6p

Bár még mindig minimális, kilenc delta-fertőzöttünk van jelenleg, a szakemberek nyár végére, ősz elejére saccolják Magyarországon a negyedik hullámot, ezért nem árt, ha megnézzük, hogy a delta-variánstól már javában szenvedő, átoltottságban közel azonos Izrael és Anglia, valamint Portugália számai hogy alakulnak, mégis mire lehet majd számítani.

A Koronavírus Sajtóközponttól kapott mai válasz szerint jelenleg is minimális, kilenc delta-fertőzött van hazánkban, de válaszukban mindemellett hangsúlyozzák, hogy a korábbiaknál is agresszívebb delta vírusmutáns több európai országban is erősen terjed, ezért most különösen fontos az oltás felvétele azoknak, akik még nem tették ezt meg. Bár az alacsony számok megtévesztőek lehetnek, a szakembereket nem lehet megtéveszteni, akiknek véleményét csinos csokorba is szedte laptársunk, az mfor.hu.

Magyarországon eddig 9 delta-fertőzöttet regisztráltak. Fotó: Depositphotos
Magyarországon eddig 9 delta-fertőzöttet regisztráltak. Fotó: Depositphotos

„Most még van két hónapnyi előnyünk, amíg mindaz nálunk is lejátszódik, ami most Nagy-Britanniában, Izraelben, Portugáliában zajlik. Ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyjából a negyedik hullám lesz az utolsó nagy köre a vírusnak, aztán a megbetegedési és a halálozási arányok nagyjából hasonlítani fognak az influenza-járványéhoz” – mondta Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője a Népszavának, ezért rápillantottunk az érintett országok adataira.

IZRAEL

Jelenleg összesen 121 ember van a Delta-variáns miatt Izraelben kórházban, közülük 61 súlyos beteg, akik közül 37 fő teljes, azaz kétkörös oltáson van túl, és 24 fő, akiket nem oltottak be. Közülük 14-en vannak, akik 50 év alatti be nem oltott személyek, míg 2 fő még 40 évesnél is fiatalabb – írja a Times of Izrael az ország Egészségügyi Minisztérium adataira hivatkozva.

Mindebből az következik, hogy mindössze egyetlen oltással vakcinázott beteg nincs is a betegek között, azaz úgy tűnik, a Delta-variáns sajnos jelentősen több teljesen beoltott embert betegített meg eddig, mint oltatlant. 

Jelenleg az izraeli lakosság 56 százaléka (Magyarországon 55 százaléka) teljesen oltott és ebből a 60 éven felüliek több, mint 90 százaléka részesült mindkét oltásban.

Izraelben július 18-án, vasárnap délutánig 6598 aktív Covid-beteg volt, akik közül 121-en voltak kórházban, közülük 61-en súlyos állapotban, 14 fő pedig lélegeztetőgépen. Július eleje óta 16 ember hunyt el Covid-19 következtében. Sajnos a lap nem tér ki arra, hogy a halálozásoknál milyen arányban oszlottak meg a kétkörös és egykörös oltottak, valamint a beoltatlanok aránya.

Egy hónapja még csak 19 súlyos eset volt az országban. Az esetszámok megszaporodása mögött természetesen a delta-variáns áll, hiszen a vakcinák nem nyújtanak 100 százalékos védelmet. Az izraeli Egészségügy Minisztérium szerint a Pfizer vakcina 64 százalékban hatásos a fertőzések megelőzésében, viszont a kórházi kezelést és a súlyos tüneteket 93 százalékos hatásossággal csökkenti.

A múlt héttől Izraelben egyébként megkezdték a harmadik, emlékeztető adag Pfizer vakcina adását a csökkent immunműködésű betegek számára, például a szív-, vese- és májtranszplantált betegeknek, bár ezt az amerikai hatóságok nem támogatják.

ANGLIA

A július 10-i összesítések szerint a szigetországban eddig összesen 257 ember halt meg a negyedik hullámot okozó Delta-mutációtól. Közülük 92 fő nem volt beoltva, míg 118 ember két adaggal, 47 ember pedig egy adag vakcinával volt beoltva. Az elhunytak között 231 fő volt 50 éves vagy annál idősebb, és 26 haláleset történt az 50 évnél fiatalabbaknál – írja a healthfeedback.org.

A platform felhívja a figyelmet, hogy a Bahamákon azt állítják: az oltott emberek nagyobb valószínűséggel haltak meg a Delta-változat miatt, mint a be nem oltottak, utalva arra, hogy a Covid-19 vakcinák nem elég hatékonyak a Delta variánssal szemben, vagy akár növelhetik a halál kockázatát. 

A tanulmány szerzője viszont azt írja, hogy az Egyesült Királyság adatai mást mutatnak. 257 halálozás közül 36 százalék nem kapott egyáltalán oltást, 18 százalék kapott csak egy adag vakcinát, s 46 százalék kapott két adagot.

Tehát a halálozások többsége (54 százalék) azok között történt, akik nem kapták meg azt a teljes védelmet, amelyet csak két héttel az oltás mindkét adagjának beadása után nyújtanak.

Tegyük hozzá: igazság szerint ennél markánsabb különbségre számítottunk, de természetesen örülünk, hogy a teljesen oltott emberek felé mozdul el a mérleg nyelve.

Az viszont tény, hogy az Egyesült Királyságban a Delta-variáns okozta halálesetek többsége az 50 éves vagy annál idősebb lakosság körében történik, pedig őket nagyobb arányban oltottak be, mint a lakosság többi részét, igaz, jó részüket csak egy körös vakcinával. Angliában egyébként a teljes lakosság több, mint 60 százalékát oltották be már legalább egy vakcinával.

PORTUGÁLIA

Július 16-ától 23-05 óra között ismét kijárási tilalmat vezettek be Lisszabonban, Portóban és más turisztikai helyeken, mert Portugália új napi esetei az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedtek. Tegnap 3261 új esetet regisztráltak és 8 fő hunyt el, de július 12-én még 51 elhunytat írnak a statisztikák.

Az országban az új esetek körülbelül 86 százalékát, Lisszabonban már 100 százalékát okozza a Delta-variáns. Portugáliában jelenleg a lakosság 72,4 százaléka kapott legalább egy oltást, két vakcinát pedig 50,5 százalék.

Bár a napi halálozások jóval a februári szint alatt maradnak, az új eseteket elsősorban fiatalabb, oltatlan emberek körében jelentik. A 10 millió lakosú ibériai ország felgyorsította az oltás bevezetését, és csak a múlt héten egymillió adag coronavírus-dózist sikerült beadnia – írja a Reuters.

Csakúgy, mint Nagy-Britanniában, Portugáliában az új esetek többsége 30 évnél fiatalabbak körében fordul elő, és a közegészségügyi tisztviselők szerint a fiatalabb emberek beoltása kritikus fontosságú az új járványok megelőzése szempontjából – írja a New York Times.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG