3p
Az amerikai hadsereg egy kérdéssel kiszabadította a szellemet a palackból. A negyed százada tartó közel-keleti háború nemcsak az adott térség helyi közösségeire gyakorol destruktív befolyást, hanem súlyos emberi áldozatai vannak az amerikai hátországban is. Káncz Csaba jegyzete.

Az Egyesült Államok fennállásának eddigi 242 évéből csupán 16 évet töltött békében. A gyengébbek elleni háborúk egész sorát hamis indokok és bizonyítékok alapján indította, legyen az az 1846-os Mexikói Háború, az 1898-as Spanyol-Amerikai Háború, vagy a 2003-as katasztrófális kimenetelű iraki háború, amelynek kirobbantása ügyében az ENSZ-ben adott elő hamis bizonyítékokat az amerikai külügyminiszter. Mára az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) a világ legnagyobb munkáltatója, amely 3,2 millió embert foglalkoztat.

Kiszabadították a démonokat

Nos, az óriási intézmény részéről eredetileg jó ötletnek tűnhetett, hogy múlt csütörtökön, az Emlékezet Napja nevű nemzeti ünnep előestéjén egy Twitter üzenetben megkérdezte követőit, hogy „miként befolyásolta életedet a katonai szolgálat?” De az amerikai hadsereg ezzel kiszabadította a szellemet a palackból. Az eddigi 12 000 (!) válasz többsége szívszaggató leírása annak, hogy miképpen emésztette föl a permanens háború gépezete fiatal amerikai emberek – egyben apák, férjek, fiak és testvérek – életét. Depresszió, visszatérő rémálmok, poszttraumás stressz szindróma, kábítószer fogyasztás, háborús bűnök, veterán öngyilkosságok, nem megfelelő egészségügyi ellátás, generációs trauma, vegyi anyagokkal való érintkezés – ezek a leggyakrabban előforduló történetek, amelyekről az érintettek, vagy családtagjaik beszámoltak.

A statisztikák sajnos alátamasztják a horrorisztikus visszajelzéseket. Tavaly több, mint 5 500 veterán vetett véget saját életének és az aktív katonák öngyilkossági rátája is történelmi csúcsra emelkedett, amely 321 aktív katona elvesztését jelenti. Bár a 18 éven felüli amerikai lakosságnak csak 8,1 százalékát teszik ki a veteránok, az öngyilkosságok 14 százaléka hozzájuk kötődik.

Káncz Csaba

Az erőszak hazatér

Az egyik hozzászóló (Nathan) leírta, hogy a lelkileg meggyötört katonák hazatérésük után gyakran a rendőri hivatást választják és ennek aztán elképesztő brutalitás a vége. Valóban, az amerikai rendőrség több, mint ezer embert gyilkol meg évente intézkedései során - tavaly éppenséggel 1165 embert.

A düh és a frusztráció ilyen elementáris kitörése annak is köszönhető, hogy a nagypolitika és főáramlatú média nem hajlandó foglalkozni a kérdéskörrel. Az állítólag baloldali Demokrata Párt pedig jelenleg militánsabb, mint a Fehér Ház és folyamatosan nyomás alatt tartja Trump elnököt a szíriai állomásoztatás, avagy az orosz-ellenes álláspont ügyében. Márpedig a negyed százada tartó közel-keleti háború nemcsak az adott térség helyi közösségeire gyakorol destruktív befolyást, hanem súlyos emberi áldozatai vannak az amerikai hátországban is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG