Egy rendkívül kiélezett európai biztonságpolitikai helyzetben az új német kormány hétfőn megnevezte védelmi miniszterjelöltjét, az eddigi igazságügyi miniszter, Christine Lambrecht személyében. (Aki ma már le is tette a hivatali esküt - a szerk.)
A hölgy eddigi életének 56 évében soha semmilyen érdeklődést nem mutatott a hadsereg és a biztonságpolitika iránt. Most tehát a nyakába kap egy olyan német hadsereget, amely a szétesettség igazolt jeleit mutatja és egy 50,3 milliárd euró éves büdzsével gazdálkodó minisztériumot.
Vár állott, s most kőhalom
Egy dilettáns kerül annak a védelmi minisztériumnak az élére, amelynek 2018-ban be kellett vallania, hogy a hadsereg csupán 2031-ben kerül teljesen bevethető állapotba.
A hamburgi Der Spiegelnek két éve sikerült megszereznie a védelmi minisztérium egy bizalmas feljegyzését a parlament illetékes bizottságához. Ebben feketén-fehéren az áll, hogy a minisztérium nem tudja teljesíteni a saját, korábban kitűzött felfegyverzési- és személyzeti céljait.
Így többek között a minisztérium eredetileg azt tervezte, hogy 2023-ban a NATO új Nagyon Magas Készenlétű Összhaderőnemi Erejét (NATO Very High Readiness Joint Task Force – VJTF) a német hadsereg fogja vezetni. Ez lett volna az első alkalom, hogy a Bundeswehr ezen egysége teljesen fölszerelve hajtotta volna végre a feladatot, nem pedig úgy, mint eddig, hogy más egységektől kellett felszerelést kölcsön kérni. A minisztérium friss jelentésében viszont az szerepel, hogy a különleges egység felszerelése még 2023-ban is csak „minőségi és mennyiségi korlátozások hallgatólagos jóváhagyásával lehetséges”.
Európai magány
Akkor neveznek ki tehát egy dilettáns német védelmi minisztert Berlinben, amikor Európa perifériáján nő az erőszak a Kaukázustól kezdve Ukrajnáig. Európa pedig kitettnek, sérülékenynek és kicsit magára hagyottnak érzi magát, hiszen az AUKUS szerződéssel Washington figyelmének súlypontja hivatalosan is Kína lett.
Az EU tagállami védelmi miniszterek novemberi 17-i tanácskozásán nem véletlenül jutottak arra az egyezségre, hogy jövő év márciusáig véglegesítik a „Stratégiai Iránytű” nevet viselő, az európai védelmi képességeket erősítő, összegző dokumentumot.
Párizshoz kerül a labda
Három hét múlva, a 2022 januárjában elstartoló francia soros uniós elnökség alatt aligha marad egy ilyen kezdeményezés az asztalfiókban, tekintve, hogy az európai védelmi önállóság a párizsi diplomácia sok évtizedes prioritásának számít. Emmanuel Macron francia államfő már a beiktatását követő évben, 2018-ban is egy „tényleges európai hadsereg” mihamarabbi megteremtését sürgette, így bizonyosra vehető, hogy a jövő márciusi, kizárólag ennek a témának szentelt európai uniós védelmi csúcstalálkozóig a francia diplomácia mindent meg fog tenni, hogy az egyes tagállamokban még meglévő kétségeket is eloszlatva tető alá hozzák az EU biztonság- és védelmi politikájának új tervezetét.
A célkitűzések szerint az EU 2025-ig egy ötezer fősre duzzasztott közös katonai erő felállítását fontolgatja, hogy különböző válsághelyzetekben beavatkozhasson, méghozzá anélkül, hogy az Egyesült Államokra kellene támaszkodnia.
Az „EU gyors bevetési kapacitása” szárazföldi, tengeri és légi egységekből állna, amelyek a válsághelyzettől függően bármikor bevethetők lennének. A tervek szerint egyébként nem kellene minden uniós országnak katonákat küldeni a közös hadseregbe, viszont annak bevetéséhez konszenzusnak kell születnie, vagyis minden tagállamnak bele kell egyeznie a szándékozott intervencióba.
Az ötlet fő támogatójának számító Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt szeretné elérni, hogy a Stratégiai Iránytű megfelelő logisztikai alapot teremtsen egy közös uniós hadseregnek; Borell a napokban arra is emlékeztetett, hogy már így is van az uniónak legalább hatvan különböző katonai projektje, így ez csak keretet adna ennek az egésznek.
Stubb bölcs gondolatai
Alexander Stubb volt finn miniszterelnök szerint az EU feléledt érdeklődése a biztonságpolitika iránt „időszerű, fontos és realista hozzáállás. Az USA ugyanis nem fogja a végtelenségig biztosítani Európa biztonságát.”
Stubb leszögezi, hogy ha Európa komolyan veszi saját önvédelmét, „akkor meg kell értenie, hogy elmosódott a határ a háború és béke között…„a puha hatalmi eszközökből” (soft power) kemény hatalmi eszközök lettek. Fegyverként vetik be a menekült-kérőket. De ezt látjuk az információval, kereskedelemmel, energiával és a vakcinákkal is, amelyeket már mind fegyverként használnak.”
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
