1p
Bod Péter Ákos szerint a jelenlegi válság az európai típusú kapitalizmus válsága, Európát azonban még korai lenne leírni, ha pedig mégis elsüllyedne az sokáig tartana. Hozzátette: még éveknek kell ahhoz eltelni, hogy a tagországok növekedése a válság előtti szintet elérje. A pénzügyi világ szerinte pánikra hajlamos későn reagál, amikor pedig reagál, akkor túlreagál.

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke a Világgazdaság szerdai üzleti reggelijén hangsúlyozta: a jelenlegi válság - bár Európából nézve világválság -, valójában a centrum válsága, vagyis az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán krízise, ezeken a területeken az európai típusú kapitalizmus került válságba.

Nem mondott csődöt a kapitalizmus

Hozzátette, hogy a kapitalizmus ugyanakkor nem mondott csődöt, és ellentétben az 1929-1933-as krízissel nem jelent meg "váltótársa", nincsenek alternatív rendszerek vagy teóriák, nincs új Keynes, Marx, vagy Max Weber. A közgazdász kifejtette: furcsa időszak áll mögöttünk, a 2007-2008-ban kirobbant válság után az államok azt ígérték, helyrehozzák, amit a magángazdaság elrontott, de maguk is bajba kerültek, melyet jól mutat, hogy az Európai Unió tagállamai szerepelnek a kockázatos államok listájának élén, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) pedig több ügyfele van Európából mint Afrikából.

Bod Péter Ákos elmondta, hogy az orosz, brazil, indiai, és kínai gazdaság növekedése a válság ellenére is jó, így világválságról nem lehet beszélni, ugyanakkor sok európai országban - így Magyarországon is - várhatóan éveknek kell még eltelnie, mire a gazdasági növekedés visszatér a válság előtti szintre.

Németországnak nem érdeke, hogy a gyengék kilépjenek az övezetből

A szakértő hangsúlyozta: nemcsak a kapitalizmusnak, a neoliberális közgazdaságtannak sincs váltótársa, úgy véli, hogy az euró nincs válságban, csak néhány perifériás ország, és az exportorientált euró-tagállamoknak - így például Németországnak - nem érdeke, hogy egy-egy gyenge ország kiessen a valutaunióból. Bod Péter Ákos szerint még korai lenne Európát leírni, és az elmúlt időszak megmutatta, hogy képes megújulni, de ha el is süllyedne, akkor is sokáig tartana.

Bod Péter Ákos kiemelte: a pénzintézeti szektor - amely bár a legracionálisabbnak tűnik - nagy késéssel fedezte fel a gondokat. Először érzéketlen volt a létező kockázatokra, majd túlkorrigált, amely például a 10 éves állampapírhozamok alakulásában is megmutatkozott. A szakértő szerint a globális pénzügyi világ pánikra hajlamos, későn reagál, amikor pedig reagál, akkor túlreagál, így "nem szabad arra számítani, hogy majd a piacgazdaság tökéletesen beáraz mindent".

Szólt arról is, hogy óriási tőkeáramlás indult meg az elmúlt másfél évben, és a befektetők nagyon figyelik, hogy hová megy ki a pénz, például Görögországból. A pénz egy másik euró tagállamba áramlik, vagyis "az euró nem megy sehová", hanem a görög pénzek menekülnek a német vagy épp a holland nemzeti bankba - mondta Bod Péter Ákos.

A Nyugat lassú térvesztése

A szakértő szólt arról is, hogy az IMF-ben levő szavazati arányok átalakulása jelzi a Nyugat lassú térvesztését, a centrum országok részaránya fokozatosan csökken, az ázsiai országok pedig feljönnek, aminek eredményeképpen más lesz a vezetés, az igazgatótanács összetétele, ennek megfelelően pedig a felfogás, a politika is.

Az új kapitalizmusnak új intézményi szereplői vannak - emelte ki, kifejtve, hogy míg korábban a legfejlettebb államok tartottak G6, G7-es csúcstalálkozókat, ez mára G20-ra bővült, és nem lehet úgy világraszóló döntést hozni, hogy például Kína nincs az asztalnál. Új szereplőként említette a szuverén alapokat is, melyek súlya egyelőre nem olyan nagy, de egy kínai vagy norvég alap, ha "ránéz" egy iparágra hatalmas változásokat tud előidézni. Megjelennek ezenkívül nagyvállalatok a harmadik világból, Indiából, vagy akár Mexikóból - fűzte hozzá.




A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG