Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu
Karrier Megint a legjobb orvosokat keresik 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 14:54
Ismét díjazni fogják a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket, idén néhány technikai újdonsággal és egy újabb kísérő pályázattal indul az „Astellas-díj – Az év orvosa 2012” pályázat – jelentette be Dr. Markovich György, az Astellas Pharma Kft. ügyvezető igazgatója és egyben az Astellas-díj alapítója, valamint Dr. Oberfrank Ferenc, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) alelnöke.
Karrier Durván elszámolták az Erasmus költségvetését 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 11:58
Janusz Lewandowski szerint több milliárd euróra lenne szüksége az Erasmusnak, miközben a 2013-ig tartó hat éves időszakra mindössze 3,1 milliárd volt a program költségvetése. Más EU-s kezdeményezések is forráshiánnyal küzdenek.
Karrier Fejleszt a Henkel körösladányi gyárában 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 09:38
A körösladányi gyár területén infrastrukturális és ingatlanfejlesztés indult el. A beruházási költség jelentős részét eszközbeszerzésre és informatikai fejlesztésre fordítják.
Karrier Tovább folytatódik a bércsökkentési harc a Malév GH-nál 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 09:29
A Malév Ground Handling Zrt.-nél működő üzemi tanács szerint a társaság menedzsmentje annak ellenére, hogy jogerősen pert vesztett, továbbra sem egyeztet a folyamatban lévő bércsökkentésről. A vezérigazgató szerint erre nincs szükség: 30-50 ezer forint a tét.
Karrier A kétkeresős családmodellhez kell alakítani a munkaerőpiacot 
Privátbankár.hu | 2012. október 8. 12:44
Rugalmasabbá és családbaráttá kell tenni a munkaerőpiacot, és bővíteni kell a bölcsődék, óvodák kapacitását, a nők foglalkoztatottsága érdekében, mely a családok számára alapszükségletté vált - mondta Szalai Piroska, miniszteri biztos.
Karrier Kizsákmányolják a kelet-európai munkásokat 
Privátbankár.hu | 2012. október 8. 09:43
Kizsákmányolják Belgiumban a kelet-európai munkavállalókat, egy belga újság szerint. A Kelet-Európából érkező munkások közül sokan az építő- és a húsiparban dolgoznak, illetve takarítanak vagy fuvaroznak, sok kelet-európait vonzanak a belgiumi szinthez mérten alacsony, de a hazaihoz viszonyítva magas fizetések.
Karrier Hiába a bérplafon: milliós juttatások az állami cégvezetőknél 
Privátbankár.hu | 2012. október 8. 07:15
Tízmilliós jutalmakat fizettek ki állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselőinek az elmúlt hónapokban a vállalatok 2011-es eredményei alapján a Népszabadság által készített összeállítás szerint.
Karrier Szigorítanának: nehezebben mehetnénk Angliába 
Privátbankár.hu | 2012. október 7. 11:25
Az EU-tagállamokból érkezők szabad beutazásának felülvizsgálatát fontolgatja a kormányzó brit Konzervatív Párt - mondta vasárnap megjelent nyilatkozatában Theresa May brit belügyminiszter.
Karrier A pénzügyek oktatását sürgeti Simor András  
Privátbankár.hu | 2012. október 6. 12:48
Hosszú távú gondolkodást és összefogást sürgetett a lakossági pénzügyi szolgáltatásoknál a Magyar Nemzeti Bank elnöke a történelemtanárok 22. országos konferenciáján.
Karrier Rogán: az akciótervvel megmaradhat a foglalkoztatás szintje 
Privátbankár.hu | 2012. október 5. 17:56
A munkahelyvédelmi akcióterv 2013 legfontosabb intézkedése a kormányzat részéről annak érdekében, hogy Magyarországon megmaradjon a foglalkoztatás szintje - mondta Rogán Antal.
Karrier Tandíj? Dolgozd le! 
Privátbankár.hu | 2012. október 5. 13:29
A BKF hosszútávú diákmunkát kínál a hallgatóinak, amelyből törleszthetik a tandíjukat. Jól jön a segítség a diákoknak, mivel a BKF-n mindenki fizet tandíjat: az alapszakokért 234 és 348 ezer forint közötti összeget félévente. Jövőre lehet, hogy az összes gazdasági képzésen ez lesz a helyzet.
Karrier Az EU-ban már kaszáltak el a nyerőgépbetiltáshoz hasonló törvényt 
Privátbankár.hu | 2012. október 4. 16:03
Az EU-hoz fordult a játéktermek megszüntetése miatt az Euromat: annak megvizsgálását kérik, hogy a törvény megfelel-e az uniós szabályoknak. Lengyelországban már kaszált el az Európai Bíróság hasonló törvényt.
Karrier NGM: képtelenség, hogy 40 ezer embert érint a nyerőgépbetiltás 
Privátbankár.hu | 2012. október 3. 13:44
Az NGM szerint túlzott a Magyar Szerencsejáték Szövetség azon állítása, hogy 40 ezer embert kellene elküldeni a nyerőgépek betiltása nyomán. A minisztérium szerint a nyerőgépek tiltása elsősorban nem foglalkoztatási kérdés.
Karrier 40 ezer embert kell hétfőig elküldeni a nyerőgépek betiltása nyomán 
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 17:55
Az azonnal hatályba lépő parlamenti döntés nyomán, 1200 magyar vállalkozónak legkésőbb hétfőig negyvenezer embert kell elküldenie az állásából - mondja a Magyar Szerencsejáték Szövetség.
Karrier Szendrei Szabolcs lett a MasterCard Europe termékértékesítési vezetője 
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 12:18
Új pozícióba nevezte ki a MasterCard Europe Szendrei Szabolcsot, aki ez év szeptemberétől a bankkártya-társaság termékértékesítési vezetőjeként folytatja munkáját.
Karrier Vezércsere a Groupamánál 
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 16:24
Pierre Lefevre tíz éves pályafutását követően távozott a Groupamától, helyét Dominique Uzel veszi át a nemzetközi leányvállalatok irányításában.
Karrier Sztrájkba kezdhetnek a pozsonyi Volkswagen dolgozói 
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 15:59
Sztrájkkészültségben vannak hétfő reggel óta a Volkswagen Slovakia, a VW pozsonyi leányvállalatának dolgozói - közölte Zoroslav Smolinsky, a vállalat dolgozóinak szakszervezeti vezetője.
Karrier Munka Németországban: fiatal uniós szakembereket várnak  
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 15:47
A német munkaügyi hivatal meg akarja könnyíteni fiatal külföldi szakemberek németországi munkavállalását - jelentette be a hivatal hétfőn. Erre a célra a munkaügyi minisztérium évente 40 millió eurót szán.
Karrier Új ügyvezető igazgató a Nestlé élén 
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 13:46
2012 októberétől Mike Nixon tölti be a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatói pozícióját. A brit szakember 27 éve dolgozik a Nestlénél, ez idő alatt különböző országokban, több ágazatban számos pozíciót töltött be.
Karrier Ausztriában van a legkevesebb, Spanyolországban a legtöbb munkanélküli  
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 12:40
Nem változott a munkanélküliség augusztusban az előző hónaphoz képest az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte az EU statisztikai hivatala.
Karrier 500 munkavállalót bocsát el jövőre a Magyar Telekom 
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 09:47
A vállalat megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel az anyavállalatot érintő 2013. évi létszámleépítésről és egyéb költséghatékonysági intézkedésekről. A cég ezzel 2011-hez képest 5,6 százalékos költségcsökkentés akar elérni.
Karrier Apa mosdik, anya dolgozik 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 30. 11:59
A gyermekvállalás után munkába visszatérő nők elhelyezkedését segítő program indult Szegeden uniós támogatással; az anyadolgozik.hu elnevezésű projektben több mint hatvan nő vesz részt a Tudásklaszter Nonprofit Kft. szervezésében.
Karrier Most már biztos: kapunk pénzt, ha messze dolgozunk  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 29. 11:55
Lakhatási támogatást kap, aki a lakóhelyétől távol kap munkát és nyilvántartja a munkaügyi központ. A döntést kihirdették a Magyar Közlönyben.
Karrier Most kezdjen szakmát tanulni, jövőre már a duplájába kerül (Videó) 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 28. 16:42
Már nem érdemes tovább gondolkodni, most kell elkezdeni valamilyen szakmát tanulni, mert jövőre az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg létező 1300 szakma fele eltűnik.
Karrier Újabb személycserék a Mol-nál 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 28. 14:10
Személyi és szervezeti változásokat jelentett be októbertől a Mol. Például a Mol-csoport teljes magyarországi operatív működéséért felelős vezető újonnan létrehozott pozícióját Fasimon Sándor tölti be.
Karrier Unatkozó nyugdíjasok vagy dolgozó fiatalok? Egyre több magyar lakik Spanyolországban 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 28. 06:10
Az utóbbi egy évben százalékosan az észtek és a görögök után a magyarok körében nőtt leginkább Spanyolországban az EU-ból származó bevándorlók száma, 10,1 százalékkal. Annak ellenére, hogy ebben az országban a legmagasabb a munkanélküliség, Spanyolországot még így is szeretik az új hazát keresők, az országot durván sújtó válság ellenére is szépen gyarapodott a számuk.
Karrier 100 ezer forintos minimálbért akarnak a szakmai szervek  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 13:55
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) kezdeményezi a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását annak érdekében, hogy kezdődjenek tárgyalások a jövő évi bérek reálértékének megőrzését biztosító megállapodásokról.
Karrier Tízezrekkel kevesebbet kaphatnak a részösztöndíjasok februártól 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 10:03
A részösztöndíjas finanszírozási formát választó hallgatók a a képzésük költségeinek felét fizetik, de ebben a félévben még ugyanazokra a támogatásokra jogosultak, mint ösztöndíjas társaik, februártól ezeknek már csak a felét fogják kapni.
Karrier A Stadler 230 új munkahelyet teremt Szolnokon 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 26. 12:56
A Stadler új beruházásával jelenősen megnöveli a szolnoki kocsiszekrénygyártó kapacitását, a jelenlegi évi 220 kocsitest teljesítmény jövő évre 370-re emelkedik. A cégcsoport emellett Szolnokon építi ki az egész csoport forgóváz revízióért felelős kompetencia központját. A beruházás összesen 3,5 milliárd forintból valósul meg, és mintegy 230 új munkahelyet hoz létre.
Karrier Kaposváron bővít, Budapesten leépít a NABI autóbuszgyár 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 26. 11:17
Kaposvárra összpontosítja gyártási tevékenységét a NABI autóbuszgyár. A március elején újraindított somogy megyei egység már teljes kapacitáson üzemel, mintegy 200 főnek biztosít munkát. A budapesti acélvázas autóbuszokat gyártó üzem teljesítette az Egyesült Államok közlekedési vállalataitól kapott megrendeléseit, azonban a magyarországi autóbusz beszerzések még nem indultak el, így a termelés lassítására kényszerül. A gyártó tevékenység átstrukturálása 79 fővárosi munkahelyet érint.
Karrier Húsz embert küldenek el a Janssen-Cilag-tól 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 26. 09:52
Húsz alkalmazottat küld el a a belga Janssen-Cilag, amely innovatív gyógyszerek forgalmazásával és klinikai kutatásával foglalkozik. A cég közleményben azzal indokolja döntést, hogy az innovatív készítmények társadalombiztosítási támogatása Magyarországon nehezen tervezhetővé vált.
Karrier Eltűnnek a kínai milliárdosok? 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 18:06
A legvagyonosabb kínaiakat felsorakoztató úgynevezett Hurun-listából kiderül, hogy tavaly csökkent a dollármilliárdosok száma Kínában és a szupergazdagok átlagvagyona is kevesebb idén.
Karrier Kétezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Fejér megyében 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 11:39
Fejér megyében kétezerrel kevesebb volt az álláskeresők száma augusztusban, mint tavaly ilyenkor, ez átlagosan 9,3 százalékos csökkenést jelent. 2509 munkahelyet kínáltak, de ennek majdnem 70 százaléka támogatott állás, azon belül is elsősorban közmunka.
Karrier Százan repülnek a kapuvári húsgyárból 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 09:59
A 180 kölcsönzött munkavállaló közül 80 korábbi alkalmazottat visszavesz saját állományába az üzem, a többiekre azonban nem tart igényt. Az utóbbi hetekénél nagyobb, de a megszokottnál még mindig kisebb termeléssel indult ma újra a feldolgozás.
Karrier A kormány már számolja, hány közszolgára van szüksége  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 24. 09:50
Giró-Szász András szerint jelenleg is azt vizsgálják, hány közszolgára van szükség. Az IMF már végzett egy ilyen felmérést, szerintük az indokoltnál 40%-kal többen dolgoznak az államigazgatásban.
Karrier Több ezer ember repülhet a közigazgatásból 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 22. 16:51
Komoly karcsúsítás lesz a központi közigazgatásban, legalább 6-8 ezer embernek kötnek útilaput a talpa alá a minisztériumokban és a háttérintézményeknél.
Karrier Közmunkások alkalmazásával spórol Hódmezővásárhely? 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 21. 13:38
A város cáfol és azt állítja, hogy tíznél kevesebb embert bocsátottak csak el a közszférából és valótlanság, amit a nepszava.hu állít, hogy spórolásból közmunkásokra cserélik az alkalmazottakat.
Karrier Kevesebb lett a nyilvántartott álláskereső 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 19. 17:56
Augusztus végén csaknem 527 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon; júliushoz képest 0,1, az előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 4 százalékkal csökkent a számuk.
Karrier Jó üzlet-e a közmunka az államnak? 
Füstös Móni | 2012. szeptember 19. 12:34
A közmunkások a rájuk költött pénz harmadát kapták meg 2012-ben: egy közfoglalkoztatottra ugyanis 122 ezer forintot költ az állam, a közmunkások azonban csak 47 ezer forintot kapnak kézhez. Az állami költség kétharmada, a járulékokra, a közszolgáltatás megszervezésének költségeire és a foglalkoztatáshoz szükséges eszközökre megy el.
Karrier Ezt szeretjük tanulni: Top 10 OKJ-képzés 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 19. 10:10
A mérlegképes könyvelő képzés a legnépszerűbb az OKJ-s képzések között. Az első tíz képzés között hat pénzügyi-gazdasági témájú, de ezek mellett egyre népszerűbbek az olyan, termelői szektort kiszolgáló, gyakorlatorientált képzések is, mint például a különböző gépkezelői tanfolyamok. Az első tízbe került a szociális munkás képzés is.
Karrier Sok ember kap ma rossz hírt a komáromi Nokia-gyárban 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 19. 09:11
Szerdán jelenti be műszakkezdetekkor a cégvezetés a Nokia komáromi gyárában, hogy ki az a kétszáz ember, akit idei csoportos létszámleépítésének harmadik ütemében elküld a vállalkozástól.
Karrier 23 milliót ér a paralimpián szerzett arany 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 18. 16:53
A kormány döntése értelmében 23 milliót ér a londoni aranyérem, persze a cél az volt, hogy ne legyen kevesebb az összeg, mint a pekingi paralimpia 20 milliós aranya.
Karrier Újranyitják a mecseki uránbányát? 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 18. 13:31
A Mecsekben uránkutatási jogokkal rendelkező ausztrál cég szerint a bányák újranyitása 20-30 éven keresztül komoly bevételeket és megélhetést biztosítana a térségben.
Karrier 1,1 milliárd forintot kapnak az államosított kórházak dolgozói 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 18. 10:41
1,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány a januárban államosított kórházak dolgozóinak idei évi bérkompenzációjára - áll a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.
Karrier A magyar Erste-vezér nem igazol vissza a szerb jegybankhoz  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 16:37
Jelasity Radovánnak nincs szándékában távozni az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatói posztjáról - jelentette ki a bankcsoport bécsi szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére.
Karrier Hátrányos helyzetűek elhelyezkedését segítette egy uniós program 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 13:58
Nyolcvan hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű, tartósan munkanélküli a nyírbátori kistérségben élő ember képzését és munkába állítását támogatta az Európai Unió. A program keretében többek között betonelem-készítőnek, erdőművelőnek, kertésznek és parkgondozónak képezték a résztvevőket.
Karrier A KIM cáfol: nem küldenek el közszolgákat - legalább is úgy nem  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 13:37
A kormány nem tárgyalt erről a kérdésről - így kommentálta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztálya a Magyar Hírlap közszférában várható elbocsátásokról szóló hírét.
Karrier Többezer embert rúghatnak ki a közszférából 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 10:30
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálás várható a közigazgatásban: a létszámcsökkentés elsősorban a minisztériumi háttérintézményeket és a helyhatóságokat érintheti majd.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG