4p

Hivatalosan mintegy 400 ezerrel nőtt az állástalanok száma az EU-ban egyetlen hónap alatt, a valós szám azonban ennél nagyobb lehet. Bár a munkanélküliség itthon is jelentősen, 4,1 százalékra emelkedett, ez még mindig a hatodik legalacsonyabb érték az EU-ban. 

A márciusi 6,4-ről 6,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta áprilisban az EU-ban az Eurostat ma ismertetett adatai szerint.

Egy férfi sétáltatja a kutyáját egy üres utcán Pamplonában (Baszkföld, Spanyolország) 2020. március 28-án. EPA/VILLAR LOPEZ
Egy férfi sétáltatja a kutyáját egy üres utcán Pamplonában (Baszkföld, Spanyolország) 2020. március 28-án. EPA/VILLAR LOPEZ

400 ezer munkanélküli egy hónap alatt

Ez azt jelenti, hogy a regisztrált állástalanok száma 397 ezerrel ugrott meg az év harmadik hónapjához képest, tehát a jelek szerint minimum ennyi ember munkáját vette el a koronavírus-válság egyetlen hónap alatt.

A valós szám ugyanakkor ennél nagyobb lehet, mivel az Eurostat csak azokat az állástalanokat veszi számításba, akik az elmúlt négy hétben aktívan állást kerestek, és két héten belül készek újra munkába állni.

Az Eurostat is felhívja a figyelmet arra, hogy a járvány ellen március óta bevezetett korlátozó intézkedések miatt jelentősen nőtt a munkanélküli segélyért folyamodók száma az EU-ban.

A regisztrált állástalanok egy jelentős része ugyanakkor nem keresett aktívan állást (például a korlátozások miatt) vagy nem tudott volna két héten belül munkába állni (például azért nem, mert a gyermekére kellett vigyáznia a karantén alatt), írja a brüsszeli intézmény.

Ők tehát nem jelentek meg a statisztikában, azaz a fenti adatok nem tükrözik a válság teljes hatását, a különböző statisztikák között pedig eltérések lehetnek.

Ráadásul egyes országok (köztük Magyarország is) nem havi, hanem háromhavi adatokat közölnek, amelyek szintén "tompítják" az összképet.

Mint ismert, az uniós országok többsége március közepén vezetett be a gazdasági és társadalmi életet jelentősen korlátozó intézkedéseket a járvány megfékezésére. Emiatt cégek tömegei kezdték elbocsátani dolgozóikat. A korlátozások feloldása április végén és május első felében indult meg.

Az állásukat elvesztő emberek több mint felét az euróövezeti országokban regisztrálták: ezekben az államokban 211 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Az eurózónában a munkanélküliségi ráta összességében 7,1-ről 7,3 százalékra emelkedett, azaz 0,7 százalékponttal magasabb, mint az EU egészében. Az EU-ban 14,1 millió, ezen belül az euróövezetben 11,9 millió munkanélküli volt áprilisban.

A nyugat- és dél-európai, nagyrészt eurót használó országokat jobban sújtotta a járvány, mint Közép- és Kelet-Európát – a top 10-es feketelistára felkerült államok többsége ebből a régióból van.

Ezek az országok általában szigorú korlátozásokat vezettek be a járvány feltartóztatására.

Közéjük tartozik Spanyolország is, ahol a februári 13,6-ról 14,8 százalékra emelkedett a regisztrált állástalanok aránya a teljes munkaerő-állományon belül. Ez messze a legmagasabb érték az EU-ban.

A dél-európai országban a karantén kezdetén, márciusban 302 ezerrel, áprilisban 282 ezerrel nőtt az álláskeresők száma. Igaz, májusban már „csak” 26 ezres növekedést jegyeztek fel.  

Németországban pedig csak a koronavírus-ellenes korlátozások 120 ezerrel növelték a munkanélküliek számát áprilisban egy friss tanulmány szerint.      

Még mindig jól állunk

Az Eurostat adatbázisa az áprilisi magyar adatot még nem tartalmazza, de a KSH szerint itthon a munkanélküliség 4,1 százalék volt ebben a hónapban. A regisztrált állástalanok száma márciushoz képest 19 ezer fővel 187 ezerre emelkedett.

A járvány előtti időszakban, 2019. december és 2020. február között 3,5 százalék volt ez a mutató.

A járvány kezdete óta tehát 0,6 százalékponttal nőtt a munkanélküliség itthon, de még így is alacsonyabb, mint a szomszédos uniós országokban.

Horvátországban 8,1, Szlovákiában 6,8, Ausztriában és Romániában 4,8-4,8, Szlovéniában 4,6 százalék ez az érték.

A hivatalos magyar munkanélküliségi ráta a hatodik legalacsonyabb az EU-ban Csehország (2,1), Lengyelország (2,9), Hollandia (3,4), Németország (3,5) és Málta (4) után az áprilisi adatok szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG