5p
Két német kutatóintézet szerint az idősebbek munkateljesítménye a nyugdíjkorhatár felé közeledve nem romlik, inkább átalakul. A szakmai és élettapasztalat alkalmasabbá teszi őket csoportmunkára és bonyolultabb feladatok megoldására, míg a fiatalok gyorsaságban tarolnak. Senkit sem kellene leírni, csak oda kell figyelni, kinek milyen munkát érdemes végeznie.
Image credit: lisafx / 123RF Stock Photo

Az általános feltételezés az, hogy az idősödő emberek teljesítménye a munkában egyre csökken, hiszen testileg egyre kevésbé lesznek egészségesek és frissek, valamint lassabbak, mint a fiatalabbak – írta a német Max-Planck Intézet weboldalán.

Már 55 és 64 éves kor között sokan nyugdíjba vonulnak Németországban, ez is erősíti a feltételezést, hogy nem képesek lépést tartani. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy a hetvenes évek elején az idősebbek részvétele a munkaerőpiacon még 80 százalék körüli volt.

Csak később csökkent 60 százalékra a 90-es évek közepe körül, a strukturális munkaerő-piaci problémák miatt. Az Agenda 2010 nevű németországi munkaerőpiaci reformok hatására azonban az idősebbek részvétele a munkaerő-piacon megint magasra emelkedett, a teljes lakosság átlaga közelébe.

Nincs rá bizonyíték

(Strukturális munkanélküliség az, amikor van szabad munkaerő, van szabad munkahely is, de a dolgozók nem felelnek meg a követelményeknek. Például van bányász és szövőnő, de mérnökre, informatikusra és nővérekre lenne szükség. Átképzéssel lehet rajta javítani, de az idősek ebben sokszor már nem tudnak vagy akarnak részt venni – a szerk.)

A korai nyugdíjazások, nyugdíjba vonulási döntések, az ehhez adott állami segítség, kedvezmények mind-mind azon a feltételezésen nyugszanak, hogy a nyugdíj felé közelítők termelékenysége romlik. Ezt azonban semmiféle empirikus (gyakorlati megfigyelésen alapuló) tapasztalat nem támasztja alá – írja a kutatóintézet.

Feljebb tolódik a határ

A pszichológiai és kognitív (gondolkodási) képességek már 20-30 év között elérik csúcsukat, és attól kezdve fokozatosan romlanak – állítják. Viszont egyre nő a dolgozó szakmai tapasztalata és általános élettapasztalata.

Így attól függ minden, hogy az adott munkahelyen ezeket a tapasztalatokat hatékonyan fel lehet-e használni. Egy bizonyos kor után egyébként, a fizikai állapot romlásával, mindenképpen bekövetkezik teljesítmény-csökkenés, de hogy kinél mikor, az változó. Nemcsak a várható életkor, hanem a várható egészséges életszakasz határa is egyre feljebb tolódik.

Kerülik a durva hibákat

A Max-Planck Intézet két helyszíni kutatást végzett, az egyiket egy tehergépkocsi-összeszerelő üzemben, a másikat egy pénzügyi szolgáltatónál, mindkét helyen idősebbek és fiatalabbak is dolgoztak együtt. Az üzemben az elkövetett hibák számát figyelték, a szolgáltatónál az elvégzett feladatok számát (team-enként), több mint két éven keresztül.

A kutatók nem találtak arra vonatkozó bizonyítékot, hogy 65 éves korig a termelékenység csökkent volna. Sőt, a szerelőüzemben még emelkedett is valamelyest a hatékonyság eddig a korhatárig. Ugyan az idősebbek több hibát követtek el, mint a fiatalok, de kevésbé súlyosakat, költségeseket.

A tapasztalat nagy előny

Ezt a tapasztalat számlájára írják, ami különösen nehéz szituációkban lehet fontos. Összességében a következtetésük, hogy a tapasztalati faktor kiegyenlíti a korral fellépő hátrányokat.

Egy másik esettanulmány, amelyet a Munich Center for the Economics of Aging (MEA) készített, hasonlóképp arra jutott, hogy 20 és 65 éves kor között nemigen van különbség a termelékenységben. De attól is függ, hogy milyen jellegű tevékenységekről van szó.

Nem kéne képezni magad?

Mi lesz velünk 50 felett?

Meddig dolgozhatunk valójában? Válság idején nehezebben, gazdasági fellendülésben könnyebben találnak munkát a nyugdíj felé közeledő dolgozók egy másik tanulmány szerint, erről tegnap itt írtunk.

Az apróbb, rutinjellegű műveleteknél csökken az idősek teljesítménye. A komplikált folyamatokon dolgozó csoportmunkában viszont emelkedik. A komplex és nehéz esetek kezelésében szerzett tapasztalat azonban csak egyes fajta munkáknál hasznosítható jól.

A hosszabb várható életkorral nyert idő egy részét sokan produktív munkával tudják majd eltölteni – mondják a kutatók. De mindenkinek magának kell végiggondolnia, hogy a mostani tevékenységét végezheti-e később, későbbi nyugdíjba vonulás esetén is. Nincs-e szüksége váltásra és ehhez új ismeretek elsajátítására.

Képességeiknek megfelelően

De ezeket a kérdéseket a gyorsan változó világban, a száguldó technológiai fejlődés miatt amúgy is mindenkinek fel kell tennie magának időről időre. A cégeknek pedig arra kell figyelni, hogy mindenkit olyan munkakörbe helyezzenek, ahol a korral járó előnyös tulajdonságait is ki tudja használni.

Forrás (német nyelven): Munich Center for the Economics of Aging (MEA) és Max-Planck-Institut für Sozialrecht und Sozialpolitik

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG