Világszerte csaknem négymilliárd ember él vízhiányos területeken, miközben több, mint egymilliárd él rendkívüli vízhiány közepette. A rohamléptű ipari és mezőgazdasági fejlődésnek köszönhetően száz év alatt hatszorosára nőtt a világ vízfogyasztása.
Tovább tetézi a problémát, hogy a világ ivóvízkészletének 60 százaléka kilenc, ritkán lakott ország területén található. Kanada például a Föld teljes édesvízkészletének negyedét birtokolja. Amely országokban pedig hosszabb ideje szárazság van, ott már kritikus helyzet alakul ki.
Moszkva fejfájása
A Krím-félszigeten legalább 1945 óta a mezőgazdaság, az ipar és a félsziget lakosságának vízigénye meghaladja a helyi vízkészletek kibocsátást. A globális felmelegedés és a félsziget 2014-es orosz megszállás csak tovább rontotta a helyzetet.
Moszkva azt remélte, hogy ezt a problémát le tudja küzdeni, amikor 2022-ben kiterjesztette ukrajnai invázióját. Ezzel a lépéssel legalábbis részben a Krím ellen nyolc évvel korábban, a Kijev által bevezetett vízblokádot akarták megtörni.
Egyes szakértők szerint a Krím vízzel való ellátása volt az egyik fő oka annak, hogy Putyin elnök úgy döntött, hogy megindítja az Ukrajna elleni kiterjesztett támadást.
Negatív örvényben
Az elmúlt két évben azonban Moszkva krónikus rossz gazdálkodása, az alternatív vízforrások finanszírozásának elmulasztása, a források katonai célokra történő átirányítása, a tisztviselők körében elterjedt korrupció, valamint a víztározók és csatornák folyamatos pusztítása még rosszabbá tette a helyzetet a Krímben és a szomszédos régiókban. A leghírhedtebb példa erre az utolsó pontra a kahovkai gát orosz bombázása volt tavaly nyáron.
Az orosz tisztviselők kénytelenek elismerni, hogy egyre több krími falu és nagyobb város szenved súlyos vízhiánytól.
A hatóságoknak egyre drákóibb szigorításokat kell bevezetniük a vízhasználatra vonatkozóan, és időnként odáig mennek, hogy a nagyobb városokban napokra leállítják a vízellátást, hogy biztosítsák az orosz katonai egységek számára elegendő ivóvizet.
Egyes szakértők szerint a vízhiány miatt a krími lakosok egyötöde - mintegy 500 ezer ember - kényszerülhet elhagyni a térséget. Ez a helyzet már most is komoly problémákat okoz az orosz hatóságok számára, de emellett komoly következményei lesznek Ukrajnára nézve is, függetlenül attól, hogy ki irányítja a félszigetet.
Más a hibás
Moszkva a jelenlegi krími vízhiányt számos különböző problémára vezeti vissza, amelyek közül egyikben sincs orosz érintettség. A felelősséget Ukrajnára hárítják, amiért az akadályozza a félszigetre irányuló vízáramlást a szárazföldről, a közelmúltbeli aszályokra, amelyek a Kreml állítása szerint most enyhülnek, valamint a rossz vízhasználati szokásokra, amelyeket jelenleg javítanak. Oroszország kitart amellett, hogy már úton van a Krím vízproblémáinak örökös megoldása felé.
Az elmúlt hetek jelentései azonban kevéssé támasztják alá Moszkva érveit, amit most már az orosz kommentátorok is kezdenek elismerni.
Az orosz állami média jelentései azt mutatják, hogy egyre több falu kénytelen napokig víz nélkül maradni, és hogy a vízhiány már a nagyobb városokra is kiterjed, beleértve Feodoszija és Szevasztopol városát is.
Ezek a leállások már most gazdasági következményekkel járnak, és gyorsan humanitárius katasztrófához vezethetnek. Ez a válság elsősorban a krími tatárokat érinti, akik elsősorban vidéken élnek - de a polgári lakosságot is, különösen annak ukrán etnikumú részét. Ezek a csoportok azért érintettek ilyen súlyosan, mert Moszkva - nem meglepő módon - intézkedéseket hozott annak biztosítására, hogy a félszigetre akár a megszálló erők részeként, akár azok támogatására költözött oroszok elegendő vízhez jussanak.
Társadalmi feszültségek
A vízhiány miatt kisebb, de folyamatos tüntetések vannak szerte a Krímben. A legfontosabb következmény mégis a krími lakosok elmenekülése, először a falvakból a városokba, majd Ukrajnába vagy máshová. A hatóságok mindkettőt igyekeztek korlátozni, de csak mérsékelt sikerrel járnak. Néhány krími falu már üresen áll, és a krímiek távozását a félszigetről a statisztikai jelentésekben elrejtették a sok orosz katona és támogató személyzet érkezése miatt.
Összességében azonban nem valószínű, hogy a vízhiány becsült 500 ezer áldozatának sikerülne elhagynia a területet, tekintettel Moszkva rendőri hatalmára a megszállt félszigeten, és a krímiek bizonytalanságára azzal kapcsolatban, hogy hová is mehetnének.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a krími lakosság vízigényének kielégítésének elmulasztása ne járna súlyos következményekkel minden érintett számára.
Míg Moszkvában egyesek talán nem ellenzik az ukránok és krími tatárok menekülését a félszigetről, mint a ruszifikáció eszközét, a Kremlben keveseket fog teljesen megnyugtatni az a veszély, amelyet a félszigetről való menekülés jelent Moszkva ellenőrzésére nézve. A hatóságok valószínűleg kénytelenek lesznek erőforrásokat átcsoportosítani, hogy korlátozzák a Krímből való kiáramlást egy ilyen esetben, de a tüntetések biztosan követni fogják, ha a félsziget lakossága nem tud a városokba vagy a Krímből elmenekülni.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Húsz idézettel emlékezünk meg az európai uniós csatlakozás 20 éves jubileumán. Érdekes visszaolvasni az évekkel ezelőtti mondatokat. 
