6p
Az év elején megugrott az államadósság, ám az ÁKK vezetője szerint nincs veszélyben az idei terv. Barcza György azt is kiemelte, hogy az EU és az euróövezet átlagos államadósság-szintje is jóval magasabb a miénknél - beszélt arról is, mennyire szorítják vissza a külföldi finanszírozást, mire kellett a jüankötvény és mikorra várja a felminősítést.

Nincs veszélyben a 2016-ra tervezett terv teljesítése; jóllehet, az év elején megugrott az államadósság, ám ez tipikus jelenség. Eközben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy  mind az Európai Unió, mind az euróövezet átlagos adósságszintje lényegesen magasabb a magyarnál – jelentette ki Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója május 18-án a Trend FM A nap vendége című műsorában.

Miért ugrott meg az év elején az adósság?

Nincs miért aggódni a magyar államadósság alakulásával kapcsolatban. Bár a központi tartozások mértéke az idei első negyedévben megközelítette a bruttó hazai termék (GDP) 77 százalékát, ez nem veszélyezteti a konvergenciaprogramban rögzített, éves szintű 73,5 százalékos cél teljesítését.

Barcza György szerint időlegesen növekedhet az adósságállomány egyrészt azért, mert ebben az időszakban lehet olcsóbb hiteleket begyűjteni. Másrészt az adósságnövekményt a forint árfolyama is meghatározza. Mivel a magyar államadósság egy részét még mindig külföldi devizában tartják nyilván, amennyiben gyengül a magyar deviza, akkor az állomány forintban kifejezett értéke is növekszik.

Az ÁKK vezérigazgatója szerint azonban nincs okunk a szégyenkezésre, miután a dél-európai államoknál, sőt még az eurózóna magjának számító tagállamokénál is jobban állunk az államadósság alakulását illetően - Ausztriában például már 90 százalékra tehető az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. Mind az EU, mind pedig az eurózóna átlagos adósságrátája pedig nem csupán lényegesen magasabb a magyarnál, hanem a tartozások a tendenciájukat tekintve is emelkednek. Mindeközben nálunk folyamatos csökkenésről lehet beszámolni - húzta alá az ÁKK vezérigazgatója.

MTI Fotó: Marjai János

Dolgoznak azon, hogy csökkenjen a ráta

Barcza György kiemelte, hogy számukra nemcsak az államadósság év közbeni finanszírozásának biztosítása a cél, hanem az is fontos szempont, hogy az adósságpálya az év végéig csökkenjen. Az államadósság alakulását a költségvetés hiánya mellett számos egyéb tényező is befolyásolja, így például a kormányzat deviza-, illetve forintszámlájának változása, az árfolyammozgások vagy éppen a brüsszeli pénzek beérkezése.

Az adósságpályát 2015-ben például veszélyeztette, hogy az Európai Unióból nem érkezett meg 560 milliárd forintnyi forrás, amely egyébként járt Magyarországnak (az úgynevezett aszfaltkeverési ügy miatt vizsgálatot indított a Bizottság, és befagyasztotta a folyósítást - a szerk.). Ez a késedelem önmagában mintegy két százalékkal növelte a büdzsé finanszírozási igényét és így az adósságszintet is, amit az ÁKK-nak a rendelkezésre álló eszközeivel kellett kompenzálnia - mutatott rá a vezérigazgató. A lejáró kötvények mellett ezért választották megoldásként az előtörlesztéseket, illetve a jegybanknál lévő magyar deviza- és forintkötvények visszavásárlását .

2018-ra már csak az adósság negyede lesz külföldi kézben

Az államadósság többsége immár belföldi tulajdonban van, s amennyiben sikerül az elfogadott, eredetileg kitűzött tendenciát megvalósítani, akkor 2017 végére vagy 2018 elejére az államadósságot fedező forrásoknak már csak 25 százalékos hányada maradhat külföldi befektetők kezében - hangsúlyozta Barcza. Ha ez tényleg teljesül, az történelmi jelentőségű adat és teljesítmény lesz - mondta.

Jelenleg azonban egyelőre nem lehet eltekinteni a külföldi forrásoktól sem, amelyek aránya nem is oly régen időnként még meghaladta a bruttó hazai termék hatvan százalékát. Utóbbi kockázatot is jelent, mivel a gazdaság szempontjából nem feltétlenül az a legoptimálisabb, ha a magyar kamatszint a nemzetközi piaci befektetői környezethez igazodik. Miközben a belső adósság túlsúlya véd is, hiszen miatta kevésbé leszünk kitéve egy esetleges újabb világgazdasági válságnak.

Nem is olyan jó az olcsó hitel?

A válság idején lehívott és az április folyamán visszafizetett, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap segítségével folyósított gigahitelt azonban senki nem minősíti - dobta fel a labdát a ÁKK vezérigazgatója. Sokak szerint megérte a hitel felvétele, mivel alacsony volt a nemzetközi csomag kamata. Ezzel a véleménnyel azonban nem ért egyet Barcza, aki úgy véli, mindazok az országok, amelyeknek van IMF-hitele, a saját gazdaságpolitikájuk miatt külső segítségre szorulnak. A fejlett államok közül egyébként Magyarország volt az első, aki az IMF-hez és az EU-hoz fordult kölcsönért a krízis idején, ami mindent elárul az akkori gazdaságpolitikáról Barcza szerint.

A lakosság nagyon viszi az állampapírt

Az ÁKK kimutatásai szerint úgy viszik a lakossági befektetők az állampapírokat, mint a cukrot. Jelenleg több mint 4200 milliárd forint a háztartások birtokában lévő állampapírok állománya, ahol csupán áprilisban 183 milliárd forinttal gyarapodott a befektetett összeg. Barcza György azonban leszögezte: mindenkor az óvatosság elvét követik, a mostani többletforrás pedig biztonsági tartalékot jelent. Például egy esetleges keresletcsökkenést ebből lehet majd pótolni.

Miért kellett nekünk jüankötvény?

A kínai devizában jegyzett államkötvény-kibocsátásról szólva a szakember megjegyezte: a tranzakciónak elsősorban nem az volt a lényege, hogy sok pénzt gyűjtsünk be, hanem az, hogy Magyarországot megismerjék az ázsiai befektetők. Továbbá az sem elhanyagolható, hogy a hagyományos euró- és dolláralapú forrásbevonás mellett most már egy harmadik választási lehetőség is rendelkezésre áll.

A piac jobbnak lát minket, mint a minősítők

A magyar adósságállomány felminősítésével kapcsolatban Barcza György úgy vélekedik, bár május huszadikán a Fitch Ratings dönthet a besorolásunk pozitív irányú változtatásáról, vagyis a befektetési kategóriába sorolásunkról, ő a változtatást későbbre várja. Ugyanakkor azt is megjegyezte, jelenleg nincs dráma, hiszen a nemzetközi piac már rég a befektetési kategóriában tartja számon hazánkat.

A beszélgetést itt hallgathatja meg >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36810 35680 37000 -1,18% 0 0 19 288 921 210 HUF 2026-04-02 17:09:01
MOL 3946 3910 3976 +0,05% 0 0 1 857 928 706 HUF 2026-04-02 17:07:26
MTELEKOM 2144 2106 2148 +0,66% 0 0 879 656 644 HUF 2026-04-02 17:08:37
RICHTER 12150 11870 12300 +0,83% 0 0 3 513 005 150 HUF 2026-04-02 17:10:59
OPUS 441 438 453 -0,68% 0 0 199 501 482 HUF 2026-04-02 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Napokon belül új állampapír-sorozat jön
Privátbankár.hu | 2026. március 27. 19:33
Ötéves futamidejű, 2031-ben lejáró Magyar Állampapír Plusz sorozatot hoz forgalomba az ÁKK. Az első kamatperidóus túlnyúlik az egy éven, ezért 7,39 százalék tényleges kamatot fizetnek.
Állampapír / Kötvény Most csak tízmilliárd forinttal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt ismeretlenek
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 12:50
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Újabb óriási devizakötvény-kibocsátást hajtott végre a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 13:30
Zárt körben értékesített az ÁKK, 6 százalékos kamatra.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG