érdemes időről-időre felülvizsgálni, különösen akkor, ha bérbe akarjuk adni a lakást, ekkor ugyanis átnézhetjük, hogy az aktuális konstrukció milyen vagyontárgyakra nyújt fedezetet. „Ha időközben kiadják ingatlanukat, akkor ezt be kell jelenteni a biztosító felé is, hiszen a kockázati körülmények változása esetleg a biztosítási díj változásával is járhat. Ezzel ugyanakkor elkerülhető, hogy egy bekövetkezett kár esetén a szolgáltatás teljesítésénél kellemetlenség legyen” – hívta fel a figyelmet a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Lakást keresel? Így kerüld el a csalókat

Balla Ákos ingatlanszakértő szerint elkeserítő, ami a fővárosi albérletpiacon zajlik: az egekbe szökött árak mellett a csalásokkal és a zsarnokoskodó bérbeadókkal is meg kell küzdeniük a bérlőknek, ráadásul a szeptemberben keresgélő diákok aligha készültek fel ezekre a kihívásokra. A Napi Kommentárban kérdeztük a szakértőt, mire érdemes odafigyelni, ha új albérletet keresünk. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG