3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Már az állampapír-befektetésekkel szemben is jó alternatíva lehet, ráadásul adóelkerülést is lehetővé tesz a stabilitás megtakarítási számla.

Az elmúlt negyedévben 4,8 milliárd forintot helyeztek el a stabilitás megtakarítási számlákra (SMSZ). A NAV adatai szerint a számlákon átlagosan ötvenmillió forint landolt, ami a másfél éve indult program egyik legalacsonyabb negyedéves aránya. Az idei első negyedévben még 98 ilyen számlát nyitottak, ezekre 7,1 milliárd forintot utaltak haza a legalizálni kívánó adókerülők. Ekkor még 72 millió forint volt az átlagos negyedéves számlaösszeg - írja a Magyar Nemzet.

Az SMSZ nyolc magyarországi pénzintézetnél - OTP, FHB, UniCredit Bank, Raiffeisen Bank, MKB, Erste Bank, Gránit Bank, K&H - érhető el, a második negyedévben ugyanakkor csak hat bank számláira érkezett befizetés.

Karagich István

Legalizált adóelkerülés

A július elsejétől érvényes jogszabályok szerint egy éven belül húsz-, míg egy év után már csak tízszázalékos adó megfizetése után felvehető a pénz, ami onnantól legális jövedelemnek minősül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jóval alacsonyabb adókulccsal veheti ki a pénzét az, aki azt eddig éveken át eltitkolta vagy frissen megkereste, de nem adózott utána, mint aki a legális megtakarítási formák egyikében tartotta - mondta a lapnak Karagich István, a BloChamps Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője.

A privátbanki szakértő szerint, ha valaki állampapírba fekteti a pénzét, az elért hozam után 16 százalékos személyi jövedelemadót, a többi megtakarítási formánál - bankbetétnél, kötvénynél, részvénynél és vegyes portfóliójú befektetési alapnál - pedig további hatszázalékos egészségügyi hozzájárulást is meg kell fizetnie az államnak. Karagich szerint ráadásul ebben a formában a SMSZ program már alig bír az adóamnesztiák jellegzetességével. Úgy tűnik az elmúlt két év alapján, hogy a kormány hosszú távon számít az SMSZ-re, vagyis ezzel a konstrukció a magyar adórendszer része lesz, az adóamnesztiák ideiglenes és határidőkhöz kötött rendszerével szemben.

Megásták a TBSZ sírját?

Korábbi cikkünkben a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója az új SMSZ kiszámíthatóságát elismerte, hiszen az új szabályozással a befektetők hosszú távon tervezhető instrumentummal számolhatnak pénzük allokálásakor, ám a megoldás morális vetülete már kérdéses, s az is gond, hogy a konstrukció az új feltételekkel számottevően beszűkíti a piacon elérhető, hasonlóan jelentős adókedvezménnyel kecsegtető és az adózott pénzek megtakarítására szolgáló konstrukció, a TBSZ vonzerejét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30650 30410 30750 +1,06% 0 0 5 097 005 610 HUF 2025-10-20 17:06:46
MOL 2770 2750 2786 +0,95% 0 0 799 253 666 HUF 2025-10-20 17:13:17
MTELEKOM 1772 1762 1796 -0,78% 0 0 611 543 804 HUF 2025-10-20 17:05:10
RICHTER 10350 10230 10420 -0,10% 0 0 1 564 503 240 HUF 2025-10-20 17:14:32
OPUS 545 538 559 -2,50% 0 0 194 136 474 HUF 2025-10-20 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
Állampapír / Kötvény Aggódnak a brit befektetők: régen látott magasságba szökött e mutató
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 15:05
Kedden a hosszú lejáratú brit államadósság hozama csaknem három évtizedes csúcsra emelkedett, elsősorban a brit államháztartás állapotával kapcsolatban kiújult piaci aggályok és az általános globális hozamemelkedés miatt.
Állampapír / Kötvény Elkapkodták a tízéves állampapírokat
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:52
A meghirdetett mennyiségnél 35,0 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70,0 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vegyesen változó hozamokkal.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 24. 12:51
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Újabb lépés az eladósodás terén
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:45
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG