1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Spanyolországnak úgy kellene tekintenie kötényhozamai emelkedését, mint jelzést arra, hogy adósságválsága gyökereit kezelje, ne pedig az Európai Központi Bankra nézegessen segítségért, kötvényei vásárlását várva - jelentette ki Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke, az EKB Kormányzótanácsának tagja.

A németek mindig érzékenyen reagálnak, ha felmerül, hogy valakit közös forrásból kell kisegíteni - ami nem véletlen, tekintve hogy ilyenkor rendszerint a zsebükbe kell nyúlniuk.  Weidmann most elmondta: az EKB egyetlen politikacsinálója sem támogatja, hogy a bank kötvényvásárlási tervét a szuverén kötvények kamatalakításának elősegítésére használja. Mint mondta, kollégája, Benoit Coeure múltkori nyilatkozata pusztán ténymegállapítás volt arra, hogy a kötvényvásárlási program létezik. Weidmann ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az EKB-nak ez a programja még nem ért véget.

Van egy eszköz...

Benoit Coeure, az EKB Igazgatóságának tagja a bank rendelkezésére álló beavatkozási eszközökre hívta fel egy hete a Spanyolországot szorongató tőkepiacok figyelmét. "Van egy intervenciós eszközünk, az SMP kötvényvásárlási program, amit mostanában ugyan nem használtunk, de létezik" - mondta a múlt szerdán Benoit Coeure Párizsban.

Az EKB az elmúlt hetekben tartózkodott euróövezeti szuverén kötvények vásárlásától a másodpiacon, 2010 májusa óta azonban a hozamok alacsonyan tartása érdekében több mint 200 milliárd euró értékben vásárolt görög, ír, portugál, spanyol és olasz államkötvényeket.

Élet 6 százalék fölött

A spanyol államkötvények hozamát a piacok a múlt hét óta hat százalék fölé, a negyedik legnagyobb euróövezeti nemzetgazdaság által hosszabb távon nem finanszírozható szintre nyomták fel.

Az EKB két alkalommal, tavaly decemberben és az idén februárban hosszú lejáratú refinanszírozási művelet keretében összesen közel egymilliárd eurós likviditásnövelő eszközzel (LTRO) stabilizálta az euróövezeti pénzügyi rendszert. "A mostani fejlemények azonban világosan mutatják, mennyire törékeny az egyensúly" - mondta az EKB piaci műveletekért felelős igazgatója.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36540 36390 37490 +0,47% 36510 36580 6 582 544 600 HUF 2026-03-18 15:58:42
MOL 3764 3758 3840 -1,21% 3762 3766 2 123 920 392 HUF 2026-03-18 15:57:11
MTELEKOM 2035 2020 2090 -0,73% 2035 2045 681 595 265 HUF 2026-03-18 15:57:04
RICHTER 11780 11780 12000 -0,51% 11770 11790 868 814 980 HUF 2026-03-18 15:58:29
OPUS 502 501 510 +0,60% 502 504 25 415 697 HUF 2026-03-18 15:42:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG