2p
Az amerikai techcégek rájöttek, hogy nem lesz egyszerű dűlőre jutni az Európai Bizottsággal az adóügyi szabályozások kérdésében.

Több amerikai cég, köztük a Google és a Facebook is elkezdte önteni a pénzt az európai lobbistáknak. Nem csoda, hiszen az EU egyre szigorúbban veszi az adózást, ahogy az látható az Apple ügyében is.

Az egyik kiszemelt óriás cég a Google lehet, amellyel már többször meggyűlt a baja Brüsszellel. A vállalat természetesen szeretné a saját érdekeinek megfelelő szabályozást elérni a döntéshozóknál, amire hajlandó is áldozni. A Reuters az uniós átláthatósági nyilvántartás legfrissebb adatira hivatkozva azt írja, hogy 2014-hez képest 20 százalékkal nőttek az erre irányuló kiadások a cégnél, ami jócskán megnöveli az egyébként is kirívóan magas összeget: 2015-ben 4,5 millió eurót költött ilyen irányú tevékenységekre, míg 2013-ban csak 1,2-1,5 milliót.

A Google szóvivője elmondta, nekik mindössze annyi a céljuk, hogy segítség megértetni a döntéshozókkal az internet és a Google fontosságát, és megmutassák az európai vállalatok növekedésének lehetőségét.

Nem kommentálta a hírügynökségnek a lobbizásra irányuló kérdéseket az Apple, amelynek esete valószínűleg megijesztette a többi multinacionális techcéget. Az iPhone legújabb szériáját tegnap bemutató cég eseményét beárnyékolja, hogy augusztus végén a bizottság kötelezte az Apple-t 14,5 milliárd dollárnyi adó megfizetésére. Nem volt tehát túl erőteljes a lobbitevékenységük Brüsszelben, a Reuters szerint kevesebb, mint egymillió eurót szántak erre tavaly és 5 embert teljes állásban.

A Facebook sem viszi túlzásba a lobbizást Brüsszel döntéshozóinál: a beadvány szerint tavaly 800 ezer eurót költöttek erre és két embert foglalkoztatnak, pedig az EU telekommunikációs szabályozása a WhatsApp üzenetküldő applikációt is érinti majd.

Az Amazon 1,75 millió eurót költött erre, az Uber pedig félmilliót. Ez utóbbinak sem ártana egy kicsit többet áldozni, hiszen a döntéshozók korántsem támogatják a taxizást leváltó céget, amely Magyarországot már el is hagyta, de azt mondták, Brüsszelhez fordulnak jogorvoslatért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG