10p
KKV

A gyorsuló infláció miatt tavaly november óta drasztikusan emelkednek a kamatok. Utánajártunk, hogy ebben a helyzetben milyen ajánlatokkal várják a cégeket a bankok, milyen kedvezményes és milyen piaci kamatozású forrásokat kínálnak, milyen célra és kinek. S megnéztük azt is, mit tehet az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely a kamatemelkedések miatt nehéz helyzetbe került, illetve kerülhet.

Nagyot változott a világ az elmúlt közel egy évben. Míg 2021-et 2,7 százalékos éves inflációval nyitottuk – ekkora volt az előző év azonos időszakához viszonyított fogyasztóiár-index januárban, hajszálra ugyanannyi, mint az azt megelőző két hónapban, 2020 novemberében és decemberében –, addig alig három hónappal később már csaknem kétszer magasabb értékről számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A 2022. áprilisi éves infláció 5,1 százalék lett. S miután ez az adat megismétlődött májusban is, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) döntött: kamatemelésekkel próbálja megfékezni a pénzromlást.

Rég nem látott kamatemelés

Ennek megfelelően tavaly júniusban el is indult a monetáris szigorítási ciklus, aminek eredményeként azóta a jegybanki alapkamat minden hónapban feljebb ment, s február végén már 3,4 százalékon állt, szemben a 2021. júniusi 0,6-tal. Még magasabbra, március elejére egészen 5,85 százalékra hágott az MNB egyhetes betétének a kamata. Márpedig a gazdaság szereplőinek ez utóbbi szint az érdekesebb, hiszen tavaly novemberben a jegybank ezt az eszközt nevezte meg irányadónak, szemben az addig e szerepben tetszelgő alapkamattal. Ez azt jelenti, hogy jelenleg a kereskedelmi bankok az egyhetes betéti kamat alapján határozzák meg például azt is, mennyit számítanak fel a hiteleik után. Tekintve, hogy ezen irányadó ráta tavaly júniustól csaknem a tízszeresére (!) ugrott, túlzás nélkül lehet állítani, hogy a kamatok terén is óriásit fordult a világ. S az idén februárban már 8,3 százalékra, azaz 15 éves csúcsra felfutott infláció láttán biztos, a kamatemelkedéseknek még koránt sincs vége (ezt az MNB kilátásba is helyezte - a szerk.). A helyzet mindenkit érzékenyen érint, akinek változó kamatozású bankhitel-tartozása van, vagy éppen most kényszerül kölcsönfelvételre.

A gazdasági szereplők közül laptársunk, a Piac és Profit a vállalatokra, azon belül is kiemelten a lap célcsoportjának számító kkv-kra fókuszált. Február közepén kifaggatta hát a hazai kereskedelmi bankokat, hogy a jelentősen megváltozott kamatkörnyezetben milyen ajánlatokkal várják a cégeket, s hogy milyen kedvezményes és milyen piaci kamatozású forrásokat kínálnak, milyen célra és kinek? Végül azon vállalkozásoknak is próbált fogódzót szerezni, amelyek a kamatemelkedések miatt nehéz helyzetbe kerültek, vagy előreláthatóan kerülhetnek.

E körkép elején le kell szögeznünk, bár azzal, hogy az MNB kivezette a Növekedési Hitel Programot (NHP), és kétségtelenül szűkült a refinanszírozott hitelek köre, továbbra is vannak kedvező refinanszírozott termékek – ahogy azt a lap érdeklődésére többek között a Raiffeisen Banknál kiemelték.

Hitel, de mennyiért?

A hazai kereskedelmi bankok a beruházási, forgóeszköz- és folyószámlahitelek széles kínálatával várják a vállalati, vállalkozói ügyfeleiket. Ezen belül például a K&H Bank a beruházásra és üzletfejlesztésre használható konstrukciókkal, a vállalkozások likviditási szükségleteihez igazodó megoldásokkal szolgálja ki a cégeket, miközben lízingfinanszírozást is biztosít. Mivel a belga KBC magyarországi leányvállalatánál dolgozóknak fontos, hogy a hozzájuk forduló vállalkozások az igényeiknek megfelelő konstrukciót találják meg, a tájékozódásban finanszírozási e-book kiadványukkal is segítik a kkv-ügyfeleiket.

A bankok folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, és azoknak megfelelően bővítik a termékkörüket. Fotó: Depositphotos
A bankok folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, és azoknak megfelelően bővítik a termékkörüket. Fotó: Depositphotos

A CIB Banknál a Széchenyi Kártya Program GO! termékek a legkeresettebbek, s e hitelintézet várakozása szerint az elmúlt évhez hasonlóan az idén is ezek a hiteltípusok maradnak a legnépszerűbbek. Ezek széleskörűen felhasználhatók, kedvezményes, a futamidő végéig fix kamattal igényelhetők, miközben akár 90 százalékos intézményi garanciavállalás is kapcsolódik hozzájuk. Fontosak az Exim kedvezményes kamatozású termékei is a vállalati kör finanszírozásában. Az Exportélénkítő Program, a Jövő Exportőrei Program és a KKV Fordulat nevű beruházási hitel export- vagy beszállítóiexport-ügyletek finanszírozására, tárgyieszköz-beruházásra, zöld beruházásra és likviditás finanszírozására is felhasználható.

Széchenyi Kártya Program GO!

• A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! szabad felhasználású hitel, a vállalat napi működéséhez kapcsolódó valamennyi kiadás finanszírozására vagy akár meglévő hitel kiváltására is fordítható. 

• A Széchenyi Likviditási Hitel GO! szabad felhasználású forgóeszközhitel, mely forgóeszköz beszerzésére, a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére vagy akár meglévő hitel kiváltására is alkalmas.

• A Széchenyi Beruházási Hitel GO! beruházási célok megvalósítására, illetve ahhoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére lehet jó.

• A Széchenyi Lízing GO! felhasználható agrárcélú és nem agrárcélú lízingügyletek, így például új vagy használt kis- és nagyhaszon-gépjármű, gép és berendezés finanszírozásához.

A Széchenyi GO! és az Exim-termékek előnye, hogy az emelkedő kamatkörnyezetben továbbra is fix finanszírozást biztosítanak, a törlesztőrészletek kiszámíthatósága mellett kedvező árakat és több terméknél egyéb előnyöket is jelentenek az ügyfeleknek – emelték ki lapunknak a Takarékbanknál, ahol személyre szabott ajánlatokkal várják a finanszírozásra váró cégeket. Ugyanakkor a Budapest Bankkal és az MKB Bankkal 2023 májusáig egyesülő hitelintézetnél azt is fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a „zöld” finanszírozás nemcsak a lakossági hitelezésben jelenthet kedvezményeket a hitelfelvételkor, hanem a vállalati szegmensben is egyre jelentősebb súlyt képvisel.

A CIB-hez hasonlóan a Raiffeisennél is a Széchenyi GO! termékek a legnépszerűbbek. Ezeket elsősorban mikro- és kisvállalkozások veszik igénybe, de a feltételeknek megfelelő nagyobb kkv-k is keresik, mivel azok alkalmasak forgóeszköz-finanszírozási és beruházási hitelcélokra egyaránt. A nagyobb vállalati ügyfelek vagy a refinanszírozott konstrukciók feltételeit nem teljesítő vállalatok/hitelek esetén azonban magasabb kamatköltséggel kell számolni mind a változó kamatozású hitelek esetén (a referenciakamat megemelkedése miatt), mind pedig a fix kamatozású hitelek esetén.

A fix a sláger

Az emelkedő kamatszint miatt az UniCredit Bankban most azért keresik a vállalkozások leginkább a fix kamatozású beruházási hiteleket, mert a saját forrású kölcsönök már nem minden esetben kínálnak annyira kedvező kamatot a számukra. E hitelintézetnél ennek tudják be a támogatott, refinanszírozott hitelek iránt tapasztalt, igen erős keresletet. Azokon belül is mindenekelőtt továbbra is a Széchenyi Kártya Újraindítási Program termékei népszerűek. Jelenleg ezeket már nemcsak a kisvállalkozások, hanem a középvállalatok is egyre többször igénylik, így e bank munkatársai gyakran találkoznak az eddig megszokottnál magasabb összegű hiteligényekkel is a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitel konstrukció keretében. Az Exim Jövő Exportőrei konstrukció a kkv-k mellett a nagyvállalatok számára is elérhető, sőt zöld hitelcélok esetén még kedvezőbb, fix kamattal ajánlható az UniCredit ügyfeleinek.

Bár az elmúlt időszakban nagyban befolyásolta a vállalkozások válságtűrő képességét az, hogy hozzáférhettek-e az államilag támogatott hitelkonstrukciókhoz, hosszabb távon egyre keresettebbé válhatnak a piaci kamatozású hitelek. Például az OTP Csoportnál – legyen szó átmeneti fizetési nehézségek kezeléséről vagy egy vállalkozás versenyképességét javító fejlesztésekről – a saját forrású hitelek is nagyobb hangsúlyt kapnak ebben az évben. A vállalati hitelezési folyamat digitális fejlesztései pedig még kényelmesebbé tehetik a pénzügyek intézését.

A Takarékbanknál is azt emelték ki, hogy a kedvezményes kamatozású hitelek mellett a piaci árazású termékeik is felhasználhatóak likviditást segítő és beruházási célokra, valamint forgóeszköz-finanszírozásra. A kedvezményes programok nagyobb része a kkv-k számára érhető el, de a bank – mint azt az érdeklődésünkre külön hangsúlyozták – egyedi megoldásaival nagyvállalatok számára is biztosít lehetőségeket.

Folyt. köv.

A CIB-nél arra mutattak rá, hogy a piaci várakozások szerint a kamatemelkedési ciklus folytatódik, ebből kifolyólag a hitelkamat-szintek további emelkedése várható. Emiatt folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, és azoknak megfelelően bővítik a termékkörüket. Jelenleg az agrárszektorban igénybe vehető, kedvező kamatozású hiteltermékeken dolgoznak.

Az OTP Banknál arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a jegybank tavaly júniusban megkezdett kamatemelési ciklusa megfordította a banki marzsok csökkenésének elmúlt éveket jellemző trendjét is, ha a GDP és a bérek növekedése továbbra sem lassul – miközben a kamatemelések messze nem túlzóak –, akkor ez a folyamat nem veszélyezteti a vállalkozások adósságtörlesztő képességét. Nagyon nehéz belátni az inflációs nyomás mértékét és hosszát, illetve a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív kihatásait, de az OTP Bank szakértői azt gondolják, hogy a kockázati költségek alacsony szintjének megtartása és a hitelkereslet további növekedése reális cél lehet az idei évben is.

Variációk a súlyosbodó kamatterhek kezelésére

Némileg árnyaltabban fogalmaztak a Takarékbanknál. Szerintük a kamatok emelkedése – jelenleg az alapkamat szintje többszöröse, mint a járvány előtti időszakban volt – és a moratóriumból kilépő ügyfelek újrainduló fizetési kötelezettsége miatt a vártnál nagyobb adósságszolgálat nehezedik egyes ügyfelekre. E hitelintézet ügyfelei szükség esetén többféle fizetéskönnyítő megoldást igényelhetnek, amelyek átmenetileg vagy hosszabb távon is segítséget nyújthatnak a nehéz helyzetben. Ehhez nem feltétlenül szükséges kiegészítő fedezet bevonása, és a konstrukciók magasabb költségek nélkül, gyorsított folyamatban is igényelhetőek.

A kedvezményes kamatozású megoldások is alkalmasak arra, hogy a kamatemelkedések hatására nehéz helyzetbe került vállalkozásokon segítsenek. Az UniCredit, az OTP és a K&H is azt javasolja az ügyfeleinek, hogy ha beüt a baj, mindenképpen keressék meg a banki kapcsolattartójukat. Ha ugyanis a termékfeltételek megengedik, a piaci hitelüket ki tudják váltani a kedvező fix kamatozású támogatott konstrukciók valamelyikére. A kamatemelkedés hatásait a CIB is a kedvezményes hiteltermékei kínálatával ellensúlyozza, hogy megtalálja minden ügyfele igényére a megfelelő megoldást. Ezekkel a kedvezményes termékekkel – jogosultság esetén – kiválthatók a korábban felvett hitelek, illetve amennyiben a meglévő hiteltermék engedi, a futamidő hosszabbítása is segítséget jelenthet.

Hosszabb távon egyre keresettebbé válhatnak a piaci kamatozású hitelek. Fotó: Depositphotos
Hosszabb távon egyre keresettebbé válhatnak a piaci kamatozású hitelek. Fotó: Depositphotos

A Raiffeisennél az elmúlt években, különösen a hosszabb futamidejű beruházási hitelek esetén, magas arányban fix kamatozás mellett folyósították az új hiteleket, főképpen a kisebb vállalatok körében. A bankban azt is elmondták: ezeknél nem kell számolni a futamidő alatt emelkedő kamatokkal, így a saját portfólióján belül egyelőre nem tapasztalja azt, hogy a kamatemelkedés miatt nehéz helyzetbe kerültek volna vállalkozások. Ők továbbra is a rögzített kamatozás megfontolását javasolják – különösen a hosszabb futamidők esetén –, annak ellenére, hogy a fix kamatozású hitelek költsége megemelkedett.

Ehhez csatlakozott az Erste Bank is, amely immár sokadszorra hívja fel a figyelmet a fix kamatozású hitelekre, azokra, amelyek kamatai a hitel teljes futamideje alatt változatlanok maradnak. Ez nagy előny, különösen most, amikor a kamatok ilyen mértékben emelkednek.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG