2p

Drasztikusan leválna Lengyelország az orosz energiahordozókról. A miniszterelnök bejelentése szerint megszüntetik a szén importját és az év végén elbúcsúznak az orosz olajtól is.

Lengyelország lépéseket tesz annak érdekében, hogy 2022 végére beszüntesse az összes orosz olajimportot – mondta a miniszterelnök szerdán. Ez azért is fontos lépés, mert több ország továbbra sem tud érdemi lépéseket tenni: a magyar kormány álláspontja ismert, de Németország is a hezitálók táborát erősíti. Utóbbi éppen szerdán vezetett be úgynevezett korai figyelmeztetési szintet az orosz földgázszállítás kapcsánés energiatakarékosságra szólította fel a fogyasztókat az ukrajnai háború közepette.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök sajtótájékoztatón elmondta, hogy Lengyelország az európai nemzetek legradikálisabb tervet indítja el az orosz energiaforrások elhagyása érdekében. Lengyelország kedden bejelentette, hogy betiltja az orosz szén importját, és a miniszterelnök azt is mondta, hogy májusban már csökkentik a gázimportot.

Lengyelország felszólítja az Európai Unió többi országát is, hogy csökkentsék az oroszországi üzemanyagimporttól való függőséget. Lengyelország azzal érvel, hogy az olaj- és gázexportból származó pénzek táplálják Oroszország hadigépezetét, és ennek megálljt kell parancsolni. Mateusz Morawiecki felszólította az Európai Bizottságot, hogy vessen ki adót az Oroszországból importált összes szénhidrogénre, hogy a kereskedelem „igazságos” legyen.

A lengyel álláspont szöges ellentétben van azzal, amit a magyar kormány képvisel. Hiába rögzítette 2010 után Orbán Viktor kabinetje a lefektetett energiastratégiában az orosz függőség csökkentését, a gyakorlatban pont ezzel ellentétes lépéseket tett. Így most egyfajta kényszerpályán van a magyar gazdaság, hiszen nem lehet az egyik napról a másikra kiváltani az orosz energiahordozókat. A miniszterelnök vasárnap nyilatkozott a Hir TV-nek, akkor azt közölte: az a terv, hogy a következő évtizedben úgy alakítják át a magyar energiatermelés szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából, és a kettő együtt kiteszi az energiaszükséglet több mint 90 százalékát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG