Karrier
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu
Karrier 3 milliárdból bontanak majd hűtőszekrényeket Devecseren  
Privátbankár.hu | 2012. július 19. 10:54
Hűtőszekrény bontásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül közel 3 milliárd forintos beruházással Devecserben - közölte Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester.
Karrier Ön többet keres 142 ezer forintnál?  
Privátbankár.hu | 2012. július 19. 09:11
Egy év alatt a közfoglalkoztatottak száma a négyszeresére nőtt - a bérek itt csökkentek, éppen ezért. Nemzetgazdasági szinten 142 700 forint az átlag nettó kereset, a szellemi foglalkoztatásúak majdnem kétszer annyit keresnek, mint a fizikai dolgozók.
Karrier Kevesebben kerestek állást júniusban 
Privátbankár.hu | 2012. július 18. 16:30
Júniusban több mint 524 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, amely az előző hónaphoz képest 1,9, 2011 júniusához viszonyítva pedig 5,2 százalékos csökkenést jelent. A legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van.
Karrier Tovább erősödik a kivándorlás: 200 ezer magyar lakik külföldön - legalább 
Eidenpenz József | 2012. július 18. 06:15
Az EU statisztikai hivatala új 2011-es adatsorokat tett közzé, amelyek hiányosak ugyan, de így is azt mutatják, hogy legalább kétszázezer magyar állampolgár lakik más EU-országokban, és számuk tavaly legalább 22 ezerrel nőtt. És ezek csak a hivatalos lakhellyel bejelentett személyek, aligha vannak közöttük az albérletben, kollégiumban lakók, az idénymunkások, a feketemunkások, a baby-sitterek.
Karrier Keveset fizet a főnök? Adjon neki ötleteket!  
Privátbankár.hu | 2012. július 17. 13:21
Százmillió eurós nagyságrendben érnek el megtakarítást német óriáscégek az alkalmazottaktól származó ötletek megvalósításával. Elsősorban Németországban befogadóak a vezetők az alkalmazottak ötleteire, amelyeket nagyon nagy pénzekkel hajlandóak jutalmazni.
Karrier Milliárdok, tudományos alapon: így kaszál egy elméleti fizikus (videó) 
Privátbankár.hu | 2012. július 17. 10:03
David Harding a Cambridge-i Egyetemen végzett elméleti fizikusként, tudását azonban inkább a piacok és befektetések világában hasznosította. A Winton Capital az egyik legsikeresebb hedge fund, a punk rockért rajongó tudós cége 29 milliárd dollárnyi vagyont kezel; a siker titka nem a befektetői intuíció, a háttérben kőkemény tudomány áll.
Karrier Parragh az akciótervről: új munkahelyek, GDP-növekedés jöhet 
Privátbankár.hu | 2012. július 16. 17:22
Parragh László elmondta: számításuk szerint a program végrehajtása éves szinten akár 0,8-1 százalékpontos GDP-növekedést hozhat, 1,3-1,7 millió munkavállalót érinthet kedvezően, és 150-200 ezer, de akár 300 ezer kis- és középvállalkozás is választhatja valamelyik kedvező adózási formát.
Karrier Demján-Rogán: a következő 2 év ne a bérvitákról szóljon 
Privátbankár.hu | 2012. július 13. 15:51
Demján Sándor szerint mielőbbi döntésre van szükség a kormány által meghirdetett, érdemi és hatékony munkahelyvédelmi tervről, hogy a kisvállalkozók mihamarabb érezhessék annak kedvező hatásait.
Karrier Egészségbiztosítás: új igazolással erősít a Signal  
Privátbankár.hu | 2012. július 13. 15:40
Június elsejétől Farkas Patrícia tölti be a Signal Biztosító Zrt egészségbiztosítási osztályvezetői pozícióját.
Karrier Elfogadták: jöhet a törvénybe foglalt hallgatói szerződés 
Privátbankár.hu | 2012. július 12. 16:22
Elfogadta az Országgyűlés a hallgatói szerződésekről szóló szabályokat a felsőoktatási törvény módosításával. A módosító indítvány tartalmilag megegyezik a korábbi kormányrendelettel. A rendeletet az Alkotmánybíróság a múlt héten formai okokra hivatkozva semmisítette meg.
Karrier Soha ennyi görög nem tengődött még állás nélkül 
Privátbankár.hu | 2012. július 12. 13:51
"Spanyol" szinten a görög munkanélküliség, egy éve a ráta még "csak" 16 százalék volt, most már 22 százalék felett van - soha nem volt még ennyi görög állás nélkül.
Karrier 8000 embert küld el a Peugeot 
Privátbankár.hu | 2012. július 12. 10:16
A növekvő veszteségek ellensúlyozására nyolcezer munkahelyet megszüntet, illetve bezár egy gyárat a franciaországi Aulnay-ban a PSA Peugeot Citroen.
Karrier Kétezer milliárdos támogatás: mégis kevesebb magyar dolgozott 
Privátbankár.hu | 2012. július 11. 16:25
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint 2004 és 2010 között romlott a foglalkoztatási ráta Magyarországon, holott ebben az időszakban mintegy 1 850 milliárd forint hazai és uniós forrás állt rendelkezésre. A támogatások ellenére nem csak a foglalkoztatási ráta romlott, de a regionális különbségek is fennmaradtak.
Karrier Drasztikusan megnőhet az euróövezeti munkanélküleik száma 
Privátbankár.hu | 2012. július 11. 15:00
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 4,5 millióval, csaknem 22 millióra nőhet a munkanélküliek száma az eurózónában a következő négy évben, ha a tagállamok nem hangolják össze növekedési terveiket.
Karrier Egyre kevesebb a banki alkalmazott 
Privátbankár.hu | 2012. július 10. 08:30
Idén is tovább folytatódott az alkalmazottak elbocsátása a magyarországi kereskedelmi bankoknál, az év első felében legalább 537 alkalmazott veszítette el állását, 2008 vége óta pedig már több mint tizedével csökkent a szektorban dolgozók száma - írja a Világgazdaság.
Karrier Pályakezdőknek dolgozott ki programot az NGM 
Privátbankár.hu | 2012. július 9. 14:59
Hárommilliárd forintos munkaerőpiaci programot indít a pályakezdő fiatalok álláshoz juttatása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az Első munkahely garancia elnevezésű programmal a tárca számításai szerint 3000-3500 pályakezdő állhat munkába.
Karrier Autóipari beruházással 150 új munkahely lesz Veszprémben 
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 15:22
A veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. 2,8 milliárdos beruházással kibővítette gyártóterületét, amivel százötven új munkahelyet hoz létre. Az autóipari cég az új gyártórészt pénteken avatta fel.
Karrier Nem nőtt az amerikai munkanélküliek száma 
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 15:07
Nőtt júniusban a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, de a munkanélküliségi ráta nem változott. Elemzők ugyanakkor nagyobb bővülésre számítottak.
Karrier Marad még a kánikula a jövő hét végéig 
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 11:39
A jövő hét végéig marad a szinte elviselhetetlen kánikula, ilyenkor a munka is nehezebb, de a törvény védi a munkavállalókat.
Karrier Dübörögnek a nyíregyházi gumisok 
Privátbankár.hu | 2012. július 6. 11:38
Várhatóan év végén indítja be a termelést új gumikeverék-gyártó üzemében a német ContiTech AG Nyíregyházán. A társaság 23 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert el a beruházásra az Új Széchenyi Tervből, a jelenlegi 180-as dolgozói létszám 25 fővel bővülhet a fejlesztéssel.
Karrier Sanofi: a leépítések a magyar leányt nem érintik 
Privátbankár.hu | 2012. július 5. 14:07
A Le Figaro című napilap forrásai szerint a francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön ezer - kétezer alkalmazottja elbocsátását jelenti be. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés. A társaság az utóbbi években már 4 ezer munkavállalójától vált meg.
Karrier Rendeletben nem lehet röghöz kötni - jön helyette a törvény? 
Privátbankár.hu | 2012. július 4. 11:02
Az Alkotmánybíróság döntése szerint alkotmányellenes a hallgatói szerződésre vonatkozó kormányrendelet. Az Ab formai okokra hivatkozva hozta meg döntését. Az Emmi a döntéssel kapcsolatban közölte, hogy módosítani fogják a felsőoktatásról szóló törvényt, valamint a hallgatói szerződést nem rendeletben, hanem törvényben fogják szabályozni.
Karrier Lemondott a Zsolnay vezérigazgatója 
Privátbankár.hu | 2012. július 4. 09:43
Lemondott a vezérigazgatói posztjáról a múlt hét elején Péterné Marosy Katalin, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, értesült a Dunántúli Napló.
Karrier Nagyot esett, de még így is elképesztő a spanyol munkanélküliség 
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 11:03
Júniusban 2,1 százalékkal, csaknem 99 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte kedden a munkaügyi minisztérium. Ez kétszer annyi, mint amire szakértők számítottak.
Karrier Hivatalba lépett a Világbank új elnöke 
Privátbankár.hu | 2012. július 3. 08:36
Elfoglalta hivatalát hétfőn a Világbank új elnöke, a koreai származású amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakember, akit Barack Obama amerikai elnök jelölése alapján áprilisban választottak meg az intézmény élére.
Karrier Történelmi csúcson a munkanélküliség az euróövezetben 
Privátbankár.hu | 2012. július 2. 11:43
Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség májusban a 17 tagú euróövezetben. Nagyjából 17,5 millióan vannak munka nélkül. Tovább nőtt az állástalanok száma Franciaországban és Spanyolországban. A háttérben a recesszióra készülő vállalatok leépítései és a gyengülő kereslet hatása állnak.
Karrier Holnaptól új napra ébredünk: itt a rugalmas munkaerőpiac 
Privátbankár.hu | 2012. június 30. 13:38
Hatályba lép vasárnap az új Munka törvénykönyve (Mt.), amely 1992-es elődjét váltja fel, és - a jogalkotói szándék szerint - rugalmasabbá teheti a magyar munkaerőpiacot.
Karrier 9 százalékos béremelést kapnak idén a Tesco dolgozói 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 16:51
A Tesco átlagosan 9,33 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak 2012-ben. A társaság szerint a legfontosabb szempont az volt, hogy az összes munkavállaló munkahelyét megtartsák, és a béren kívüli juttatások körét se kelljen szűkíteni.
Karrier Így alakul át a PricewaterhouseCoopers vezetése 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 16:05
Több vezetői posztot érintő személyi változást jelentett be a PwC Magyarország. A menedzsmentben július elsejétől esedékes változások összhangban vannak a cég 2010-ben meghirdetett stratégiájával, amelynek célja a PwC magyarországi piaci pozíciójának további erősítése, a hazai vállalatokkal kialakított kapcsolat fejlesztése, valamint az egyes üzletágak hangsúlyosabb támogatása - közölte a tanácsadó cég.
Karrier Jövőre kevesebb pénz fog jutni a felsőoktatásra 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 13:50
A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő évben 134 milliárd forintból gazdálkodhat a magyar felsőoktatás az idei 157 milliárd forinttal szemben. A kormány szeptember végéig várhatóan döntésre fog jutni a felsőoktatási intézményhálózat átalakításával kapcsolatban - mondta el a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár.
Karrier Kevesebbet pihenhetnek a magyarok, mint a legtöbb szomszéd 
Privátbankár.hu | 2012. június 29. 10:45
Habár idén a korábbi évekhez képest sokkal több hosszú hétvégének örülhetnek a magyar munkavállalók, éves szinten kevesebb a törvényben meghatározott munkaszünetet jelentő ünnepnap hazánkban, mint a régió többi országában – mutat rá az Accace hat közép-kelet-európai országban végzett felmérése. A kutatás több, szabadsággal kapcsolatos érdekességre is rávilágított a régiónkban.
Karrier Meglepetés: a vártnál jobb lett a munkanélküliségi ráta 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 11:15
Elemzői vélemények szerint a vártnál jobb lett a 2012. március-májusi időszak 11,2 százalékos munkanélküliségi rátája. A várakozásoknál kedvezőbb adat nagyrészt a közfoglalkoztatásnak köszönhető. A nyári hónapokban a ráta további csökkenését valószínűsítik az elemzők.
Karrier Emelkedő munkanélküliség: 20 ezerrel több az állástalan 
Privátbankár.hu | 2012. június 28. 09:00
Március–májusban a foglalkoztatottak létszáma 3 millió 849 ezer fő volt, 63 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A férfiak és a nők munkaerő-piaci pozíciója közel azonos mértékben javult. A vizsgált időszakban a munkanélküliek létszáma 485 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
Karrier Háromból két elbocsátott nokiás magyar állampolgár 
Privátbankár.hu | 2012. június 27. 16:11
A Nokia komáromi gyárából kedden elbocsátott 900 emberből 609 magyar állampolgár - tájékoztatta a megyei munkaügyi központ vezetője szerdán az MTI-t. Az elküldött dolgozók több mint harmada Komárom-Esztergom megyei.
Karrier Olimpiai aranyérem: mennyi is az annyi? 
Privátbankár.hu | 2012. június 27. 13:38
A londoni aranyérem az olimpiák eddigi történetének legnagyobb és legnehezebb medálja lesz. Értéke 706 dollárra rúg, azaz nagyjából 160 000 forint. Az érem túlnyomórészt ezüstből készül, aranytartalma mindössze 1,5 százalék. A magyar sportolók egy jó olimpiai szereplés esetén állami pénzjutalmat is kapnak.
Karrier A Széchenyi István Egyetem-Rába duó nyerő lehet 
Privátbankár.hu | 2012. június 27. 13:30
A műszaki szakmai életpályát hosszú távra megalapozó duális képzési rendszer speciális modelljének kiépítéséről és működtetéséről állapodott meg a Széchenyi István Egyetem és a Rába Járműipari holding. Az ősszel induló duális képzés előnye, hogy a hallgatók tanulmányi idejük több mint felét a Rábánál töltik el, így közelebb hozva a egymáshoz az elméletet és a gyakorlatot a felsőfokú képzésben.
Karrier Mr. Euró lett az új görög pénzügyminiszter - örülhetnek a piacok? 
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 14:28
Az elismert görög közgazdász, Jannisz Szturnarasz követi a pénzügyminiszteri székben az egészségi állapota miatt rekordgyorsasággal lemondani kényszerült Vasziliosz Rapanoszt. Szturnarasz elismert közgazdász, a görög euró mellett bábáskodott, a strukturális reformok elkötelezett híveként ismerik - ez jó üzenet a piacoknak.
Karrier Felsőoktatás: plusz 5000 állami hely, de nem a közgazdászoknak, jogászoknak  
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 14:28
Ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal a szeptemberben induló tanévben - jelentette be Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Karrier Pataky: az új Mt. elveszi a dolgozók megbecsültségét  
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 13:19
Magyarországon mintegy félmillió új munkahelyre lenne szükség a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint ahhoz, hogy a foglalkoztatotti ráta elérje az európai uniós átlagot.
Karrier Újabb esély az 50 feletti munkakeresőknek  
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 13:10
„Munkatárs-közvetítő 50+” néven online munkaközvetítőt indított a Nagy Generáció Egyesület. A részletesen kereshető adatbázisban a fizetős és az önkéntes munkát kínálók és keresők is egymásra találhatnak. Az EU-ban az alacsony születési szám miatt fontos, hogy a munkaképes idősek minél tovább dolgozhassanak. Az Európai Bizottság több kutatásban igazolta, hogy az idősebbek továbbfoglalkoztatása nem rontja a fiatalok munkavállalási esélyeit.
Karrier 900 embernek mond fel a Nokia Komáromban  
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 10:39
Kedden 900 dolgozójával közli a Nokia komáromi gyárában a munkaviszonyuk megszűnését. Az intézkedés a korábban bejelentett 2 ezer 300 fős leépítés második hulláma - mondta el a munkavállalói érdekképviselet vezetője, a gyár üzemi tanácsának elnöke az MTI-nek.
Karrier Új vezetővel kacsintgat Cseh- és Lengyelország felé a Netrisk  
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 10:15
Itthoni termékpalettája bővítése mellett a lengyel és cseh piacon is tovább erősítene a Netrisk.
Karrier Hiányszakmák: mérnököt és informatikust keresnek a cégek 
Privátbankár.hu | 2012. június 26. 08:33
Mérnököt, informatikai szakembert, könyvelőt kerestek leginkább a vállalatok az elmúlt fél évben, de sok volt a betöltetlen állás az ügyfélszolgálati, kereskedelmi területeken is. A válság időszakában egyre több gyakornokot alkalmaznak a cégek, mellyel jelentős összegeket tudnak megspórolni.
Karrier Mi leszel, ha nagy leszel? Romkocsmákban merengő diplomásokról beszélt Orbán 
Privátbankár.hu | 2012. június 25. 16:35
A tudás földjének nevezte Magyarországot hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, aki az LMP frakcióvezetőjének azonnali kérdésére adott válaszában azt mondta: a kormány célja, hogy a magyar oktatási rendszer hasznosítható tudással rendelkező embereket bocsásson ki, ugyanis "a romkocsmák félhomályában merengő, állástalan diplomásokkal ma Dunát lehet rekeszteni, de ez sem nekik nem jó, sem az országnak".
Karrier Több mint öt és fél milliárd forint megy a bérkompenzációra - itt a lista 
Privátbankár.hu | 2012. június 25. 12:28
Összesen 5,6 milliárd forint bérkompenzációs támogatást nyújt több mint 124 ezer munkavállalónak a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca áprilisban hirdetett pályázatot a munkabérek nettó értékének idei megőrzéséhez nyújtható bérkompenzációs támogatásra.
Karrier Hiba volt korlátozás nélkül beengedni a kelet-európai munkavállalókat? 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 14:12
Hibát követett el az előző munkáspárti brit kormány, amikor a 2004-es EU-bővítés után nem korlátozta a kelet-európai uniós tagállamokból érkező munkavállalók nagy-britanniai betelepülését - mondta pénteken a brit baloldal legnagyobb parlamenti pártjának jelenlegi vezetője. A várt számú bevándorlónak azóta többszöröse érkezett.
Karrier A forgóajtó a korrupció melegágya lehet? 
Privátbankár.hu | 2012. június 21. 12:21
A forgóajtó jelenség, azaz amikor közhivatalnokok magánszektorban vagy üzletemberek a közigazgatásban folytatják karrierjüket, kellő szabályozás híján hivatallal való visszaélések, nyerészkedés és illetéktelen befolyásolás táptalaja lehet - derül ki a Transparency International Magyarország legutóbbi tanulmányából.
Karrier Marad nyolc százalék a Diákhitel kamata 
Privátbankár.hu | 2012. június 20. 16:30
A bizonytalan pénzpiaci környezet ellenére is változatlan rekordalacsony szinten, évi nyolc százalékon marad a szabad felhasználású Diákhitel kamata idén július 1-je és december 31-e között – írja a Diákhitel Központ.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG