Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Működő vulkánok a Titánon?
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 18:37
A Szaturnusz körül keringő Cassini amerikai-nemzetközi űrszonda legújabb tudományos adatai arra utalnak: lehetséges, hogy az óriásbolygó legnagyobb holdján, a Titánon még most is zajlik vulkáni tevékenység.
Nem kizárható, hogy az égitest felszínén észlelt hömpölygésszerű jelenség annak tudható be, hogy vulkánok lövellnek ki fagyos folyadékot - mutattak rá amerikai kutatók hétfői tájékoztatójukon.
Cassini Titán melletti korábbi elrepülései alkalmával már észlelte, hogy lehetséges a jeges vulkánok létezése a holdon, és a tudósok arra következtetnek: lávafolyamok helyett ebben az esetben ammónia, metán és vízjég felszínre kerüléséről van szó.
A legfrissebb adatok alapján feltételezhető, hogy a Titán nemcsak a közeli múltban volt geológiailag aktív, hanem most is az - mondta Jonathan Lunine, az Arizónai Egyetem tudósa.
A Titán a Naprendszer egyik legérdekesebb égitestje. Nagyon sűrű, még a földinél is sűrűbb légkör veszi körül, annak ellenére, hogy hold. A tudósok véleménye szerint metán, amely a Földön gáznemű elem, a Titánon az ott uralkodó rendkívül hideg miatt cseppfolyós állapotban fordul elő, de elbomolva metánfelhőket alkot az égitest felszíne fölött, és a felhőkből olykor zuhog a metáneső.
Egyelőre nem tudni, hogy mi a metán eredője a Titán felszínén és légkörében. De most a tudósok arra gyanakszanak, hogy vulkánokból lövellődik ki a metán, ami így egyfajta "mélyhűtött vulkanizmust" eredményez.
A Cassinit az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az Európai Űrügynökséggel és az olasz űrhivatallal együttműködve működteti. A szonda 2004. július 1-jén állt Szaturnusz-körüli pályára. Tudományos küldetése magának a Szaturnusznak, valamint az óriásbolygó gyűrűrendszerének és több holdjának a tanulmányozása.
Hatalmas tó hömpölyög a Szaturnusz holdján
Folyékony víz a Szaturnusz holdján!MTI
Makro / Külgazdaság
EU: az asszisztenseknek is jut a keretből
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 10:33
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta, hogy az EP-képviselői asszisztensek szerződéseinek szabályozása is bekerüljön az európai tisztviselőkre vonatkozó előírások közé, és ezzel bezárjanak bizonyos, visszaélésekre alkalmat adó kiskapukat.
Az asszisztensek az EP-képviselők közvetlen munkatársai, őket a képviselő maga választja ki, és jelenleg az adott nemzeti jogszabályoknak megfelelően megkötött szerződések alapján foglalkoztatja. A fizetésükre egy meghatározott nagyságú havi keret áll minden képviselő rendelkezésére. Az asszisztensek a jövőben a parlamenti állomány speciális kategóriájába tartoznak majd, és a kifizetéseket az EP pénzügyi szervei intézik.
Az unió is beszáll az ablakcserébe
Gyurcsány nem menekül Európába
EP-választások: tisztes eredményt vár az MSZP MTI
Makro / Külgazdaság
Mától Obama az USA 44. elnöke
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 09:03
Barack Obama hivatalosan is az Egyesült Államok elnökévé vált: az ország elektori kollégiuma hétfőn a 44. amerikai elnökké "választotta". Az elektorok a szövetségi államok fővárosaiban adták le voksaikat a nap folyamán. Colorado 9 elektora például délben, a kormányzói hivatalban szavazott Obama javára, New Jersey elektori kollégiumának 15 tagja délután 3-kor voksolt. Minden államnak kongresszusi képviseletével azonos számú elektora van. A szövetségi szintű elektori kollégium összes szavazata hétfőn délután még nem volt ismert, de már bizonyossá vált, hogy Obama megszerezte a győzelemhez szükséges 270 voksot.
Az "elektori választás" - amelyet a hagyományok szerint idén is december második szerdáját követő első hétfőn tartottak - jelképes esemény, hiszen Obama győzelme már a november 4-i választás napján ismertté vált. Obamát a nép szavazta meg, de a többlépcsős választási rendszerben formálisan az elektorok választják elnökké.
A hétfői elektori voksolással Obama elnökké választásának hivatalos folyamata még mindig nem zárult le: az elektori voksokat a kongresszus két házának együttes ülésén január 6-án számolják össze. Az idei elnökválasztás 40 éve a legnagyobb arányú, 61,6 százalékos részvételt eredményezett. Minden idők legtöbb szavazója vett részt az elnökválasztáson, de a 131 millió vokssal sem sikerült túlszárnyalni az 1950-es, 60-as évek választásainak részvételi arányait. A legmagasabb részvételi arányt, 77,8 százalékot idén Minnesotában mérték, a legalacsonyabb, 50,6 százalékos mutató Nyugat-Virginiában és Hawaiin volt.
A CNN becslése szerint Obama országos összesítésben a szavazatok 53 százalékát (66,8 millió szavazat), míg republikánus ellenfele, John McCain 46 százalékát (58,3 millió szavazat) szerezte meg. Obama elektori voksainak száma várhatóan 365, McCainé 173. A győzelemhez az 538 fős elektori testület egyszerű többségének a támogatására, 270 szavazatra volt szükség.
Obama az első olyan demokrata jelölt, aki 1964 óta a szavazatok több mint 51 százalékát megszerezte. A korábbi választásokhoz hasonlóan idén is több állam kezdeményezte az idejétmúlttá vált elektori testület megszüntetését. A The Wall Street Journal a hét végén arról cikkezett: le kellene végre selejtezni a testületet, hogy közvetlenül a szavazók választhassák meg az elnököt.
USA: eltűnnek a válság kirobbantói?
Befolyásos székbe került John Kerry
Obama zöld belügyminisztert választott
Gates hirtelen Irakban tűnt fel
Szerencsétlen egybeesés: kevesebb pénzt kap Hillary Clinton
Az amerikaiak 73%-a Obama mellettMTI
Makro / Külgazdaság
Befolyásos székbe került John Kerry
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 08:13
John Kerry volt amerikai demokrata párti elnökjelöltet nevezték ki a washingtoni szenátus befolyásos külügyi bizottságának élére - jelentette be hétfőn Harry Reid, a felsőház demokrata párti többségének vezetője.
A 65 éves Kerry az amerikai alelnökké megválasztott Joe Bidentől veszi át a tisztséget, miután ez utóbbit január 20-án beiktatják hivatalába. Kerry, aki a 2004-es elnökválasztáson a republikánus párti George Bush elnök kihívója volt, hétfői közleményében tudatta: az afganisztáni és pakisztáni amerikai befolyás erősítését, a globális felmelegedés elleni küzdelem fokozását és az iraki háború befejezését tekinti a legfontosabb feladatnak.
Obama zöld belügyminisztert választott
Gates hirtelen Irakban tűnt fel
Szerencsétlen egybeesés: kevesebb pénzt kap Hillary Clinton
Az amerikaiak 73%-a Obama mellettMTI
Makro / Külgazdaság
Obama zöld belügyminisztert választott
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 06:53
Barack Obama leendő amerikai elnök Ken Salazar coloradói szenátort választotta belügyminiszterének, aki korábban környezetvédelmi jogászként tevékenykedett - közölte hétfőn egy magas rangú demokrata párti politikus.
A megválasztott elnök előzőleg, sajtóértekezletén még csak annyit mondott, hogy rövidesen bejelenti, kit nevez ki a tárca élére. A leendő amerikai belügyminiszter Obama energetikai kérdésekkel foglalkozó stábjának kulcsfontosságú tagja lesz, ő felügyeli ugyanis az állami földterületek haszonbérbe adását olaj- és gázlelőhelyek kiaknázására.
Obama környezetéből hétfőn közölték azt is, hogy a leendő elnök Arne Duncant, egy chicagói tankerület vezetőjét nevezi ki oktatási miniszternek. Obama eddig nem fedte fel, hogy miként képzeli el a gyenge amerikai iskolák színvonalának javítását, s óvakodott attól, hogy állást foglaljon az oktatási reformok híveinek és a pedagógus szakszervezeteknek a vitájában. Duncan személye mindkét tábornak megfelelhet.
Gates hirtelen Irakban tűnt fel
Szerencsétlen egybeesés: kevesebb pénzt kap Hillary Clinton
Az amerikaiak 73%-a Obama mellett MTI
Makro / Külgazdaság
Halálos fenyegetést kapott az ENSZ közgyűlés elnöke
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 06:33
Halálos fenyegetéseket kapott az ENSZ-közgyűlés elnöke - állította maga az érintett, aki kényes viszonyban van Izraellel.
Miguel d´Escoto Brockmann - nicaraguai katolikus pap, volt külügyminiszter - az ENSZ New York-i székházában, helyi idő szerint hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében számolt be arról, hogy az életére nézve "nagyon komoly fenyegetések" jelentek meg az interneten, amelyeket az "illetékes szervek" már vizsgálnak. Az elnök egyúttal cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a minap nem engedte felszólalni Izrael ENSZ-nagykövetét a közgyűlés plenáris ülésén.
A nőkre még veszélyesebb a pánik
Makro / Külgazdaság
Kaotikus időjárás Európa-szerte
Privátbankár.hu | 2008. december 15. 16:33
Szélsőségek jellemezték hétfőn Európa nagy részének időjárását. Havazás okozott felfordulást Spanyolországban és Franciaországban, heves esőzések és viharok Olaszországban, szélviharok és lavinaveszély Svájcban.
A hadsereg katonái szabadítottak ki 120 autóst a hó fogságából egy sűrű hóesés után a spanyolországi Oviedo és León közötti autópályán, mert a polgári járművek elakadtak az autópályát hamar vastagon befedő hóban. Összesen 37 hegyi utat zártak le a havazás miatt az Ibériai-félszigeten. Havazott a népszerű üdülőszigeten, Mallorcán is, ahol pedig ritka vendég a hó.
A Francia-középhegység időnként és helyenként kaotikus állapotokba süllyedt hétfőn a havazással összefüggésben. Nyolcvanezer háztartás maradt áram nélkül, az iskolákban szünetelt a tanítás. A délkelet-franciaországi Vaucluse megyében ugyanakkor heves esőzés és a vele járó áradások miatt kellett több lakóházat kiüríteni.
Piemont és Lombardia észak-olaszországi régiókban is kiadósan zuhogott a hó. Velence utcáinak és tereinek nagy része hétfőn is víz alatt volt, mint az utóbbi hetekben többször is. Továbbra is nagy a veszélye annak Rómában, hogy kilép medréből a Tevere, és elönt néhány városrészt, annál is inkább, mivel a meteorológiai jelentések szerint egészen szerdáig tartanak az esőzések az olasz fővárosban.
Elba szigetén az esőzések következtében megcsúszott a föld a 2500 lakosú Rio Marina település közelében, és a lezúduló sár eltorlaszolta a településre vezető egyetlen közutat. Olaszország déli részein olyan hevesen fújt hétfőn a sirokkó, hogy le kellett állítani a kompforgalmat a szárazföld és a Tirrén-tenger szigetei között.
Svájc Valais (Wallis) és Ticino kantonjában több lakott völgynek megszakadt az összeköttetése a külvilággal, mert a lavinaveszély miatt elővigyázatosságból lezárták a hozzájuk vezető közutakat és vasutakat. (Mindkét kantonban több lavina zúdult le a hét végén, kioltva legalább két ember életét.) A heves szélrohamok miatt sokfelé nem üzemeltették az alpesi országban a sílifteket és a drótkötélpályákat.
Oroszország egyes ázsiai részein még az ottani viszonyokhoz képest is szokatlan hideg uralkodik. A szibériai Jakutszkban mínusz ötven fokot mértek az utóbbi napokban, s a következő napokban mínusz hatvan fokkal is számolni kell Szibéria egyes részein. Egyes helyeken megszűnt az áramellátás, mert sokan "segítettek rá" a fűtésre elektromos hősugárzókkal, és az áramellátók nem bírták a nagy megterhelést.
Kötelezővé tennék a téli gumit
Hóesés és mínusz 10: hamarosan befagy a fenekünkMTI
Makro / Külgazdaság
Hidegzuhany: Stolojan mégsem alakít kormányt Romániában
Privátbankár.hu | 2008. december 15. 12:11
Theodor Stolojan hétfőn Bukarestben váratlanul bejelentette, hogy lemond a Traian Basescu román államfő által ráruházott kormányalakítási megbízásról, amelyet ezután Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt elnöke kapott meg.
A politikus a médiának adott nyilatkozatában nem indokolta hidegzuhanyként ható bejelentését, csak annyit mondott: visszaadta kormányalakítási megbízását, teret engedve a politikusok fiatal generációjának, amely szeretne csúcsszinten tevékenykedni.
A Demokrata-Liberális Párthoz (PD-L) tartozó Stolojant alig néhány nappal ezelőtt kérte fel az államfő egy kormánykoalíció kialakítására, amelyről megegyezés is született a PD-L és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. Vasárnap még úgy tűnt, hogy a román kormányalakítás ügye "sínen van". Legalábbis erről látszott tanúskodni, hogy Emil Boc, a PD-L, valamint Mircea Geoana, a PSD elnöke aláírta a "Partnerség Romániáért" címet viselő dokumentumot, amely a jövendő "nagykoalíció" programjának lesz az alapja. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már kész helyzetként könyvelte el, hogy ellenzékben marad.
Stolojan bejelentése bizonytalanságot és izgalmat keltett a parlament épületében, ahol az újonnan megválasztott képviselők és szenátorok hétfőn ültek először össze. Az ellenzékbe került Nemzeti-Liberális Párt (PNL) több politikusa, elsősorban a még miniszterelnöki tisztségben lévő Calin Popescu Tariceanu pártelnök csak annyit mondott a kamerák előtt: a helyzet kezd bohózathoz hasonlítani.
Traian Basescu azonnal nyilatkozatot készült adni a Cotroceni-palotából, de a "beélesített" televíziós kamerák hiába várták őt a mikrofon elé. Bejelentették, hogy az államfő a tervezettnél másfél órával később nyilatkozik. A NewsIn hírügynökség eközben jelentette, hogy Emil Boc kapott megbízást a jövendő koalíció kialakítására.
Kihagynák az RMDSZ-t a kormányból
Veszélyesen vágtató bérek Romániában
Nagyot lökött Románián a hatalmas termés
MTI
Makro / Külgazdaság
Ellenzéki szervezkedés: Kaszparov szembeszáll Putyinnal
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 13:04
Szolidaritás néven széles körű ellenzéki mozgalom alakult szombaton a Moszkvával határos Himkiben. Az új alakulatban többek között részt vesz Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok Egyesült Állampolgári Frontja, az önmagát nemrég feloszlató és a Kreml által létrehozott pártalakuláshoz csatlakozó, liberális Jobboldali Erők Szövetsége néhány korábbi tagja - köztük Borisz Nyemcov, a párt volt társelnöke -, a Jabloko liberális párt több aktivistája, valamint az Oroszországi Népi-Demokratikus Szövetség mozgalom számos képviselője. Távol tartja magát viszont Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök, a mozgalom alapító vezetője és a mozgalom egésze, a Jabloko mint párt, valamint Vlagyimir Rizskov (bíróság által feloszlatott) Republikánus Pártjának hívei.
Az Oroszországi Föderáció 42 régiójából érkezett több mint 300 résztvevő megszavazta a széles körűre tervezett mozgalom megalakítását. A Szolidaritás hangsúlyozottan nem pártként alakult meg. Az alapszabályt és a programot a tavaszra tervezett kongresszus fogadja majd el.
A hagyományosan szétforgácsolt orosz ellenzék néhány jeles képviselője hosszú ideje fáradozik azon, hogy valamilyen módon összefogja a fellépést a Kreml szerintük egyre inkább tekintélyelvű politikájával szemben. Sokak szerint az egység hiánya okozta azt, hogy a valóban ellenzéki pártok a tavaly decemberi dumaválasztáson már nem csak a 7 százalékra emelt parlamenti küszöböt nem lépték át, hanem a korábbi, 5 százalékos szavazati aránytól is messze elmaradtak.
A szombati tanácskozás helyszínét az utolsó pillanatig titokban tartották a szervezők, hogy így elkerüljék a provokációkat, de igyekezetük kudarcot vallott. Néhány résztvevő arról számolt be, hogy a tanácskozás első napján, pénteken mobil telefonjuk nem működött. A Kaszparov.ru honlap beszámolója szerint a résztvevőket pénteken autóbusz várta, amelyben Szolidaritás feliratú sapkákkal ellátott birkák voltak. Az állatokat részben eltört lábbal, részben már kimúltan dobálták ki a buszból.
Szombaton a Kreml párti Ifjú Oroszország mozgalom aktivistái a tanácskozáson röplapokat szórtak szét, amelyeken ez állt: "Vigyázat, veszélyes állatok! Majmok ringatják a csónakot!". Később az épület előtt banánnal a kezükben vonultak fel, s egy műanyag csónakot húztak, benne majommaszkot viselő emberekkel.
Már Moszkvában is elismerik a recessziót
A Moody"s elbánt az oroszokkal
Gazprom: a Nabucco nem konkurencia MTI
Makro / Külgazdaság
Nagy bukta lett a légkör védelméből
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 12:18
Konkrét eredmény nélkül zárult szombaton hajnalban Poznanban a nemzetközi klímavédelmi értekezlet, miután nem sikerült megállapodni a légkör védelmét szolgáló intézkedések finanszírozásában.
Megoldatlan maradt a lengyel városban az a kérdés, milyen mértékben adóztassák meg a gazdag országok egymás közötti széndioxid-kereskedelmét. Az ebből befolyó pénz - évi több milliárd dollár - a szegény országoknak jutott volna. A kilencórás vita rávilágított a fejlett és a fejlődő országok közötti mély szakadékra.
Orbán és Gyurcsány orosz rulettje
Gyurcsány nem annyira boldog a történelmi EU-döntés miatt
MTI
Makro / Külgazdaság
Gates hirtelen Irakban tűnt fel
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 12:15
Rövid látogatásra, váratlanul egy iraki amerikai támaszpontra érkezett szombaton Robert Gates amerikai védelmi miniszter. A Bagdadtól 70 kilométerre északra fekvő baladi légitámaszpont a legjelentősebb amerikai katonai bázis Irakban. A miniszter a tervek szerint itt folytat megbeszélést az Irakban állomásozó amerikai erők parancsnokával, Raymond Odierno tábornokkal.
Obama inkább Clintonnal, mint nélküle
Az Obama-kormány fele már összeálltMTI
Makro / Külgazdaság
Újraindult a reptér - busszal, repülővel
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 10:31
A Lufthansa busszal szállítja utasait Bécsbe, hogy onnan tovább repülhessenek, közben elindult az utasfelvétel is Ferihegyen, de folyamatosan törölnek járatokat is.
Makro / Külgazdaság
Az ukránok miatt kell nekünk a Déli Áramlat?
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 09:50
A Gazprom mindent megtesz azért, hogy az orosz-ukrán szállítási szerződések lejárta után is eljusson a földgáz Magyarországra - mondta Szergej Kuprijanov, az orosz energetikai konszern szóvivője
Makro / Külgazdaság
Pokolgépek robbantak Athénban
Privátbankár.hu | 2008. december 13. 09:39
Nyolc kisebb, házilagosan készített pokolgép robbant szombatra virradóra a görög főváros, Athén két negyedében, a merényletek célpontja a konzervatív párt egyik helyi irodája és bankok voltak, személyi sérülés nem történt - közölték rendőrségi források. A robbantások elkövetését egy szervezet sem vállalta.
A merényletek négy bankfióknál, egy bevásárlóközpontnál, egy távközlési eszközöket árusító boltnál, valamint a hatalmon lévő jobbközép Új Demokrácia párt helyi irodájánál történtek. A robbantásokat kisebb gázpalackok felhasználásával követték el, a keletkezett lángokat a tűzoltók gyorsan megfékezték. A belváros két negyedében ismeretlenek két gépkocsit gyújtottak fel.
Az éjszaka folyamán már nem volt semmilyen összetűzés a rendvédelmi szervek és a fiatalok között a fővárosban nyolc nappal azt követően, hogy a múlt hét végén Athénban rendőrök lelőttek egy 15 éves, tüntető fiút, Alexisz Grigoropuloszt.
Külügy: Görögországba csak óvatosan!
Halálos áldozat és sebesültek az athéni zavargásokban
MTI
Makro / Külgazdaság
Orbán és Gyurcsány orosz rulettje
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 19:17
A Lehet Más a Politika mozgalom közleményben ítéli el a miniszterelnök klímacsúcson tanúsított viselkedését. Szerintük Orbánnal együtt orosz rulettet játszanak
Makro / Külgazdaság
"Az unió felrúgta a lisszaboni szerződést"
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 17:31
Václav Klaus nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió összes tagállamának a jövőben is - de legalább 2014-ig - legyen biztosa. A cseh államfő szerint ez a megállapodás ellentétes a lisszaboni szerződéssel, amelyet az Európai Unió tagállamainak döntő többsége már elfogadott.
Klaus, aki ellenzi a lisszaboni szerződést, erről pénteken beszélt Prágában cseh vállalkozók előtt. "Lehetetlenség, hogy most Brüsszelben valaki arról állapodjon meg, hogy minden másként lesz. Ehhez valami módon át kellene írni a szerződést, vagy nem? Akkor viszont nem érvényesek a ratifikálások, vagy újra mindenütt szavazni kellene" - jelentette ki.
Klaus szerint Brüsszel a csütörtöki döntéssel azt bizonyította, hogy a lisszaboni szerződés "nagyon is puha". "Úgy vélem, hogy következetesnek kell lenni. Vagy minden érvényes, vagy semmi" - szögezte le. Brüsszelben csütörtökön olyan megállapodás született, hogy a 27 tagállam hajlandó lemondani az uniós biztosok számának tervezett csökkentéséről, s minden tagállamnak a jövőben is lesz biztosa.
EU: ismét az egyetértés útján
Klaus a lisszaboni szerződést bírálva úgy fogalmazott: a szerződés érvénybe lépése után az uniós tagállamok nemzeti szuverenitása korlátozottabb lesz, mint az Egyesült Államok tagállamaié. A cseh államfőnek meggyőződése, hogy Európa sorsáról az embereknek népszavazás útján kellene dönteniük.
Megfigyelők ezzel kapcsolatban emlékeztetnek: Václav Klaus egyike volt azoknak, akik 1992-ben, a Csehszlovákia kettéválásáról szóló döntés meghozatalakor igen hevesen ellenezték a népszavazás kiírását. Csehországban a mai napig nincs törvény az általános népszavazásról, alapvetően a Klaus által alapított Polgári Demokratikus Párt ellenkezése miatt.
Václav Klaus ugyanakkor leszögezte: a cseh uniós tagságnak nincs alternatívája. A szervezet belső elrendezéséről és működéséről azonban vitatkozni kell. "A lisszaboni szerződés csak egyike a lehetséges utaknak" - vélte a cseh elnök.
Megvan a program! 27 tagország élénkül majd meg
A büdzsé és az EU már a kkv-kat mentenéMTI
Makro / Külgazdaság
Az Unió kihátrált az ír zsákutcából?
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 14:18
Kilábalt az Európai Unió az intézményes válság miatti zsákutcából azzal, hogy pénteken véget ért csúcstalálkozóján sikerült megállapodni a reformszerződés ratifikálásának folytatásában - jelentette be Nicolas Sarkozy a csúcsot lezáró sajtótájékoztatóján.
A francia köztársasági elnök megerősítette, hogy miközben Írország biztosítékokat kapott kéréseinek teljesítésére, és így új kísérletet tehet a ratifikálásra, a többi tagállamnak nem kell ismét jóváhagynia a szerződést.
Ezzel lehetőség nyílik a bővítési folyamat folytatására is, és a mostani megállapodás jogi vonatkozásait várhatóan Horvátország csatlakozási szerződéséhez csatolják - mondta el a francia államfő.
10 milliárdos alap a mikrovállalkozásoknak
Gyorsan be kéne takarítani a pályázati pénzeket
Az Európai Bizottság lelkileg felkészült Izland tagságára
MTI
Makro / Külgazdaság
Az év akkor is 13 hónapból áll - jön a sztrájk!
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 13:20
A közszolgák nem érik be a 140 000 forinttal, 13. havi illetményüket akarják. A szakszervezetek szerint a 8,3 százalékos bércsökkenést összeségében senki és semmi nem kompenzálná. Olyan jön, ami eddig még nem volt: a közszolgák gigasztrájkja?
Makro / Külgazdaság
A Moody"s elbánt az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 13:04
A felminősítés lehetőségére utaló pozitívról stabilra vette vissza Oroszország szuverén adósbesorolásainak kilátást pénteken a Moody"s Investors Service
Makro / Külgazdaság
Már a cégvezérek is pakolnak Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 12:49
A ferihegyi repülőtér 2B terminálján délben ötből már négy utasbiztonsági kapu is működött, a zsúfoltság ennek ellenére nem csökkent - járatok töröltek, külsős cégek segítik ki a BA-t
Makro / Külgazdaság
Az emberek kezdik unni a parlamenti kivonulást
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 09:42
A kormány és az ellenzék együttműködését várja a társadalom többsége a kialakult gazdasági helyzetben - szeretnék, ha az ellenzék aktívan közreműködne a parlamenti munkában
Makro / Külgazdaság
Szerencsétlen egybeesés: kevesebb pénzt kap Hillary Clinton
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 08:33
Hillary Clinton a januárban hivatalba lépő Obama-kormány külügyminisztereként kevesebbet fog keresni, mint elődje, Condoleezza Rice - azt is tudni lehet, hogy 4700 dollárral (csaknem 1 millió forinttal) lesz kisebb az éves fizetése.
A washingtoni kongresszus csöndben határozatot fogadott el arról, hogy a New York-i szenátor évi 186 ezer 600 dolláros (37,3 millió forintos) fizetést fog kapni, szemben az amerikai diplomácia jelenlegi irányítójával, aki 191 ezer 300 dollárt (38,3 millió forintot) kap.
Azért kellett külön határozatban "rendezni", vagyis tulajdonképpen csökkenteni a külügyminiszter fizetését, hogy ne merüljön fel alkotmányos akadálya Hillary Clinton kinevezésének. Az alkotmány egy passzusa, az úgynevezett fizetési záradék szerint ugyanis a kongresszus egyetlen olyan tagja sem foglalhat el kormányzati posztot, akinek mandátuma idején emelték meg a szóban forgó posztot betöltő személy javadalmazását. A külügyminiszter fizetésemeléséről pedig éppen a volt first lady szenátori periódusában, tavaly döntött a kongresszus.
Clinton így be kell hogy érje Rice-nak a 2007 januári béremelés előtti fizetésével. Jövőbeli fizetése ennek ellenére több lesz, mint amennyit szenátorként keres, jelenlegi juttatása 169 ezer 300 dollár (33,9 millió forint) évente.
A képviselőház és a szenátus úgy rendelkezett a külügyminiszter fizetéséről, hogy Clinton jelölését még meg sem erősítette a törvényhozás. A volt first lady kinevezése körül ennek ellenére gondok adódhatnak, a Judicial Watch konzervatív jogvédő csoport szerint ugyanis a fizetéscsökkentés nem közömbösíti a vonatkozó alkotmányos tilalmat. A csoport szerint Clinton csak 2013 után, jelenlegi szenátori mandátumának lejárta után foglalhatná el a külügyminiszteri pozíciót. Tom Fitton, a Clinton-párral közismerten ellenséges viszonyban levő Judicial Watch elnöke közölte: meg fogják támadni a volt first lady miniszteri jelölését.
Sok borsot tör Bush Obama orra alá
New York: Clinton helyett Kennedy
Nem is Obama győzött, hanem a pénze
Obama inkább Clintonnal, mint nélküle
Obama bemutatja a Szupercsapatot?
MTI
Makro / Külgazdaság
Berlusconi megmenti a parmezánsajtot
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 19:09
Az olasz kormány százezer darab, egyenként 30 kiló körüli parmezán sajttömböt vásárol fel a termelők készletéből - ezzel nemcsak a termelőknek segít. Az EU is beszállt
Makro / Külgazdaság
Külügy: Görögországba csak óvatosan!
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 18:25
Körültekintést kér a tiltakozó megmozdulásokat kísérő erőszakos események miatt a Görögországba utazó vagy már ott tartózkodó magyar állampolgároktól csütörtöki közleményében a Külügyminisztérium.
"Az elmúlt napokban Athénban és Theszalonikiben, valamint Görögország számos más nagyvárosában is lezajlott tiltakozó megmozdulásokat kísérő erőszakos események száma csökkenőben van, azonban azok még teljesen nem szűntek meg, a rend még nem állt teljesen helyre" - írta közleményében Kohári Lajos helyettes szóvivő, emlékeztetve arra, hogy az elkövetkező napokra újabb tüntetéseket hirdettek meg.
A segítségre szorulók a 00-30-694-860-1793-as telefonszámon hívhatják a külképviselet éjjel-nappal működő ügyeleti telefonját.
Mindezek miatt felhívják a Görögországba készülő, illetve már ott tartózkodó magyar állampolgárok figyelmét, hogy továbbra is legyenek körültekintőek, és saját érdekükben kerüljék a nagyobb csoportosulásokat, tömegrendezvényeket, a megerősített rendőri felvonulással járó demonstrációk helyszíneit. Javasolják, hogy utazásukat megelőzően érdeklődjenek szállásadójuknál, hogy az adott környéket mennyiben érintik a már bejelentett tüntetések, mert előfordulhat, hogy "egyes szállodák a szolgáltatások elvárható színvonalát nem minden esetben tudják biztosítani az ide látogató turistáknak".
Az összetűzésekbe torkolló tiltakozások, zavargások azután kezdődtek, hogy a múlt hét végén rendőrök lelőttek egy 15 éves tüntető fiút. Rendőrségi források szerint 15 felsőoktatási intézményt és mintegy száz középiskolát tartanak megszállva diákok Athénban és az észak-görögországi Theszalonikiben (Szaloniki). A görög belügyminisztérium értesülése szerint a diákok csütörtök estére újabb megmozdulást terveznek Athénba.
Halálos áldozat és sebesültek az athéni zavargásokbanMTI
Makro / Külgazdaság
Gazprom: a Nabucco nem konkurencia
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 18:04
Az osztrák fogyasztók bizton számíthatnak a Gazprom által szállítandó orosz gázra a tél folyamán - ígérte meg az orosz energetikai konszern szóvivője egy csütörtöki bécsi sajtóbeszélgetésen. Szergej Kuprijanov egyidejűleg megjósolhatatlannak minősítette, hogy milyen eredménnyel végződnek a gázszállításokról kezdett orosz-ukrán tárgyalások. Érzékeltette, hogy ha Ukrajna tartja magát a hosszú lejáratú tranzitszerződéshez, akkor probléma nem keletkezhet az európai ellátásban, elvégre a Gazprom fizet a vezeték használatáért. Ráadásul január elsejétől az Ukrajnának történő gázszállítást is hosszú távú megállapodásnak kell szavatolnia, ám ennek feltétele az, hogy Kijev kiegyenlítse a fennálló 2,27 milliárd eurós tartozását.
Végleges megoldás még nem született, de legalább a közvetítő kereskedőként ténykedő RosUkrEnergo céggel folytatott régi keletű vitát sikerült kiiktatni. A jövőben a Gazprom ugyanis közvetlenül az ukrán Naftogaznak szándékozik szállítani. Az orosz óriásvállalat bízik abban, hogy az év végéig az összes akadályt el tudják hárítani az útból, és a szerződés tető alá kerülhet.
A földgáz áráról folytatott orosz-ukrán alkudozás miatt 2006. januárban néhány napig szünetelt Európa földgázellátása Oroszországból. Most nem az árról vitáznak, hanem az ukrán adósságról. Oroszország szerint Ukrajna több mint 2,2 milliárd dollárral tartozik kamatostul a szeptemberben, októberben és novemberben neki szállított földgázért. Ukrajna csak 2 milliárd dollárt ismer el.
A szóvivő a sajtóbeszélgetésen megismételte azt a Gazprom-álláspontot, amely szerint a tervbe vett Nabucco-földgázvezeték nem jelent közvetlen konkurenciát az orosz gázra támaszkodó Északi és Déli Áramlat számára. Az elképzelések szerint a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát az Európai Unióval Törökországon és Dél-Európán keresztül összekötő Nabucco összesen 3.300 kilométer hosszú lesz, a beruházás költsége pedig 7,9 milliárd eurót tesz ki.
A Gazprom mind az Északi, mind a Déli Áramlatban részt vesz. Kuprijanov azt mondta, hogy cége megítélése szerint a Nabucco fontos elem az európai gázellátás diverzifikálásában. Azt azonban nagyon valószínűtlennek nevezte, hogy az orosz vállalat a Nabucco-projektbe is beszállna.
Elmaradt a karbantartás: komoly gáz lehet télen
Villámtempó: 2015-re kész a Déli Áramlat
Újramelegítették az ukrán-orosz gázárvitát
MTI
Makro / Külgazdaság
Az amerikaiak 73%-a Obama mellett
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 16:34
Magas népszerűségi mutatókkal vághat neki Barack Obama az amerikai elnökségnek - derült ki két friss, csütörtökön ismertetett felmérésből. A Wall Street Journal/NBC News közös kutatása szerint az amerikai felnőttek 73 százaléka pozitívan ítéli meg a leendő elnök eddigi előkészületeit, a hatalomátadással kapcsolatos magatartását.
A The Wall Street Journal szerint a nagy támogatottsági érték egyszerre jó is, meg rossz is Obamának: biztos népszerűséggel foghat hozzá az általa hirdetett változtatásokhoz, viszont veszélyeket rejt magában az a hatalmas várakozás, hogy képes lesz kezelni a válságot és egyesíteni az országot.
Sok borsot tör Bush Obama orra alá
Detroiti Hármak: még a csőd is jobb a hitelnél
Bush nem bánta meg az iraki háborút
Nem is Obama győzött, hanem a pénze
Obama nem teketóriázhatMTI
Makro / Külgazdaság
A pápa elárulta, mi a válság oka
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 13:57
A globális pénzügyi válság annak a magatartásnak az eredménye, amely rövid távú nyereségre törekszik a közjó rovására - mutatott rá csütörtökön a katolikus egyházfő.
Éves békeüzenetében XVI. Benedek pápa rámutat: a pénzügyi rendszer legfontosabb szerepe az volna, hogy biztosítsa a hosszú távra szóló beruházásokat és ezáltal a tartós fejlődést. Egyben sajnálkozva állapítja meg, hogy a szegények és a gazdagok közötti szakadék még a legfejlettebb országokban is tovább mélyült az utóbbi időben.
A gyenge forint ellenére vesztésre áll az infláció
Gyurcsány 50-100 ezer elbocsátással számol
Nehéz lesz újraindítani a magyar gazdaságot MTI
Makro / Külgazdaság
Az Európai Bizottság lelkileg felkészült Izland tagságára
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 12:44
Az Európai Unió számít arra az eshetőségre, hogy a jövő év elején Izland csatlakozási kérelmet ad be - közölte csütörtökön Brüsszelben Olli Rehn, az EU bővítési biztosa.
Megfogalmazása szerint az EU legfőbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság "lelkileg felkészül" egy ilyen fejleményre. Mint hozzátette, Izland maga dönti el, mikor tesz meg ilyen lépést, de most "egyértelműen mozgás tapasztalható" Izlandon ebben a tekintetben.
Optimista a Moody"s: leminősítette Izlandot
Zuhan az infláció
IMF: Izland is magkapja a magáét
IMF: csak lassan térünk magunkhoz a pofontól MTI
Makro / Külgazdaság
Magyarország tető alá hozza a közel-keleti békét - kicsiben
Privátbankár.hu | 2008. december 10. 10:35
Háromoldalú, magyar-izraeli palesztin- tudományos együttműködésről rendeznek háromnapos tanácskozást Miskolcon, 2008. december 10 és 12. között. A nanotechnológia témakörében létrehozott kutatási projektet a Tel Aviv-i magyar nagykövetség szervezte két jeruzsálemi egyetem, a jeruzsálemi Héber Egyetem és a palesztin Al Quds Egyetem, a miskolci Bay Zoltán Nanotechnológiai Kutatóintézet, illetve más magyar kutatóhelyek képviselőinek részvételével.
Kiemelkedő eseménynek számít a tudományos, de minden bizonnyal a politikai élet szempontjából is, hogy palesztin és izraeli tudósok együtt vesznek részt egy tudományos projektben. Az esemény mindezeken túl megerősíti a tudomány hídépítő szerepét a konfliktusok rendezésében és a kapcsolatok újjáépítésében - olvasható a Miniszterelnöki Hivatal Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala közleményében.
A rendezvénynek a 2006-ban alakított miskolci BAY-NANO Kutatóintézet ad otthont. A projekt előkészítésében az izraeli magyar nagykövetség működött közre abban, hogy a három intézmény kutatói felvegyék egymással a kapcsolatot. Az előzetes konzultációk során sikerült a nanotechnológia és biokémia határterületein olyan kutatási témákat találni, amelyek mindhárom intézmény számára érdekesnek és ígéretesnek tűnnek. Fontos szempont az is, hogy az egyes intézmények műszerparkja is jól kiegészíti egymást - olvasható a közleményben.
A jövő még a gazdagok játéka
Tudományos áttörés: újabb lépéssel közelebb a mesterséges élethezPrivátbankár
Makro / Külgazdaság
Orbán félrenyomott: nekiment az MDF a Fidesznek
Privátbankár.hu | 2008. december 9. 16:52
Orbán Viktor és még négy fideszes képviselő is megszavazta a kormány módosító javaslatait. A Fidesz szerint téves szavazatokról van szó, az MDF bocsánatkérést vár
Makro / Külgazdaság
25 évet adnak a híres emberek az atomfegyvereknek
Privátbankár.hu | 2008. december 9. 14:56
Híres és befolyásos emberek egy csoportja közös kezdeményezést indított útjára kedden Párizsban azzal a céllal, hogy 25 éven belül elérjék a világ összes atomfegyverének leszerelését és megsemmisítését. A csoporthoz tartozik Jimmy Carter egykori amerikai elnök, Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető, Núr jordániai özvegy királyné (Husszein néhai király özvegye, a jelenlegi uralkodó, II. Abdalláh mostohaanyja), továbbá Richard Branson pénzmágnás, brit nagyvállalkozó, a több mint 360 vállalatot tömörítő Virgin Group Ltd. vállalatbirodalom tulajdonosa és számos más neves és befolyásos személyiség.
Mostani bejelentésük előtt másfél éven át időről időre összegyűltek tanácskozni arról, hogyan lehetne felélénkíteni a lanyha leszerelési törekvéseket. Arra a következtetésre jutottak, hogy először globális ellenőrzési rendszert kell kialakítani, majd utána fokozatosan, de látványosan apasztani kell az atomfegyverkészleteket, hogy negyedszázadon belül teljesen eltűnjenek.
Küldöttségeket menesztenek a közeli napokban Moszkvába és Washingtonba, hogy ismertessék elképzelésüket e két nukleáris nagyhatalom vezetőivel, és megpróbálják megnyerni őket az ügynek. A kezdeményezők azt remélik, hogy 2010 januárjában sikerül közös leszerelési tanácskozásra összehívniuk a világ összes országának vezetőit.
Bush nem bánta meg az iraki háborút
India lepaktált az oroszokkal atom ügyben
Atomtámadás fenyeget? MTI
Makro / Külgazdaság
Először a 100 wattos körtétől búcsúzhatunk
Privátbankár.hu | 2008. december 9. 08:49
Fokozatosan eltűnnek a hagyományos izzólámpák az Európai Unió tagországaiban az elkövetkező négy év alatt. A tagállamok energiaügyi minisztereinek hétfői ülése alatt hozott döntés szerint energiatakarékosabb és környezetbarátabb égők és lámpák veszik át a hagyományos, kevésbé hatékony világítótestek helyét, utóbbiak pedig 2012-ig folyamatosan kikerülnek a kereskedelmi forgalomból. A döntést még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd a brüsszeli bizottság hozza meg a hivatalos döntést, várhatóan márciusban.
Andris Piebalgs energiaügyi biztos közlése szerint a lépéssel Románia áramfogyasztásának megfelelő energia spórolható meg, illetve évente 15 millió tonnával kevesebb széndioxid kerül majd a környezetbe. A fogyasztók áramszámlája évente 25-50 euróval lehet kevesebb a takarékos lámpáknak köszönhetően. A százwattos régi izzók már jövő ősszel eltűnnek a pultokról, majd évente újabb típusoktól válnak meg a gyártók és a kereskedők.
Megdöbbentő számok: ha kész van, húzza ki
Abszurdum: lehetetlent kér tőlünk az Európai Unió
Izzó lelkesedés: még ragaszkodunk a körtékhezMTI
Makro / Külgazdaság
Sok borsot tör Bush Obama orra alá
Privátbankár.hu | 2008. december 9. 08:05
Az amerikai elnök olyan rendelkezéseket ad ki az utolsó pillanatban, amelyek utódja politikájával ellentétesek
Makro / Külgazdaság
Kihagynák az RMDSZ-t a kormányból
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 16:25
A román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagykoalícióról akar tárgyalni a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), azzal a feltétellel, hogy a jövendő kormányban ne vegyen részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - jelentette be Bukarestben Mircea Geoana, a párt elnöke.
A PSD legfőbb döntéshozó szerve, a Végrehajtó Bizottság csaknem hat órán át ülésezett, hogy meghatározza álláspontját a jövendő koalícióval kapcsolatosan. Két tábor küzdött egymással: az egyik szerint a kormányzati részvétel elengedhetetlen, a másik szerint a markáns ellenzéki politizálás lenne hasznosabb.
Mikor lesz Romániának magyar elnöke? MTI
Makro / Külgazdaság
Kína ideges az amerikai fegyverszállítmányok miatt
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 11:40
Az Egyesült Államoknak azonnal le kell állítania a Tajvannak szóló fegyverszállításait, és meg kell szakítania minden katonai kapcsolatát a szigettel - jelentette ki egy volt amerikai vezérkari főnökkel tárgyalva a kínai védelmi miniszter, akit az állami média idézett hétfőn.
Az amerikai-tajvani fegyverkereskedelem "megmérgezte a kétoldalú katonai kapcsolatok egészséges légkörét, és veszélyezteti Kína nemzetbiztonságát" - mondta a pekingi találkozón Liang Kuang-lie (Liang Guanglie) Richard Myersnek az Új Kína hírügynökség szerint.
Peking Kína részének tekinti Tajvant, és a polgárháború 1949. évi befejeződése óta soha nem mondott le arról, hogy ismét fennhatósága alá vonja, akár erő alkalmazásával is. Az Egyesült Államok 1979-ig Tajvant ismerte el Kínának, de azon az elven, hogy csak egy Kína létezhet a világon, attól fogva a Kínai Népköztársaságot. Viszont Tajvannal kötött szerződése értelmében Washington köteles segíteni a demokratikus berendezkedésű szigetet abban, hogy meg tudja védeni magát.
Kína már sokszor kérte az Egyesült Államokat arra, hogy intse mérsékletre az egyre magabiztosabb Tajvant, mert Peking attól tart, hogy a sziget egyszer kikiáltja függetlenségét. Liang leszögezte, hogy Peking stabil és egészséges viszonyt szeretne Washingtonnal. Egyes amerikai politikusok már megkongatták a vészharangot amiatt, hogy Peking egyre többet költ fegyverkezésre.
A nagy feltörekvők nagy pofára esése?
Már hivatalos az amerikai recesszió
Kína nagy bajban lesz, ha a világ nem vásárol
Lazítanak Kínában
MTI
Makro / Külgazdaság
Szlovák-magyar után: hiányzik az önkritika
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 10:02
Az érsekújvári szlovák-magyar államfői találkozó a révkomáromi miniszterelnöki találkozóhoz viszonyítva "jelentős" előrelépést jelent - de az önkritika még hiányzik
Makro / Külgazdaság
Elkapták a mumbai merénylet kitervelőjét
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 09:33
A mumbai (bombayi) merényletek feltételezett kitervelőjét is elfogták a terrortámadások elkövetésével vádolt szélsőséges iszlamista szervezet táborában Kasmírban - közölte neve elhallgatását kérve egy forrás hétfőn a szervezet környezetéből.
A pakisztáni biztonsági erők vasárnap ütöttek rajta a Laskar-e-Taiba egyik kasmíri kiképzőtáborán, és az első hírek szerint őrizetbe vettek ott 12 embert. A törvényen kívül helyezett iszlamista csoport ernyőszervezetétől, a karitatív Dzsamaat-ud-Davától származó értesülés szerint az őrizetbe vettek egyike a csoport egyik vezetője, Zaki ur-Rahman Lahvi. Indiai titkosszolgálati források korábban Lahvit a merényletek egyik feltételezett értelmi szerzőjeként nevezték meg.
Előzmény:
Vége az indiai rémálomnak: halott az utolsó terrorista is
Kapcsolódó cikkeink:
A telefonbetyár miatt majdnem kitört a háború
Légitámadásoktól rettegnek Indiában
Atomtámadás fenyeget?
MTI
Makro / Külgazdaság
Halálos áldozat és sebesültek az athéni zavargásokban
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 08:35
Csaknem három tucatnyi sebesültje van a görög városokban vasárnap már második napja folytatódó zavargásoknak a hivatalos közlés szerint; a rendőrség húsz embert őrizetbe vett.
Egy nő súlyos fejsérülést szenvedett, rajta kívül még öt embert szállítottak kórházba. Tizenhárom embert vettek őrizetbe csak a fővárosban, Athénban, többet közülük fosztogatás miatt. Összesen több ezer fiatal vonult az utcára, és csapott össze a rendőrséggel Athénban, Szalonikiben, Patraszban, valamint Kréta és Korfu szigetén. Harmincnál is több üzletet, tucatnyi bankfiókot és autókat gyújtottak fel a tüntetők csak a fővárosban. A rendőrség ismét könnygázt vetett be. Hosszú ideje nem volt példa ilyen súlyos rendbontásra Görögországban.
A zavargások azután robbantak ki, hogy szombaton Athénban halálos lövés ért egy tizenévest. "Egyenruhás gyilkosok" - skandálták a tüntetők. Az ügyészség szándékos emberölés miatt indított eljárást a lövést leadó rendőr és annak egy kollégája ellen. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök a nyilvánosság előtt bocsánatot kért a megölt fiú apjától.
Vasárnap este nagyjából tüntető fiatalok bevették magukat két athéni egyetem - a műszaki és a közgazdasági - épületébe; a rendőrség a törvény szerint nem léphet be oda.
Recesszió uralja az egész eurózónát
Brüsszel rugalmasabban kezeli az államháztartási deficitet
Adó-gyógyír: eltérően gondolkoznak a kormányok
MTI
Makro / Külgazdaság
Ismét NATO-bázist támadtak meg
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 08:08
Pakisztán északnyugati részén fegyveresek támadtak meg hétfőn egy támaszpontot, amelyről utánpótlást szállítanak az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-erőknek - közölte egy szemtanú.
Altaf Huszein elmondta, hogy nagy robbanást hallott, majd számtalan fegyveres özönlötte el a bázist. Egy újságíró több tucatnyi égő teherautót látott. Ezeknek a járműveknek az úti célja Afganisztán lett volna. Két napon belül ez már a második olyan támadás Pesavar környékén, amely az afganisztáni nemzetközi erőket ellátó egyik támaszpontot érte. Az amerikai és NATO-erőknek szánt szállítmányok 75 százaléka Pakisztánon keresztül jut el a szomszédos Afganisztánba.
NATO: már nem katonadolog?
Újra egymásra találhat Európa és Amerika
Súlyos örökség: Obama moshatja Bush szennyesét
MTI
Makro / Külgazdaság
Eltűnős tintával csaltak a sztrádaépítők
Privátbankár.hu | 2008. december 8. 06:10
Használnak hőre eltűnő és kiradírozható tintát az M6/M60-as autópálya építésén dolgozó alvállalkozók a munkavállalói kiskönyvek kitöltésekor. Okirat-hamisítás miatt is nyomoznak
Makro / Külgazdaság
Lőttek az amszterdami bordélyoknak?
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 13:25
Az amszterdami városi vezetés szombaton bejelentette, hogy bezárják a híres-hírhedt bordélyházainak és coffee-shop-jainak legalább a felét annak a programnak a keretében, amely az óváros központjának megtisztítását célozza.
Az elöljárók döntésüket azzal indokolták, hogy ki akarják űzni a városból a szervezett bűnözést és az olyan üzletágakat, amelyek "a bűnözést táplálják", mint a prostitúció, a szerencsejáték-termek, a smart shopok és a coffee-shopok, ahol szabadon árusítják a könnyű drogokat.
Hatás-ellenhatás
Színházi tevékenységnek minősítette a szex show-t a holland legfelsőbb bíróság, legalábbis ami az adófizetést illeti.
Hollandia legfelsőbb bírósága pénteken úgy döntött, hogy jogosult az alacsonyabb forgalmi adó fizetésre egy peep show tulajdonosa, mert az általa működtetett intézmény "a színház egy formája". A kormány vitatta ezt, hiszen az intézmények pusztán vetkőző show-k, és azokra a magasabb forgalmi adó az érvényes.
A bíró ítéletét azzal indokolta, hogy fizető közönség nézi a vetkőzőket, akik egy színpadon "szerepelnek", tehát tevékenységük színházi jellegű. A szex show tulajdonosa azt reméli, több ezer eurót kap vissza befizetett adójából.
"Ezeknek csökkentésével, illetve egy övezetbe való telepítésével könnyebb lesz kezelni őket és felszámolni a bűnöző infrastruktúrákat" - áll a városi tanács közleményében. A városatyák ugyancsak csökkenteni akarják azokat az intézményeket, amelyek szerintük hozzájárultak a városközpont "hanyatlásához", mint a sex-shopok, a peep-show-k, és masszázsszalonok. Az amszterdami tanács szerint "túl sok van belőlük", és feltételezik, hogy egyeseket a kábítószerdílerek és a várost prostituáltakkal ellátó emberkereskedők pénzmosásra használják.
A szombaton bejelentett terv értelmében a város 30-40 millió eurót fordít arra, hogy szállodákat, éttermeket, kulturális intézményeket telepítsen Amszterdam központjába. Egyúttal átképzést kínálnak a prostituáltaknak és a coffee-shopok alkalmazottainak, akik a terv révén elvesztik megélhetésüket.
Hollandiában 2000 óta legális a prostitúció, ezzel vált hivatalossá hosszú évtizedek tolerancia-politikája e téren. A könnyű drogok fogyasztása és öt grammig terjedő birtoklása 1976 óta nem büntethető az országban, ugyanakkor termelésük illegális.
Elitklub, ahol a válság nem kelt riadalmat
Visszatartják még a románokat és a bolgárokat a krízis miatt
Több pénzt hagytak itt a külföldiek MTI
Makro / Külgazdaság
Elavult és hasznavehetetlen a médiatörvény
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 12:52
A jelenlegi médiatörvény nem alkalmas a piaci szabályozásra és a tartalmi kérdéseket sem tudja kezelni - mondta a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) tanulmányi napján Budapesten szombaton Lukács Tamás országgyűlési képviselő. A KDNP-s képviselő előadásában megjegyezte: a média piaca nem képes a fogyasztók - nézők, hallgatók és olvasók - érdekében működni állami szabályozás nélkül, s csak akkor lehet rend ezen a területen, ha minden fontos kérdést törvényben szabályoznak, így a média által közvetített tartalmat is. Úgy vélte, az öt parlamenti pártnak először a célokban kell megegyeznie, ami nemrég kézzelfogható közelségbe került, ám a kormánypárt "kifarolt a megállapodás elől".
A képviselő szerint új médiahatóságra van szükség, amely kellő jogkörrel és eszköztárral rendelkezik a rendteremtéshez. Példaként hozta fel a médiaszabályozásban tapasztalható visszaélésekre, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület 200 millió forintért íratott szakértőkkel egy munkaanyagot a médiatörvény tervezetéhez, ami azóta sem került nyilvánosságra.
Scherer Zsolt médiaszakértő, politológus szerint az új médiatörvény nyertesei a kábeltévék lehetnek, míg a jelenlegi két nagy kereskedelmi csatorna háttérbe szorulhat. Ez a két médium azonban jelenleg uralja a média reklámpiacát, "a többieket megfojtja", ezért a "médiahatóságnak" nevezett szervezetnek szankciókat kellene alkalmaznia a túlzott piaci szereplés miatt - fogalmazott.
A szakértő megjegyezte, hogy a szakértői anyag szerinti újonnan létrehozandó médiahatóságnak a tévénézést, rádióhallgatást mutató adatokat auditálni, hitelesíteni kellene. Ennek a szervezetnek jogában állna az is, hogy egy felelős szerkesztőt műsora miatt akár három havi illetményének elvételére ítéljen, ha az illető megsértette a médiatörvényt.
Utalt arra, hogy a munkaanyag szerint a közszolgálati médiumokat szerződés alapján kellene az államnak finanszíroznia, egyúttal egy gazdasági tanácsnak joga lenne ellenőrizni a pénz elköltését.
Kivégzi a válság a rádióreklámokat?
Mégsem ússza meg a híradót a Viasat3?
A médiatörvény hibái előnyt jelentenek MTI
Makro / Külgazdaság
New York: Clinton helyett Kennedy
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 12:23
Caroline Kennedy, a meggyilkolt John F. Kennedy lánya ülhet Hillary Clinton New York-i szenátori székébe, amikor a volt First Lady Barack Obama januári elnöki beiktatása után az Egyesült Államok külügyminisztere lesz - jelentette az ABC News amerikai hírtelevízió demokrata párti forrásokra hivatkozva.
A tekintélyes csatorna arról számolt be, hogy David Paterson, New York állam demokrata párti kormányzója felvette a kapcsolatot e témában Caroline Kennedyvel és az 51 éves ügyvéd fontolóra vette a felkérést. Paterson tiszte ugyanis kinevezni Hillary Clinton szenátusi utódát, akinek 2010-ben részt kell vennie egy különleges választáson, és ha ott nyer, a 2012-ben esedékes törvényhozási választásokig övé a szenátori szék.
Paterson szóvivője ugyanakkor cáfolta a híresztelést, hangsúlyozva, hogy a kormányzó egyelőre egyik potenciális jelölttel sem vette fel a kapcsolatot, azt azonban elismerte, hogy New York állam első emberét már több önjelölt megkörnyékezte. Erről Cockfield szóvivő közleményében leszögezte: a választással kapcsolatos beszélgetések magánjellegűek és a kormányzó semmilyen találgatást nem fog kommentálni, amíg döntése meg nem születik.
Caroline Kennedy szenátori jövőjéről írt a The Washington Post on-line kiadása egyik blogjában, mely szerint a néhai elnök egyetlen életben lévő gyermekét "valóban érdekli a szenátus", de a szerzője hozzátette: Paterson "kiszámíthatatlan" hírében áll. A blog írója azt is tudni véli, hogy Caroline azután vette fontolóra a szenátusi szerepvállalást, hogy nagybátyját, Edward Kennedyt a közelmúltban agydaganattal operálták.
A Kennedy-lány Barack Obama kampánystábjában dolgozott, miután az illinoisi szenátor lett a demokrata párt elnökjelöltje. Ő maga nem nyilatkozott az ügyről, egy magát megnevezni nem kívánó demokrata párti vezető viszont a The Wall Street Journal internetes változatának blogjában elárulta: szívesen vállalná a tisztséget.
Ugyanakkor a Fox News tv-csatorna azt jelentette, hogy Hillary Clinton tisztségére pályázik unokabátyja, Robert Kennedy jr., a szintén meggyilkolt egykori igazságügy-miniszter fia is, aki viszont az AP-nek úgy nyilatkozott: az egész Kennedy-klán Caroline mögött áll. "Tudom, hogy érdekli. Sok időt töltött el életéből azzal, hogy egyensúlyba hozza közszolgálatot a családi kötelezettségekkel. Most azonban már felnőttek a gyermekei, és kész nagyobb színpadra lépni" - mondta Robert Kennedy jr. Caroline-ról. Az ABC mindazonáltal azt is tudni véli, hogy Caroline Kennedy-nak számos vetélytársa van. Közülük a legnagyobbnak Andrew Cuomo, New York állam igazságügy-minisztere tűnik.
Obama lehet Castro embere
Nem is Obama győzött, hanem a pénze
A palesztinok szerint Obama nem oszt, nem szoroz
Obama inkább Clintonnal, mint nélküle
Az Obama-kormány fele már összeállt
Makro / Külgazdaság
A telefonbetyár miatt majdnem kitört a háború
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 12:08
Teljes harckészültség volt 24 órán át az atomfegyverekkel is rendelkező pakisztáni hadseregnél november 28-án, két nappal a mumbai (bombayi) vérengzés után egy telefonos tréfa miatt. Mint arról a Dawn című pakisztáni napilap szombati száma beszámolt, egy csaló Pranab Mukherdzsi indiai külügyminiszternek adva ki magát, felhívta Aszif Ali Zardari pakisztáni elnököt és megfenyegette. Ezt követően rendelték el a riadót a hadseregnél, s mozgósították a légierőt a lehetséges indiai agressziót várva. A hírt diplomaták és biztonsági illetékesek is megerősítették.
A csalót, aki aznap megpróbált telefonon beszélni Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel is, de az amerikai biztonsági ellenőrzések ezt meghiúsították, eddig még nem sikerült azonosítani. A Dawn szerint nyomoznak az ügyben Indiában és Pakisztánban egyaránt. A pakisztániak szerint a telefonhívás Újdelhiből jött, az indiai titkosszolgálat szerint azonban a telefonszámot manipulálhatták is.
Végül Iszlámábád és Újdelhi között - néhány meg nem nevezett nagyhatalmi vezető segítségével - lázas diplomáciai egyeztetésekkel sikerült tisztázni a félreértést és elkerülni a háborút.
India lepaktált az oroszokkal atom ügyben
Légitámadásoktól rettegnek Indiában
Vége a rémálomnak: halott az utolsó terrorista is MTI
Makro / Külgazdaság
10 hatóság gyújtja meg újra a Csillagszórót
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 12:00
Összesen 10 hatósági szerv vesz részt a Csillagszóró II. elnevezésű akcióban, megakadályozandó a fogyasztók megtévesztését, különös tekintettel az idősekre és a gyerekekre. Eddig az ellenőrzések 46%-nál volt valamilyen hiányosság
Makro / Külgazdaság
3 millió hívőt várnak Mekkába - megkezdődött a zarándoklat
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 11:21
Több százezren indultak el szombaton hajnalban a szaúd-arábiai Mekka melletti Mina völgyébe, hogy összegyűljenek a hagyományos iszlám zarándoklat, a haddzs kezdetét jelző egynapos imádságra és elmélkedésre.
A fehér varratlan ruhába (ihramba) öltözött zarándokok gyalog vagy autóbuszon tették meg az iszlám szent városa és a völgy közti tíz kilométeres utat. A szaúdi hatóságok hivatalos adatai szerint mintegy 1,7 millió külföldi hívő vesz részt az idei haddzson. A helyi sajtó úgy tudja, hogy a királyság lakosaival együtt legalább 3 millióan teljesítik az iszlám hit öt alappillérének egyikét, a mekkai zarándoklatot.
A szaúdi kormány 100 ezer embert mozgósított a haddzs zavartalan lebonyolítására. Az SPA szaúdi hírügynökség szerint eddig nem történtek incidensek.
Obama a föld alól is előkeríti bin Ladent
Irán nem hátrál meg MTI
Makro / Külgazdaság
Szociális bolthálózat, mint kampányfogás?
Privátbankár.hu | 2008. december 6. 11:18
Az Ausztriában civil kezdeményezésre indult bolthálozatok mintájára a Fidesz is nyitna olyan üzeleteket, ahol a rászorultak kedvezményes áron tudnának vásárolni. Az első ilyen üzlet a Ferencvárosban indulna
Makro / Külgazdaság
Pakisztánban folytatódik a terror: 16 halott
Privátbankár.hu | 2008. december 5. 17:50
Pokolgép robbant pénteken az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban; a merényletben legalább tizenhat ember életét vesztette, sokan megsebesültek - közölte a rendőrség.
A detonáció a 2,5 milliós város egy sűrűn lakott részén, egy bazárban következett be, egy síita mecset közelében. Olyan nagy volt az ereje, hogy összeomlott egy épület, és vagy tucatnyi másik súlyosan megrongálódott. Egy rendőrségi illetékes szerint többen a romok alatt rekedtek. A sebesültek számáról több különböző, egymástól eltérő adatot közöltek, de legalább félszázan, akár 75-en is megsebesülhettek. Szemtanúk azt mondták, autóba rejtett pokolgép robbant.
Szunnita muszlim szélsőséges csoportok számos merényletet hajtottak végre az elmúlt hetekben a Pakisztánban kisebbségben lévő síita muzulmánok ellen. Megfigyelők szerint az al-Kaida és a tálib mozgalom - amelynek (szunnita) szélsőségesei Pesavartól nem messze, az Afganisztánnal határos törzsi övezetben rejtőznek - szítani próbálják a felekezeti - szunnita-síita - megosztottságot, hogy kiterjesszék befolyásukat a térségben.
Tavaly július óta rendszeresek a súlyos merényletek Pakisztánban; az utóbbi 16 hónapban 1500 ember vesztette életét robbantásokban. Ezek többségét öngyilkos merénylő hajtotta végre. A támadások zömét a pakisztáni tálibok számlájára írják.
Légitámadásoktól rettegnek Indiában
Atomtámadás fenyeget?
Vége a rémálomnak: halott az utolsó terrorista is MTI
Friss
Nemzetközi
Lipcsei terrorkísérlet: rendkívüli megbeszélést tart az EU és a NATO
Ursula von der Leyen szerint Oroszország bizalmatlanságot és félelmet igyekszik szítani.
2 órája
Személyes pénzügyek
Adóváltozások után: mi marad a bizalmi vagyonkezelés versenyképességéből?
3 órája
Nemzetközi
Megszólalt Vlagyimir Putyin az orosz mozgósítással kapcsolatban
Szerinte nem készülnek ilyesmire.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09 -
Családi vagyontervezés: mi változik a nyáron elfogadott új adószabályok alapján?2026. szeptember 1. 04:57 -
E-mailben vár ajánlatokat magánszigetére a Tesla és a SpaceX korai befektetője2026. augusztus 31. 16:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Thaiföld felére csökkenti az EU-s állampolgárok vízummentes tartózkodását
12:15
-
Misztikus festmények a fővárosi galériában
11:30
-
Forgalomkorlátozások Budapesten
11:03
-
KSH: az idegenforgalmi szálláshelyek júliusi forgalmáról – Frissítve
10:08
-
Budapest központi buszpályaudvarából dizájnközpont, aztán erős váltással hamburgerező
07:49
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Megvan, miért járt Moszkvában a CIA főnöke
2026. szeptember 1. 18:49
-
Tizenhárom év után jöhet ismét Magyarországra egy fontos ország külügyminisztere
2026. szeptember 2. 10:21
-
Nagy hírt jelentett be a 4iG
2026. szeptember 2. 07:55
-
A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
2026. szeptember 1. 19:33
-
„Mindenképpen lesznek megszorítások” – az utca embere a megduplázott hiánycélról
2026. szeptember 1. 14:46




